Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

554. országos ülés 191 4 Julius lh-én, kedden. 247 figyelmét felhívni, hogy az igazságszolgáltatás ma semmikép sem lehet annyira megnyugtató, hogy eltekinthetnénk attól és ne kellene minduntalan hivatkozni annak hibáira és hiányaira. Mi, akik a bíróság körében mozgunk, legjobban tudjuk azt, hogy bizony, sajnos, alig van, azt hiszem, a bíróságnak olyan tagja, aki a maga helyzetével meg volna elégedve. Már most, ha az a biró nincs megelégedve, ennek természetes következménye, hogy kötelességszerűen elvégzi ugyan feladatát, de semmi különösebb ambiczió nem serkenti őt arra, hogy talán egészségének rovására is dolgozzék. És ma megállapíthatjuk azt, — mert meg kell állapítani — hogy a bíróság ma tényleg munkával eléggé meg van terhelve ahhoz, hogy egészen jogosan panaszkodhatik amiatt, hogy ha ujabb munkaerő nem áll rendelkezésére, megakad, nem képes a restancziát feldolgozni. A polgári perrendtartás elhalasztása is azért történt, mert az uj perrendtartás életbeléptetésével csak szaporodhatik a restanczia, természetes következéseképen annak, hogy azontúl 3 vagy 5 biró csinálja azt, amit addig egy csinált. Nagyon természetes tehát, hogy mi az illeték felemelésével szemben az igazságszolgáltatás javítását kívánjuk. Az illetékek eddig is fedezték az igazságügyi tárcza kiadásait. A felemelést most azzal indokolják, hogy az uj polgári perrendtartás életbeléptetése nagyobb költséggel jár. Ez meglehet, de nem abban az arányban akarják az illetékeket emelni, hanem az emelés sokkal jelentékenyebb, már pedig nekünk e javaslat tárgyalásánál kell hangoztatnunk azt, hogy az igazságügy terén produkált jövedelem kizárólag az igazságügy javítására fordittassék, ne méltóztassék abból elvenni semmit, méltóztassék a fölöslegből betölteni azokat az állásokat, amelyek üresedésben vannak és általában méltóztassék az egész vonalon a helyzetet javítani. És most néhány szóval megint a minister ur egyik megjegyzésére kívánok válaszolni. Elődje idejében 40—45 bírói állás volt üresedésben. Mikor mi ezek betöltését sürgettük, azt hiszem, a költségvetés tárgyalása során volt, azt a feleletet kaptuk, hogy mindezek az állások be nem tölthetők, mert kell, hogy állások maradjanak a kormány rendelkezésére. Örömmel értesülök, hogy az állások szaporítása folyamatban van, de félek, hogy még nagyon sokat kell szaporítani addig, amíg a munka teljes ellátására szükséges személyzet fölött rendelkezik. De amidőn szívesen honorálom a minister ur ebbeli nyilatkozatait, viszont elvárom tőle, hogy beismeri annak a helyességét, hogy előttem szólott t. képviselőtársaim ezeket a kérdéseket, a munkatorlódás kérdését és annak okait itt, épen. ezen törvény tárgyalásánál szóvá tették. Én magam is kénytelen vagyok ezt megcselekedni és kijelenteni, hogy bizony, az igazságügy terén nem olyan rózsásak az állapotok, mint amilyeneknek az igazságügyminister ur gondolja, hanem az állásokat, amennyire lehet, szaporítani és az üresedésben levő állásokat be kell tölteni. De, sajnos, ez még mindig nagyon kevés. A pénzügyministerium épen ezen a területen gazdálkodik szűkmarkúan. Azért méltán nevezzük az igazságügyet mostohagyermeknek. Az igazságügynél igyekezünk megtakarításokat csinálni kicsinyes, aprólékos dolgokban. Hivatkozom itt, t. igazságügyminister ur, a bíróságokra, amelyeket talán majd csak szeptemberben fog megszüntetni a központi járásbíróság. Hát nem szerencsétlen takarékosságot jelentett-e az, hogy eddig Budapest területén olyan helyiségekben hirdette ki a járásbíróság 0 felsége, a király nevében az ítéleteket, ahol tarthatatlan volt a helyzet, rozoga, alig használható bútorok, borzasztó levegő, irtózatos tömeg és mindez — azt hiszem — a bíróság tekintélyét semmiképen sem biztosította, aminthogy nem biztosithatná tóga sem, amelynek életbeléptetéséről szó van, mert mindenesetre a miliőnek is megfelelőnek kell lennie, hogy a bíróság a maga tekintélyét megóvhassa. (Helyeslés bálfelöl.) Tovább megyek e téren. Azt hiszem, az igazságügyminister urnak is tudomása van arról, hogy nemcsak az apró, hanem a nagy bíróságoknál is vannak hiányok. A helyiségről beszélek és itt ennél a tárgynál maradok. Lehetetlen állapot, hogy a kincstár úgyszólván azért, hogy a fűtést vagy a világítást megtakarítsa, megkívánja, hogy táblabíró, vagy kúriai biró vigye haza a maga aktáit, mert nem adnak hivatalos szobát, ahol dolgozhasson. Megengedem, hogy ezek olyan kicsiségek, amelyek untatják a t. házat, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) de amikor az igazságügyminister ur egyik oldalról megvilágította az igazság istennőjének helyiségeit, akkor be kell világitanom nekem is oda, ahol nagy sötétség van. A táblán vannak folyosók, gyönyörű lépcsőház, ahol a felek találkozhatnak a bíróval, ha tudnak, de különben semmiféle helyiség nincs, amely helyesen volna felhasználható arra, hogy a bíróság a maga munkáját ellássa. Az igazságügynek ezen takarékosságából meritem a további elmondandók forrását. T. i. az igazságügy takarékoskodik az egész vonalon, amint ezen megjegyzésekből megállapítható. így nem csodálatos az sem, hogy az igazságügy igyekszik megtakarításokkal az illeték behajtásánál olyan munkaerőt is igénybe venni, amelynek felhasználása etikailag nem helyes. Ertem ezalatt az ügyvédi kart, amelyet szolgálatába szegődtet és megkívánja tőle, hogy az illeték behajtásáról, sőt annak befizetéséről is gondoskodjék. Itt a kincstár az ügyvédektől ingyen munkát kíván. Megkívánja, hogy én az illetéket hajtsam be és szolgáltassam be, természetesen minden ellenérték nélkül, vagyis ő illetéket nem fizet. De nemcsak ez az eset fordul-