Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-547

547. országos ülés 19H június 3ö-ún, kedden. 11 értelmében vir integer scelerisque purus. Fenséges hitvese méltó társa volt, mert ő volt a hitvesi hűség és anyai sziv mintaképe. A mártírhalál, amelyet együttesen szenvedett fenkölt férjével, őket szen­tekké avatta, mártir-koszoruval övezi dicsőséges homlokukat és a mély gyászba borult népek hálás kegyelettel fogják megőrizni drága emléküket. Vermes Zoltán jegyző: Szabó István nagy­atádi ! Szabó István (nagyatádi): Midőn a megtör­tént borzalmas eset hatása alatt állunk, amikor itt állás- foglalkozás-, párt-, rangkülönbség nélkül megnyilatkozik a legteljesebb részvét a trón­örökös tragikus halála felett, akkor, mint a nemzet egyik rétegének képviselője kötelességemnek tar­tom, hogy én is kijelentsem azt, hogy mi kisgazdák is a legnagyobb mértékben osztjuk a sajnálkozást, fel vagyunk háborodva és a legnagyobb részvéttel viseltetünk azok iránt, akiket ez a gaztett súlyosan érintett és akikre vonatkozik. Szomorú dolog volna, ha ezek az események, amelyek időközönként itt-ott felmerültek, rend­szerré válnának. És amikor nézzük ezeket az ese­ményeket, én, aki ismerem a legalsóbb népréteg gondolkozását, azt az egyetlenegy vigasztaló tényt látom benne, hogy maga a népnek tömege nincs ezektől a törekvésektől áthatva, a népnek tömege nem kívánkozik, a népnek tömege nem óhajtozik, a népnek tömege nem keres olyan eszközöket, amely eszközök alkalmazásával egyéneket, állam­főket legyilkolhasson és azoknak halála árán igyekezzék a maga czéljait elérni. Ezt az egyetlen egy vigasztaló pontot látom benne ; és igazán az a kívánságom, az az óhajtá­som, hogy mivel ezek a merénylők, a gaztettek­nek ezek az elkövetői, ezek a fanatikusok saját­ságosan leginkább a tanultabb osztályok soraiból kerülnek ki: itt van a tennivaló, itt van a terület, itt van a tisztogatni való és itt kell kiküszöbölni ezeket a törekvéseket! Ez a tragikus eset talán közelebb hoz még minket is az uralkodóházhoz, vagy közelebb hozza az uralkodóházat mihozzánk. Amint Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam mondotta, egy uralkodó hatalma az ő népeinek szeretetén nyug­szik. Én azt hiszem, hogy az az uralkodó, aki a magyar nép szeretetére alapítja az ő hatalmát, megtalálta az ő hatalmának alapkövét és azon a szereteten fel is épül az ő hatalma. Az előttem felszólalt más nemzetiségű két igen t. képviselőtársamnak ebből az alkalomból legyen szabad röviden csak azt megjegyeznem, hogy teljes mértékben valónak hiszem azt, amit kinyilvánítottak ; csupán arra vagyok bátor őket figyelmeztetni, hogy esetleges ilyen törekvésekkel, egyik népfajnak a másik népfaj rovására vagy ellene való állásfoglalásában, ebből a tekintetből az alacsonyabb néprétegeknek, amelyekben nincsen forradalmi szellem, amelyekben nincsen merény­letre való kívánság : mások ellen való uszításában és szervezésében nagy vigyázattal kell eljárni, hogy azok megmaradjanak abban a jóhiszemű­ségben, tiszteletben és becsülésben, amely meg­van bennük most a magasabb társadalmi osztályok és megvan az uralkodó fők iránt. Nem kívánatos a hosszabb beszéd ilyenkor, t. képviselőház. Én tehát csak azon általános fel­háborodásnak, annak a legnagyobb részvétnek, amelynek Magyarország politikai pártjainak min­den képviselője kifejezést adott, akarok szintén kifejezést adni, hogy teljes legyen az a kép, hogy Magyarországon nincsen ember, nincsen társa­dalmi réteg, amely a legnagyobb mértékben fel­háborodva ne volna, amely ezt a legnagyobb mértékben el ne ítélné, amely a legnagyobb mér­tékben mélységes gyászát ne nyilvánítaná és ne kívánná, hogy az ilyen esetek a jövőre meg ne ismétlődjenek. Hozzájárulok az összes felszólalásokhoz és a pártok vezetői részéről kifejezett javaslatokhoz és részvétnyilvalutásokhoz. (Helyeslés.) Vermes Zoltán jegyző: Vázsonyi Vilmos ! Vázsonyi Vilmos : T. képviselőház ! Csak azért kérek szót, hogy manifesztáljam, hogy Magyaror­szágon nincsen olyan irányzat, még a legszél­sőségesebb irányzat sem, — ezt akarom hinni és ugy is tudom — amely ne volna egy a gyászban, ne volna egy a felháborodásban. A magyar trón elhunyt várományosának jö­vendő politikája lehet, hogy örökre homályba van borítva, de az ő személye, az ő egyénisége homályba borítva nincs. És ámbár nem kereste sohasem a néppel való közelebbi érintkezést, abban az érte­lemben, hogy kereste volna a népszerűséget, azért a népléleknek és a. nép széles rétegeinek minden ismerője tudja, hogy a dolgozó nép lelkében csak a legmélységesebb rokonszenv volt meg személye iránt és a legmélységesebb gyász kiséri most tragi­kumát. Megvan ennek a lélektani magyarázata. Mert magas születése daczára az elhunyt trónörö­kös mintaképe volt a polgári erényeknek. Mindaz, ami polgári erény : a munkának sze­retete, a kötelességnek erős érzése, a férfiasság, a családi életnek bensősége és tisztasága, az erős meggyőződés, a kristálytiszta karakter, mind olyan nagy mértékben megvoltak benne, hogy, jóllehet a maga egyéniségét mindig távol akarta tartani minden kíváncsiságtól és került minden népszerű­séget, mégis épen olyan csendes, épen olyan titkos rokonszenv volt a népben iránta, mint amilyen csendes és titkosan táplált rokonszenv élt ő benne a dolgozó népnek milliói iránt. És nem lehet csak misztikus képzelődés, hanem erős tudás és meggyőződés az, amely megvan a nép dol­gozó miihóiban, hogy az elhunyt trónörökösben a népnek, a dolgozó népnek megbecsülőjét és jo­gainak egyik igazi támaszát vesztették el. Ezért általános a gyász, amely a nép minden rétegében uralkodik és ezért általános a felháborodás. Azt hiszem, t. ház, amint egyek vagyunk a gyászban, kell, hogy egyek legyünk, a haláleset­nek, ennek a rettenetes tragikumnak kamatozta­tása nélkül, de hazafiságból kell, hogy legyünk a gyászeset tanulságainak levonásában is. Ez a ta-

Next

/
Thumbnails
Contents