Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

216 553. országos ülés Í914 július 10-én, pénteken. elvégre erről, kétségtelen dolog, goiidoskodkatik az ügyvéd. Ha az iratrendszerre, a papírfogyasztás rendszerére fektetjük az illetékkirovás rendszerét, akkor elfogadhatjuk azt, hogy csakugyan az ügyvéd legyen köteles ezt leróni. Azonban, liogy a kirovandó, utólag fizetendő illetékekért, amiket közvetlenül csak a féllel szemben lehet megállapítani, szintén elsősorban az ügyvéd legyen felelős: ez olyan megterheltetése az ügyvédi karnak, amely óriási módon fogja megnehezíteni különben is nagyon súlyos helyzetét. Ha a felet ügyvéd képviseli, a lerovandó illetéket elsősorban az ügyvéd tartozik viselni, tehát őt teszik elsősorban felelőssé, Hogy az utólag fizetendő illeték kérdésében is az ügyvédet tegyék felelőssé, hogy az illeték lerovásáért is az ügyvéd legyen felelős, az olyan paradoxon, amelynek indokolását hiába keresem, nem találom meg sem a ministeri indokolásban, sem az előadó ur beszédében. Kik a főszemélyek a perben ? Ugyebár a felperes és az alperes. A felperesnek is van ügyvédje, az alperesnek is van. Természetes dolog az, hogy a meghatalmazottért felel a meghatalmazó, épugy, mintha maga végezné a dolgot. Hiszen a meghatalmazónak, a félnek, akkor, ha az ügyvéd nem jól végzi a kötelességét, módjában van, hogy orvoslást szerezzen, «mert az ügyvédnek megvan a kártérítési és a fegyelmi felelőssége. A helyes elv tehát az, hogy a megbízó felelős a megbízottért. De ezt megfordítani és ezt elvül odaállítani, hogy a megbízott legyen felelős a megbízóért, ez olyan anomália, amelynek indokolását megkísérteni sem lehet. Intézze el a kincstár a maga dolgát közvetlenül azzal az adóalanynyal. Az ügyvéd a j>ernek csak a jogi részeit viszi, egyébre ő nem vállalkozott, miért feleljen tehát a megbízó kötelezettségeiért. Ha az ügyvédi kar iránt való tekintetek vezetnék a kormányzatot, akkor a kormányzat jóakaratának nem könyöradományokban kellene megnyilvánulnia, nem egy odadobott konczban, hanem olyan rendelkezésekben, amelyek az ügyvédi kar mozgását lehetővé teszik. És mégis az ügyvédet teszik felelőssé a fél, a meghatalmazó, a megbízó kötelezettségéért, ami, ismétlem, jogi lehetetlenség. Itt térek rá épen ezen általánosságban mozgó előadásom folyamán arra a sérelemre, amely az ügyvédi kart olyan közelről érinti. Ez az 54. §., amelynek rendelkezései feltétlenül megváltoztatandók abban az esetben, ha itt a méltányosság, sőt a helyesen felfogott igazság szempontjából akarnak eljárni. Mert ez a javaslat olyan borzasztó áldozatot követel az ügyvédi kartól, hogy az az ügyvédi kart egyenesen tönkre teheti. Az ügyvédek nem is vállalhatnak majd pereket. Mert hiszen vegyük csak a gyakorlati életet: lehet annak a félnek bizalma ahhoz az ügyvédhez, aki azzal kezdi, hogy előleget kér, arra való hivatkozással, hogy sok az illeték? Pedig a pernek már a kezdő stádiumában igen jelentékeny készkiadások állanak elő, amelyek a tárgyalás folyamán csak fokozódnak és ezeket mind az ügyvéd legyen köteles előlegezni? Mentől nagyob valamely ügyvédnek az irodája, annál keservesebb ránézve a dolog, mert annál több befektetést kell eszközölnie. Hol van ma az ügyvédnek annyi megtakarított pénze, különösen ha figyelembe veszszük, hogy a budapesti ügyvédi kamarának ma több mint 2500 tagja van és az országban ijesztő módon még jobban szaporodik az ügyvédek száma és ezzel együtt az ügyvédi proletariátus is. Nekünk nem egyes klikkek vagy kotteriák, hanem az egész nemzet érdekében kell eljárnunk, s ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az igazságszolgáltatás fontos tényezőjét, az ügyvédi kart, amely ezen törvényjavaslat által még jobban meg lesz nyomorítva, mint már is van. Hiszen végeredményében nemcsak az ügyvédi kar inná meg ennek a levét, hanem maga a jogkereső közönség. Még jobban fokozná ugyanis azt az averziót, amelylyel az igazságszolgáltatás ezen fontos szerve iránt általában a közönség viseltetik. Hiszen az ügyvédi kar megfelelne a maga hivatásának abban az esetben, ha megfelelő jogterületeket találna, ha nyújtatnék tér és alkalom jogot vinni oda, ahol ma jog nincs, a jog fegyvereit alkalmazni ott, ahol eddig ki volt rekesztve. Itt van a közigazgatásnak, a pénzügyi közigazgatásnak egész nagy mezeje, ahol nagyon sokszor az ügyvéd meghatalmazását nem fogadják el. Itt van maga a képviselőház, amelynek egyik legfontosabb bizottságában, az összeférhetlenségi bizottságban nem fogadják el az ügyvédet. (Ugy van! bálról.) Ha az ügyvédi karon igazán segíteni óhajtanánk, akkor egyfelől nem kellene az ügyvédi kart megnyomorítani az 54. §-sal, másfelől pedig olyan kerülő utón és módon egy summában, úgyszólván irgalom-falatként odadobott összeggel segíteni rajta, mert az ügyvédi kar erre nem szorul rá. Ha hivatásának betöltésére alkalom és tér nyujtatik neki, a hivatását betöltő ügyvéd meg tudja keresni kenyerét, csak az nem, akit elzárnak attól, hogy olyan területen juthasson szóhoz, ahol a jognak védelmére kellene kelni. (Helyeslés balfelol.) Előttem áll, t. ház, e tekintetben a budapesti kereskedelmi és iparkamarának épen most tárgyalásra benyújtott kérvénye, amely az ügyvédkérdésre is rámutat. Foglalkoznunk kell ezzel a kérvénynyel is, hiszen ezen törvényjavaslattal kaj)csolatban tárgyaljuk a megkereséseket, amelyek ideérkeznek. (Halljuk! balról.) T. ház! Maga az a körölmény, hogy felkéretlenül, megkeresetlcnül eljönnek a maguk szakvéleményét és óhajtását elmondani az érdekelt körök, mutatja azt az általános érdeklődést, hogy ezen törvényjavaslat által mennyi és mennyi érdekkör van érintve. De mutatja egy-