Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-530

530. országos ülés 19U április 2k-én, pénteken. m A nemzeti munkapárt első kormányának soka el nem évülő érdeme az, hogy megteremtett egy egységes, szilárd, kitartó és következetes 67-es pártot, amely a monarchia másik államával paritásos alapon való kapcsolatunk fentarfcását és ápolását megingathatatlan programmnak tekinti és ezen hitvallása érdekében semminemű küzdelemtől vissza nem riad. Az egységes, minden viharral szemben szilárdan megálló 67-es párt nemcsak hazánk, hanem a monarchiának szempontjából is igen nagy jelentőségű. Mert mindaddig, amig a magyaT országgyűlésnek túlnyomó többsége szilárd támasza a monarchia dualisztikus és paritásos szerkezetének, mindaddig a trialisztikus tendencziák, még inkább a föderahsztikus törekvések merő fantazmagóriák maradnak, amelyek semmi szin alatt meg nem valósithatók. Az erős magyar 67-es párt nemcsak leghatalmasabb támasza a monarchiának, hanem egyszersmind alkalmas arra is, hogy a monarchiában az irányadás mérlegét a magyar állam, a magyar nemzet felé billentse. Amikor erős 67-es párté volt itthon a politikai uralom, mindannyiszor elhatározólag érvényesült Magyarország döntő súlya a monarchiában, a 67-es párt gyengülésekor pedig, különösen a koaliczió idejében, amikor a politikai uralomra szövetkezett pártok körében csak igen kis töredéket képviselt a 67-es elem, megméretvén, bizony könnyűnek találtatott Magyarország a közös elhatározások monarchiái mérlegén. A 67-es közjogi alap megerősödésével együttjáró további eredménye a nemzeti munkapárt kormányzati rendszerének a király és a nemzet között való bizalom helyreállítása, (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) általában újból való megszilárdítása a dinasztikus érzésnek, amely az u. n. nemzeti ellenállás idejében és a koalicziós kormányzás idejében nagyon megrendült. Az u. n. nemzeti ellenállás nagy anachronizmus volt. A rendi korszaknak passzív reszisztencziája a mai viszonyok közé semmikép be nem illeszthető, legkevésbbé akkor, amikor az ilyen sztrájkszerü passzív reszisztencziának hiányzik a jogos alapja is. Az a passzív reszisztenczia, melyet vezérei a nemzeti ellenállás poétikus nevére kereszteltek, az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának magyarázata körül a király és az akkori képviselőházi többség között felmerült ellentétből fejlődött ki. A világnak minden közjoga szerint a törvény illetékes magyarázatára a törvényalkotó tényezők együttesen vannak hivatva. Nálunk tehát a király és az országgyűlés együttesen. Mégis az akkori képviselőházi többség egyoldalúkig, önkényesen tért el a törvénynek addigi illetékes magyarázatától. A törvényt a király akkép értelmezte, mint az előző összes országgyűlések is, t. i. hogy a hadsereg vezényleti nyelvének megállapítása fentartott fejedelmi jog, mert az 1867: XII. t.-cz. 11. §-a akképen rendelkezik, hogy a hadsereg vezérletét, vezényletét és belszervezetét a király állapítja meg. Ezzel szemben az akkori képviselőházi többség elismerte ugyan, hogy a hadsereg vezényleti nyelvének megállapítása a királyt illeti, azonban — szerinte — a király ezt a jogot csak alkotmányosan, azaz az országgyűlés többségének felfogása szerint köteles gyakorolni. Ma már nem vitás többé, hogy ebben a konfliktusban jogos alapon a király állott. Mert a fejedelmi jog alkotmányos volta csak annyit tesz, hogy a fejedelem azt a jogát az alkotmány követelményei szerint, az alkotmány által megállapított formák között, az alkotmány által előirt módon, tehát a végrehajtó hatalom utján, tehát ministeri ellenjegyzés mellett stb. gyakorolja, azonban korán sem teszi azt, hogy a király ezt a jogát a törvényhozás másik tényezőjének akarata szerint lenne köteles gyakorolni. Az alkotmányos tényezők között kifejlett ellentét, az ebből nagyranőtt u. n. nemzeti ellenállás a hagyományos dinasztikus érzést nagyon meggyöngítette. A koalicziós korszak ugyan sokat fáradott a dinasztikus érzés helyreállításán, azonban csak igen csekély eredménynyel, mert eljárása kétszínű volt. A Janus-arczu koaliczió a dinasztiával szemben nemcsak lojális volt, hanem gerincztelen, a nemzet felé fordított tekintete pedig a nemzeti hiúságnak rebegett olcsó bókokat. Természetes, t. ház, hogy az igazi hű, odaadó, de önérzetes lojalitásnak gyökérszálai a koalicziós időben sem erősödhettek meg kellően. A nemzeti munkapárt politikai rendszere állította helyre azt a hagyományos magyar dinasztikus hűséget és lojalitást, amely 1867-től kezdve az u. n. nemzeti ellenállás idejéig szakadatlanul fennállott. A 67-es közjogi alap megerősítésén és a dinasztikus érzés mélyítésén kivül jelentékeny politikai eredménye a nemzeti munkapárt kormányzati rendszerének az az előhaladás, amelyet az ország a jelszavakból való kiábrándulás terén ért el. (Igaz ! ügy van ! jobbfelől.) A jelszó-politika fénykorát a nemzeti ellenállás és a koaliczió időszakában élte. A jelszó-politikával, amely még a kvóta emelését is nemzeti vívmánynak tüntette fel, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) azzal a ma már mosolyt gerjesztő magyarázattal, hogy a monarchia másik államával való gazdasági megegyezésünket, amelyet eddig szövetségnek neveztünk, a »szerződés« névre keresztelte el, ezzel a jelszó-politikával a munkapárti korszak egész ridegen szakított és visszatért a reális gondolkozás és a reális cselekvés mezejére. (Igaz! Ugy van I a jobboldalon.) Megszabadította a politikát azoktól a népszerűsítési sallangoktól, amelyek elfödik a politikai cselekvések igazi természetét. így a véderőtörvények megszavazásának szükségét nem holmi csillogó, nemzetieknek kinevezett vívmányokkal indokolta meg, hanem megindokolta egyszerűen azzal, hogy ezekre a törvényekre a nemzetnek szüksége van. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a jobboldalon.) A közös bank szabadalmának meghosszabbítását pedig nem ál-okokkal támogatta, hanem