Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

250 554. országos ülés 191í jubus 24-én, kedden. napig tartozom az ő képviseletéről gondoskodni. Ne feledjük el ám, hogy szegényjogon nagy perek is lehetségesek, hiszen nem kell egyébre hivatkoz­nom, mint arra, hogy ha bélyegmentességet élvez valaki, aki egy nagy kártérítési pert folytat és esetleg 100.000, vagy 200.000 koronás ügyhői folyó, a felebbezés 15 nap alatt adandó be, amely, mondjuk, csak egy-két iv, ennek termé­szetes következménye, hogy a javaslat szerint már akkor felemelt és pedig alaposan felemelt illetéket számítva, azért én felelősséggel tar­tozom. Engedelmet kérek, én sohasem húzódoztam tőle, teljes kezdettől fogva mindig szívesen vé­geztem mindenféle munkát ellenérték nélkül is, de viszont hogy mostan a kincstár követelését biztosítsam, hogy. én az illeték megfizetésére vállalkozzam, vagy pedig kitegyem magam, mint ebben az esetben, annak, hogy meggyanúsít az a fél azzal, hogy önzésből, anyagi érdekből nem akarom tovább vinni a pert, hogy erkölcsi kárt szenvedjek, erre azt hiszem, igazán nem vagyok kényszeríthető, rászorítható. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Ily körülmények között, a szakminister ur távollétében, az előadó urnak kell, hogy figyel­mébe ajánljam, hogy a 77. §. homályosságát mindenesetre kérném eloszlatni, nehogy annak egy másik még kellemetlenebb eredménye legyen, hogy t. i. az az ügyvéd, akin be lehet hajtani a kincstári illetéket, ne tiltakozzék minden sze­gényvédelem ellen, mert fél attól, hogy előbb­utóbb a 77. §. alkalmazásával talán alaposan rá fog fizetni. (Igazi TJgy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ezzel az ügyvédi kérdés­sel még egy helyen kívántam foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) TJgy emlékszem, hogy a pénzügyi és az igazságügyi bizottság tárgyalásán Kenedi Géza előadó ur vezette be mindjárt ezt a tárgyalást azzal, hogy tulajdon­képen az ügyvédeknek ezzel a felelősségével szemben az ügyvédek országos nyugdíjintézete számára egy javaslat készült, amely az intézetet félmillió koronával fogja támogatni. Egy kicsit kényes ez a kérdés reám nézve, különösen azért, mert esetleg hazabeszéléssel vádolhatnak, de az elmondandók során, azt hiszem r épen az ügyvédi kar fog mindjárt megvádolni. Ebben a kérdésben Szmrecsányi t. képvi­selőtársam különösen olyan szemrehányásokat tett, hogy hogyan lehet 500.000 K-t az ügyvédi nyugdijegyesületnek adni akkor, amikor igen sok más czélra nincs pénz, sőt nem tudom, valami­féle szocziális intézményről is beszélt, amelynek már meg is tagadták az államsegélyt. Igazán nem kívánok polémiákat folytatni és nem is akarok nagyon részletesen hozzászólni; nem kívánom e tekintetben Benedek János t. kép­viselőtársam kijelentését sem megerősíteni, sem pedig természetesen meggyengíteni, amikor ő azt az összeget, mintegy ajándékot, nem tartja elfogadhatónak sem. Én egészen más szempont­ból szólok ehhez a kérdéshez. Én, t. képviselő­ház, az u. n. ügyvédi nyugdijegyesülettel szem­ben sajátságos helyzetben voltam, vagyok és valószínűleg leszek is. T. i. akarva, nem akarva, részesedem annak minden terűében és már megszületése előtt tilta­koztam annak megalkotása ellen; még pedig azért, — s itt nem fognak azt hiszem, ügyvédi kollegatársaim helyeselni — nem tartottam azt helyesnek, mert sokkal gyengébb alapokra fek­tettük az egészet, semhogy ennek lett volna egyáltalában valami eredménye. Bakonyi Samu: A legaltruistább alkotás! Jaczkó Pál: Én megengedem, hogy egészen természetes kívánsága minden munkásnak, tehát ügyvédnek is, hogy akkor, amikor munkakép­telenné válik, akkor, amikor egészségének meg­rongálása következtében nem képes teljes mun­kát kifejteni, hogy akkor megélhetése biztosít­tassák ; de engedelmet kérek, szerintem ezt a mi nyugdijegyesületünk épenséggel nem biztosítja. Ez a nyugdíjintézet annak idején megala­kult elsősorban az ügyvédeknek saját áldozat­készségéből, ehhez hozzájárultak egyesek és jótékonyságot gyakorolva emelték az alapot hagyományokkal, örökségekkel. Most meg kell állapítani azt, amit előre láttam, hogy az intézet maga nem lehet életképes, csak abban az eset­ben, ha az összes ügyvédek, akik ma tagjai vagyunk, kijelentjük, hogy legalább is 50 évig nem fogjuk igénybe venni. Ötven év múlva talán lesz képes megfelelni, de most lehetetlen, mert eltekintve, hogy csak teljes munkaképtelen­ség esetére nyújt valamit, másrészt az, és ez a fontosabb, amit özvegyek ellátása czimén ad, oly csekély összeg, amely — bocsánat a kifeje­zésért — sok lehet az éhenhalásra, de nagyon kevés a megélhetésre. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Az egész nyugdíjintézetnek a kulcsa olyan, hogy meggyőződésem szerint életbiztosítási köt­vényt csinálva, sokkal előnyösebb helyzetbe ke­rülök, mintha a nyugdij-egylet tagja vagyok és azért sajnos, azt kell mondanom és nem vagyok egyedül a tagok közt, akik igy gondolkoznak, ha nem volna kötelező reám nézve, holnap lép­nék ki, szívesen hagynám ott az eddigi befize­tett pénzt, csak hagyjanak ki, bocsássanak ki a kötelezettségből. Ily körülmények közt egészen más szempontból bírálom a dolgot, amikor az 500.000 K-ra kiterjeszkedem. Szerintem ez a nyugdijegyesületnek vagy jár, vagy nem. Az államnak vagy kötelessége ily szocziális testüle­teket istápolni, vagy nem. Ha kötelessége, akkor kár az előadó urnak azt hangoztatni, hogy meg van az ügyvédi kar fizetve és azért a felelős­séget vállalja . . . (Mozgás.) Bakonyi Samu: Ezt nem mondhatta az elő­adó ur! Jaczkó Pál: Nem mondta igy, de hogy szó­szerint idézzem: Az ügyvédekre elsősorban álló felelősség a javaslat szerint is megvan; ezzel szemben azonban az igazságügyi- és a pénzügyi

Next

/
Thumbnails
Contents