Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

266 55b. országos ülés 191 4 Julius H-én, kedden. ges emeléssel, akkor, bocsánatot kérek, csak valamiféle statisztika alapján kellett dolgoznia? Mi hát az alap, amelyen a t. pénziigyminister ur elindult, mi az alap, amelyen állva mond­hatja, hogy ez az emelés szükséges és eddig a határig ? Az átalányrendszerrel szemben a pénziigy­minister ur bizonyos kezelési nehézségekre is hivatkozik, amelyek azonban ugyancsak az ő saját indokolása szerint nem helytállók, mert maga a pénziigyminister ur is elismeri, hogy az átalányrendszer mellett is lehetséges az átalány­összegnek bélyegjegyekben való lefizetése. Erre a pénziigyminister ur azt mondja, igen, de akkor fenn maradnak azok a hátrányok, amelyek fennállnak a bélyegjegylerovási rendszernél. Bocsánatot kérek, ezt a kijelentést nem értem egészen és lehet, hogy bennem van a hiba, de ugy gondolom, hogy ott van a baj, hogy a pénziigyminister ur nem ismeri a gyakorlatból azokat a mulasztásokat és hátrányokat, vagy a hátrányok okait, amelyek a bélyegjegyekben való lerovásnál a kellemetlenségeket és bajokat elő­idézik. A dolog rendszerint ugy áll, hogy vagy az ügyvéd elfoglaltsága, az ebből keletkező feledé­kenység, a helyettesek által való eljárás, — hisz erre még rá fogok térni — a sietség, amelylyel pl. a tárgyalások alkalmával az ügyvedet vagy helyettesét, jelöltjét egyik bírótól a másikig hív­ják, amelylyel egyik bírótól a másikhoz szalad azzal, hogy: kérem, visszajövök, a bélyeget le fogom róni, ez az a gyors munka, — nem aka­rok a jogászvilágban immár közkeletű kifejezés­sel élni a munka jellemzésére — mondom, t. ház, ez az oka annak, hogy a gyakorlatban ezek az anomáliák, kellemetlenségek és mulasztások állnak elő. De ha én átalányban, bélyegjegyben egyszerre kényelmesen leróhatom az összeget, akkor nem tudom, hogy a jjénzügyminister ur mire gondolt, mikor ezeket a hátrányokat igyek­szik itt a színfalra festeni. Az is mulatságos kissé, hogy a pénzügy­minister ur indokolásában azzal hozakodik elő, hogy neki tekintettel kell lennie arra is, hogy a szegényebb sorsú felekre nehézséggel jár az, hogy ezt az átalányösszeget egyszerre rójják le. Egy izben az igen t. pénzügyminister ur el­riasztó hatást akart tulajdonítani a bélyeg­jegyek felemelésének a perlekedés terén, a másik oldalon pedig ismét a jó szívnek képviselője és megesik a szive azokon a szegényeken, kik ezt az összeget leróni nem tudják. Én csak egyet kérek a jiénzügyminister úrtól: hogy nagy elme­beli képességei mellett legalább legyen szives egy álláspont mellett következetes lenni, mert hiszen meleget és hideget fújni egyszerre lehet­séges ugyan, de azután azok a langyos ered­mények nem is eredmények. T. képviselőház! Ezek a fejtegetések a dolog természete szerint átvezetnek engem a törvényjavaslatnak ahhoz a részéhez, ahol nem is az összes társadalmi kereső osztályokat, de ele ezen osztályok egyikét a törvényjavaslat mél­tatlanul és igazságtalanul sújtja rendkívül sú­lyos terhekkel. Ez az u. n. leletezés kérdése, amely szoros összefüggésben van a bélyeglero­vásnak azzal a rendszerével, melyet ez a tör­vényjavaslat és elődei, a régi törvények megálla­pítottak volt. T. képviselőház! Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam és mások is, igy Sághy Gyula t. képviselőtársam hangoztatták, hogy az állam, — fájdalom — nem túlságosan válogatós a jövedelmekben, különösen akkor, amikor erkölcsi szempontokról van szó. De én azt hiszem, hogy igazságtalanabb, erkölcstelenebb és megokolat­lanabb bevételi forrás nincs, mint a leletekből nyert bevétel. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ez az eljárás emlékeztet engem azokra a középkori lovagokra — a szónak első felét szán­dékosan elhagyom, — akik váraikba visszavo­nulva lesik, hogy mikor halad el egy gyanútlan utas, akinél valami kincset sejtenek és lesből rárohannak és elveszik, ami nála van. Ez a multaknak is súlyos hibája, de a multak hibá­jáért nem adhatunk felmentést akkor, mikor ezt állandósítjuk és megkövesitjük a jelenben is. Ez a fajtája a kalózkodásnak nem méltó az államhoz. Az állam akkor, mikor az ügyvédi kart megbízza azzal, hogy ő legyen az, aki a féltől számára beszedi és bélyegben lerójja a törvénykezési illetéket, nem sújthatja ezt a kart azzal az erkölcsi megbélyegzéssel, hogy róla elő­zetesen felteszi azt, hogy szándékosan mulasztja el kötelességeit, hogy nem akar illetéket leróni, hogy ki akarta játszani az államkincstárt és nem szabad, hogy ezzel a leletezési, bírságolási rendszerrel erkölcsileg megbélyegzi és súlyosan megbénítja keresetében. Arról, akit pl. figyelmeztet a pénzügyi ható­ság arra, hogy: te mulasztottál és nyolez vagy tizenöt nap múlva, mint az uj törvényjavaslat gondoskodik róla, ródd le még egyszeresét annak az illetéknek, vagy félszeresót, mint a mostani javaslat mondja és az ennek a kötelességnek eleget tesz, csak nem lehet, ugyebár, feltenni, hogy őt olyan szándékok vezették, mintha meg­károsítani akarta volna az államot. De hogyan alakul ez a kérdés a gyakor­latban? Az ügyvéd nem is képes maga ellátni az összes teendőit, különösen most, amikor szóbeli lesz az eljárás az egész vonalon; kény­telen lesz nagyobb segédszemélyzetet tartani, ügyvédjelölteket, akik csak a járásbíróságnál járhatnak el, ügyvédhelyetteseket, akik eljár­hatnak a társasbiróságnál is. Maga az a körül­mény, hogy egy uj, — ós amint bátor leszek rámutatni — nehezen áttekinthető, meglehetősen komplikált törvény alkottatik meg, ennek a törvénynek újszerűségénél és annál a sok kate­gorizálásnál fogva is, melylyel ez a javaslat tele van, nehézzé teszi annak megemésztését.

Next

/
Thumbnails
Contents