Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-531
90 531. országos ülés 19U forog. Igaz, hogy erre azt lehet mondani, hogy ez rendi jogalkotás volt, hogy ez a rendi jogalkotás törvényhozási módszerének felelt meg. Mátyás nagy királyunk az ő 1486.-i törvényével egyszerűen eltörli a nádori vidéki köztörvényszékeket, azt mondván magában a törvényben : minthogy »plurimaeenormitates et inaudita scandala« kívánták az intézkedést. Hallatlan botrányoknak jöttek nyomára; ezek valószínűleg egyes esetek voltak és ezen egyes esetekből kifolyólag járt el a törvényhozás. Az alkalmi törvényhozás nem ideális, de kikerülhetetlen. Minden törvényhozás többékevésbé alkalmi is; hiszen az occasio legisnek meg kell lennie még a legáltalánosabb törvényhozásnál is. (Helyeslés.) Az alkalmi törvényhozás ellentéte a kodiíikáczió, az egész joganyagnak elvi alapon nyugvó, rendszeres egészbe foglalása. Az a kodifikáczió is, amely a XIX. századnak eredménye, azt mutatja, hogy az alkalmi törvényhozás a kodifikáczió mellett sem nélkülözhető. A XIX. század kezdetén még abban az illúzióban éltek, hogy az egész joganyagnak nagy, általános elvi alapokra helyezett rendszeres összefoglalása ki fogja küszöbölni annak a lehetőségét is, hogy külön törvényeket hozzanak. És ime, mindenütt, szükségessé vált az u. n. novelláris jogalkotás, amely a nagy kódexek egyes intézkedéseit, amint az élet szükségletei azt kívánták, uj és uj tételekkel helyettesitette. Klasszikus példája ennek a franczia törvényhozás eljárása a Code Civilnél. A Godenak csak egyetlenegy szakaszát emelem ki, amely igazán nagyon alkalmi módon helyettesittetett. Az 1953. §. ugyanis a hoteleseknek, a vendéglősöknek az utasok értéktárgyaiért való kártérítési felelősségét korlátlanul állapította meg. És ime az Alpes-Maritimesnek, a Hivierának nagy hotelfejlődése olyan eseteket hozott létre, amelyek következtében szükségessé vált a kérdést törvényhozás elé vinni és a felelősséget korlátozni a gazdasági fejlődés érdekében, aminthogy azután a törvényhozás 1889-ben egy novellában a felelősség bizonyos korlátját vonta is meg bizonyos esetekre való tekintettel. Mikor azután kitűnt, a gyakorlati életben, hogy még ez is kevés 1911-ben ismét tovább mentek és még további korlátokkal módosították a Code Civil ezen szakaszát. Ha kezembe veszem az 1913. évi angol törvénytárt, ha kezembe veszem és végiglapozom a franczia törvényeknek nálam levő 1911. évi gyűjteményét, azt találom, hogy ez a két törvényhozás tele van novelláris törvényalkotásokkal: nem is igen találok mást, mint novelláris intézkedéseket. Folytonosan novelláris utón pótolják a régi törvények hiányait. Mit jelent ez ? Azt, hogy szükséges volt az egyes alkalmak szerint eljárni. Lényegileg tebát ez a novelláris törvényalkotási módszer sem volt más, mint alkalmi jogalkotás. április 25-én, szombaton. i Van azonban még egy jogalkotási mód és ez már specziálisan magyar. Éz a jogalkotási módszer, akár a törvényhozás vitte a jog fejlesztését vele, akár a törvényhozáson kívül történt a jog fejlesztése, talán legjobban provizórius, vagy interim jogalkotási rendszernek nevezhető. Már báró Eötvös József egyik ujságczikkében annak idején szomorkodott azon, hogy a mi egész magánjogunk, egész kereskedelmi jogunk, az egész vagyoni életünk végig az egész vonalon provizórius joggal van szabályozva. Ha példákat akarok mondani erre a sajátszerű magyar jogalkotási módszerre, akkor elég, ha utalok az u. n. országbírói értekezletre, az u. n. sárga könyvre, vagy ha utalok az 1869 : IV. t.-czikkre, amely a bíróságok és a közigazgatási hatóságok közti hatásköri összeütközéseket illetőleg az intézkedést ideiglenesen a ministertanácsra bízta és tudjuk, hogy 1907-ig, tehát hosszú ideig tartott ez az interim szabályozás, ez a provizórius állapot. Azt találjuk, hogy a magyar jogfejlesztésnél, a magyar jogalkotásnál az, amit csak ideiglenesnek szántak, nagyon sokszor állandóvá lesz, sőt a maga állandóságával szuggerálja a jogkereső publikumot és az egész közvéleményt, mintha végleges és teljesen kielégítő szabályozás volna Ez a szabályozási módszer talán megfelel annak az eljárási módnak, a mely az »Ejh, ráérünk arra még!« jelszavával halasztja addig, a meddig lehet a rendezést, a szabályozást. Pedig, t. ház, a jogalkotásnak ez a módszere a külföldön igazán alig ismeretes és talán az összes jogalkotási módszerek közül a legrosszabb. (Igaz ! ügy van !) Azt mondják azonban, hogy törvényt kell alkotni, de a törvényalkotásnak módjánál bizonyos mértéket kell tartani. A jogalkotás bírálatánál igen gyakran halljuk, hogy törvényhozásunk termelése túlmegy a határokon. Azt hiszem, hogy ezzel a kritikával szemben is az eszmék tisztázása érdekében megint csak azt kell néznünk, vájjon az egész európai törvényhozás jogalkotási eljárásához viszonyítva a magyar törvényhozásé kivételes-e, vájjon a mi törvénytermelésünk annyival túlhaladj a-e a külföldét. Ha kezünkbe veszszük azokat a nagy gyűjteményeket, amelyek összefoglalják az egész világ egy-egy évi törvényalkotási termékeit; ha nézzük az Annuaire de législation comparée kiadványait; ha nézzük a német nemzetközi jogi társulatnak (J ahrbuch der Internationalen Vereinigung für vergleichende Kechtswissenschaft) nagy évkönyveit, akkor azt látjuk, hogy évről-évre vaskosabbak lesznek a kötetek; azt találjuk, hogy Erancziaországtól, Xagybritanniától, a német birodalomtól kezdve egészen Monacóig minden nagy és kis állam törvényhozása működik és bizony az életnek uj és uj szükségleteihez képest, a gazdasági élet fejlődésével lépést tartva mind nagyobb és nagyobb tömegben hozza a maga törvényeit, (ügy van!)
