Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-553
200 553. országos ülés lMk Julius 10-én, pénteken. felmerültek. Most is nagyon szívesen hallgatnám meg az ellenérveket, a túloldalon felhangzó támogató érveket a javaslat mellett és nincs kizárva annak a lehetősége, hogy egyik-másik érv előtt meg is hajlok. De hivatkozhatom arra, hog3 r a ház ez oldalán a felszólalások teljes tárgyilagossággal történtek, némelyik felszólalás pedig igazán oly szakszerű, alapos tudással mondatott el, hogy már ebből a szempontból is megérdemelte volna, hogy visszhangra találjon, hogy módja legyen a háznak, a ház egyetemének, magának az országnak tájékozódást szereznie, összehasonlítást tennie. Mert csak az érvek egybevetése utján sziilemlik meg az elhatározás, csak ennek alapján határozhatja el magát a ház és nem szabad egyedül a pártok elhelyezkedését tekintetbe venni és nem lehetünk azon az állásponton, hogy csak azért nem fogadok el valamit, mert a kormány indítványozza, bár jónak tartom a dolgot. De szerencsétlen dolog viszont az is, ha a kormány ós a t. többség csak azért nem fogadná el a nemzetnek, a népnek javára szolgáló megjegyzést vagy indítványt, mert erről az oldalról tétetett és már ezért is mereven elzárkózik előle. Ez nem kontradiktorius eljárás és ez ellenkezik a világ minden parlamentjének gyakorlatával. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon,) Halier István: Ez Angliában nincs így! (Felkiáltások a baloldalon: Sehol!) Benedek János: Épen ezért, nem tartom nagyon kényelmes feladatnak ily körülmények közt felszólalni, De ha nem is hallgat meg senki, akkor is meg kell mondanom, amit lelkem sugalta kötelességemnek tartok, hogy e kérdésben elmondjak, nemcsak mint e ház tagja, nemcsak mint e dolgokkal hivatásomból kifolyólag szakszerűen foglalkozó ügyvéd, hanem azért is, mert mint a nemzet hűséges fia látom azt, hogy ez megint oly terheket ró erre az országra, erre a különben is agyonsanyargatott népre, hogy lehetetlen a jajkiáltásokat elfojtani, lehetetlen rá nem mutatni arra, hogy minő romlás és még nagyobb pusztulás fog bekövetkezni akkor, ha ez a törvényjavaslat csakugyan törvényerőre emelkedik és ez gyakorlatban a népet még jobban fogja nyomni, terhelni. (Ugy van! a bal- és szélsobaloldalon.) Mig mi itt tanácskozunk erről a törvényjavaslatról, addig a határszélen szomorú jelenetek játszódnak le. Hazájuktól búcsúzó, földönfutóvá vált magyarok válnak meg ettől az országtól. Méltóztassék elhinni, hogy azon indokok közt, melyek a koldusbot helyett a vándorbotot adják az emberek kezébe, jelentékeny szerepet játszik az a borzasztó teher, mely a népre a jogszolgáltatás költségei révén nehezedik. Hány szegény embernek ásták meg a sírját, hány embernek adott kezébe koldusbotot épen az az óriási megterhelés, mely a bankoknak, különösen a kisebb uzsorás-szövetkezeteknek nemcsak az uzsorája, hanem az uzsorás kölcsön után előállt óriási költségek révén merült fel. Ez még fokozódni fog a mostani javaslattal s épen azért kötelességünk ellene tiltakozó szavunkat felemelni. Mikor ezt teszem, akkor illedelmi kötelességet teljesítek, ha visszhangot adok az előttem elhangzott felszólalásra, Szmreosányi György t. barátom beszédére, annyival inkább, mert egyikmásik tétele zajos ellenmondással találkozott a túloldalon. Pl. általános hahotával fogadták azt a kijelentését, hogy ez a törvényjavaslat az illetékeket nem 25—30%-kal, hanem jóval többel, mint nagyjában odavetette Szmrecsányi György t. képviselőtársam, 100%-kal is emelné. Az igaz, hogy egész f>ontosan kiszámítani, hogy hány százalék az emelkedés, nem lehet; hiszen a múltra vonatkozólag kénytelen volt ugy a ministeri indokolás, mint a pénzügyi, valamint az igazságügyi bizottságnak együttes jelentése beisinermi azt, hogy nem állnak adatok rendelkezésre, hogy mi az az összeg, mely a törvénykezési illeték czimén egyik vagy másik rendszer alkalmazásával az államháztartásnak jut. Ha a múltra nincsenek statisztikai adatok, természetesen a jövőre nézve még kevésbbé lehetnek, legfeljebb csak következtetés utján juthatunk el hozzájuk. Következtetés utján azonban már most is megállapíthatjuk, hogy ugy a ministeri indokolásnak, mint a bizottsági jelentésnek kijelentése, hogy csak 25— 30°/o lenne az emelkedés, nélkülöz minden reális alapot, sőt ellenkezőleg, magának a ministeri indokolásnak és a törvényjavaslatnak egyéb számtóteleivel lehet ezt egészen apodikticze megczáfolni. T. képviselőház! Eddig törvénykezési illeték czimén csupán bélyegekben befolyt 58 millió korona. 1913-ban valamivel kevesebb, de már 1914-ben maga a költségelőirányzat is 64 milliót vett fel. Ha csak 25—30^/o lenne az emelkedés, akkor csak 17,500.000 koronával emelkednék a bevétel. Ha tehát ezt a számítást veszszük alapul, már ebben czáfolatot nyer annak a számadatnak teljesen illuzórius volta, hogy csak 4—5 millió volna az emelkedés, mert már akkor magában véve kell 17,500.000 koronát felvenni. Tehát már ez mutatja, hogy nagyobb ebben a kvótaemelkedés. De még jobban meggyőződünk erről akkor, ha ennek a javaslatnak egyes intézkedéseit veszszük szemügyre, melyekre majd lesz alkalmam később visszatérni. Hogy teljesen jogosulatlan volt az az averzió, amelylyel fogadták a túloldalon Szmrecsányi t. képviselőtársam kijelentését, azt mutatja az, hogy egyes tételeknél nem 100°/o emelkedés van, hanem tényleg 1000°/o-ot meghaladó emelkedés is. Hiszen eddigelé csak két tételt ismertünk, 100 K-án felül az 1 K-ás tételt ós 100-án alul a 40 filléres tételt. Ezt a két tételt ismertük csak akármilyen
