Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

529. országos ülés i9ik április 23-án, csütörtökön. 31 ki, tehát l'7°/o-kal magasabb, mint ahogy a községek értekeiket átlagban gyümölcsöztetik. Ha most azt nézzük, hogy a községek adósságaikat mire fordították, ugy azt látjuk, hogy 33%-ot építkezésre, 17%-ot vasúti törzsrészvények vásárlására és 17%-ot földvásárlásra fordítottak. Jellemző adat az is, hogy a kölcsönök 71%-át fővárosi j>énzintézetek nyújtották a községeknek; az csak természetes, hogy a kisközségek mindig drágább kölcsönt tudtak csak felvenni. Ezen átlagos számok is eléggé élénken mutatják, a községi értékek hasznosítása nem mindenben megfelelő és különösen a községek közönséges kölcsönei magas kamatterhekkel járnak. A gyors és olcsó kölcsönök szerzésének akadálya elsősorban a hitelt kereső községeknek a hitelpiaezok iránt való tájékozatlansága és a felsőbb hatóságoknak későn érkező tanácsadása. De kölcsönfelvételünknek az a szervezeti hibája is akadályul szolgál, amely ezt alakiságokhoz köti és felsőbb hatósági jóváhagyástól teszi függővé, ami igen hosszadalmas dolog. Egyre szeretném azonban a t. háznak és a mélyen t. belügyminister urnak a figyelmét ezek során felhívni. A községeknek 127 milliónyi mobil kamatozó értékei 11 millióval fedezik a községeknek 116 millióra rugó kölcsöneit. Önkéntelen is az ember eszébe ötlik, hogy nem lehetne-e a községek értékeit a községek adóterheinek megkönnyítésére fordítani. Ne méltóztassék megijedni, nem akarok egy uj pénzintézetet létesíteni. Nagyon iól ismerem ezen értékek, alapok természetét és nagyon jól ismerem azon alig leküzdhető akadályokat, amelyek ilyen pénzintézet létesítésének útjában állanak. De nincs is erre szükség. Én csak egy hitelszervezetre gondolok, amelyet akként kontemplálok és ugy volna helyes létesíteni, hogy ez nemcsak a községekre terjedne ki. Miért ne volna lehetséges, hogy városok városoknak, törvényhatóságok törvényhatóságoknak, törvényhatóságok saját községeiknek és törvényhatóság területéhez bekebelezett községek egymásnak saját szabad tőkéiket egymásnak rendelkezésére bocsássák ? Azt hiszem felesleges ennek előnyeit bővebben fejtegetni, mert az bizonyos, hogy a kölcsönt kereső és az értéket jól elhelyezni kivánó fél sehol sem találná meg jobban a közös érdeket, amelyet községek, törvényhatóságok és városok egyaránt tartoznak szem előtt tartani. A kölcsönadó felek jobban tudnák tőkéiket kamatoztatni és viszont sokkal olcsóbban jutnának kölcsönhöz a hitelkeresők. Végül, mint beszédem bevezető részében emiitettem, csak érinteni kívánom a közbirtokossági vagyon kérdését. Ez maga is annyira érdekes téma, hogy elegendő anyagot szolgáltatna egy egész beszéd számára. Remélem, hogy képviselőtársaim közül talán foglalkozni fog valaki e témával, magam azonban az idő előrehaladott voltára való tekintettel nem kívánok erre részletesebben kitérni, csak annyiban kívánom érinteni, hogy milyen óriási vagyon az, amely ma Csáki szalmájaképen van az országban olyan kezeken, akiknek talán hozzáértésük nincs, hogy e nagy vagyont kellőleg kezelni, értékesíteni és gyümölcsöztetni tudják. Magam is megdöbbentem, hogy milyen óriási érték, — pedig alacsonyan van becsülve — van a közbirtokosság kezén. 456 millió értéket képvisel a közbirtokossági vagyon; ennek 95%-a földbirtokban van és két és félmillió katasztrális holdat képvisel. E vagyon természete és eredete egyazonosságu a községi vagyon természetével és eredetével. A kezelésben eltérések történtek és ez a vagyon ma is a közbirtokosság kezén van. Hogy menynyire helytelenül kezelik, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a törvényhozás már több ízben kísérletezett nem olyan irányban, hogy gyümölcsözővé tegye ezt a vagyont, de hogy legalább az elkallódástól megóvja. Ennek a vagyonnak hovatartozandósága szakkörökben már meglehetősen tisztázódott és ezen körök közvéleménye odairányul, hogy ennek eredetéhez, forrásához kellene visszamenni és a községekbe kellene bekebelezni. Én e kérdéssel nem kívánok bővebben fogkozni ós mindezek után, a sok adó, százalékkulcs és számadat után mégis végkonkluzióm egy ideál. (Halljuk! Halljuk

I) A községi és közbirtokossági vagyont öszszefoglalva, egy milliárd az, amit a községi élet felpezsditésére igénybe venni lehetne. Ezt a nagy tőkét, t. ház, amelyhez annyi erkölcsi erő és annyi erkölcsi érték fűződik, amely egymagában annyi energiát képvisel és méhében hord annyi uj erőt és annyi uj lehetőséget, kellőképen, a modern kor igényeinek megfelelően kezelve, gyümölcsöztetve és használva azt hiszem, eliminálhatnánk a községi háztartások mai nyomorúságos állapotát. Segíthetnék azzal, ha módot és alkalmat adnánk a községeknek helyes rendszerek beállításával arra, hogy a rendelkezésükre álló anyagi erőket megfelelőleg értékesíteni tudják. Mert. t.. ház, a mai szélsőséges Magyarországot, ahol a kultúrának fáklyavivői ma a városok s ennek a nagy fénynek árnyékában sínylődnek a községek, csak ugy tudjuk átlagos kulturállammá emelni, ha ebből a nagy energiából ki tudunk kovácsolni egy szikrát annak a fáklyának meggyújtására, amelyet a községek volnának hivatva a kultúra előrevitele czéljából lobogtatni. És én azt hiszem, t. ház, hogyha ezt a kérdést helyesen oldottuk meg, akkor ezzel egyidejűleg a kulturális, szocziális és humanitárius kérdések megoldását is előtérbe tudjuk tolni, mert ezek azok a szimptomák, amelyeknek fejlődése során Magyarország kulturállami jellegét megállapíthatjuk. En tudom azt, t. ház, hogy a mélyen t. kormányban erre megvan a jóindulat és megvan a jószándék. Megfogamzott már ez a kon-