Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

52'J. országos ülés 191b április 23-án, Csütörtökön. 29 alapok létesítésével igyekeztek segíteni, ezekből az alapokból vették kölcsön azokat az összegeket, amelyek a községi háztartásokban hiány gyanánt szerepeltek. Ezt talán lehetne eliminálni azzal a helyes és czélszerü újítással, ha az országos költségvetés évzárlafának június 30-ikában történt megállapítása a községi háztartásokra is kiterjesztetnék. A községek szegényalapjának kérdésével kívánok még részletesebben foglalkozni s ennek kapcsán ki akarok terjeszkedni a községek közjótékonysági tevékenységére. Ez az a terrénum, ahol talán még a bekövetkezendő községi reform előtt is volna szükséges a kérdés rendezéséről gondoskodni és ezért rá fogunk arra is térni, hogy a törvényhatósági reform során is találnának módot és alkalmat, hogy ezt a kérdést ott beillesszük és bizonyos tekintetben ezt is a rendezés stádiumába juttathassuk. A községek közjótékonyság czimén közpénztaraikból és e czőlra rendelt alapjaikból összesen 2,014.000 koronát áldoztak; közpénztárakból 1,200.000 koronát, szegény és elhagyottnak nyilvánított gyermekek alapjából 797 ezer koronát. A szegényügyi alap tőkeállománya kitett 12 és félmillió koronát. Az elhagyottnak nyilvánított gyermekek alapja 507 ezer koronát. A községek költöttek szegényekre 927 ezer koronát, elhagyottnak nyilvánított gyermekekre és pedig a 7 és 15 év közöttiekre 900 ezer koronát. Ezen összegekből segélyezve lett 17.000 szegény, 10.000 elhagyottnak nyilvánított gyerek, 1200 gyógyíthatatlan szegény beteg és 2283 testi és szellemi fogyatkozásban szenvedő szegény. Ezek szerint az ellátottak 46°/

0-a szegény, 44%-a a 7 éven fölüli elhagyottnak nyilvánított gyermek és 9'8% egyéb kategorikákra esik. Érdekes szembeállítani a nagyközségeket a kisközségekkel. Nagyközségekben ezen kiadásokból a szegényekre áldoztak 51%-ot, elhagyottnak nyilvánított gyermekekre 36°/o-ot. Kisközségekben az arány megfordítva áll: a szegényekre költöttek 32%-ot, elhagyottnak nyilvánított gyermekekre 61%-ot. Ha azt veszszük, hogy egy eltartottnak országos átlagos költsége mennyit tesz, 65 koronát kapunk; ha pedig részletezzük kategóriák szerint, akkor a szegényekre 54, elhagyottnak nyilvánított gyermekekre 86 korona esik. Nagyközségekben 10.000 főre szegény 20, elhagyottnak nyilvánított gyermek 9 esik, kisközségekben szegény 6, elhagyottnak nyilvánított gyermek 6 esik. Ezek az adatok mutatják, hogy a kisközségek mennyire nagyobb mérvben vannak aránylag megterhelve, mint a nagyközségek. A társadalom jótékonyságának igénybe vétele a szegényügy terén meglehetősen sivár és gyenge. Zárt szegényügyről Magyarországon alig lehet beszélni. Sokban megrontotta a mérleget az utolsó tiz évben a fokozatosan emelkedő kivándorlás. Hogy községeink nem szenvednek súlyosabban a szegényügy terhe alatt, ennek az a biztos magyarázata, hogy a szegényügy szenved hiányos ellátásban. Mi sem bizonyítja jobban, hogy községeink milyen gondot fordítanak a szegényügy ellátására, mint az, hogy szegényalapjaik tőkeereje ugyanabban az évben ugyanannyival gyarapodott, mint amennyivel a szegényügy elláttatott, már pedig nem lényegesebb feladata és hivatása a községnek az oly nagy mérvű tőkegyűjtés és alapgyarapitás, mint amilyen elsőrendű szükség, hogy a szegényügyet kellőleg lássa el. De annál aggodalmasabbak azok a magas átlagok, melyek a 7 éven felüli elhagyottnak nyilvánított gyermekek számánál és ellátási költségeinél mutatkoznak, mert ezek terhe egyenlőtlenül oszlik el és a legerősebben épen azokat a vidékeket sújtja, amelyek egyébként is sanyarú helyzetüknél fogva meglehetős mérvben sínylődnek a községi terhek alatt. Itt az a sajnos, hogy a hét éven felüli elhagyottá nyilvánított gyermekek száma ma is még mindig növekedőben van és a korosztályok még ma sem telitvék. Rettenetesek azok mok, amelyek itt százalékokban kifejezésre juttatják az összes elhagyottá nyilvánított gyermekek szaporodását. 19Ő3-tól 1912-ig 220% volt az emelkedés és ez alatt az idő alatt épen azoknál a kategóriáknál, amelyeknek ellátása a községek terhére esik, tehát a 7 —15. év között levő elhagyottá nyilvánított gyermekeknél a szäzalékemelkedés 2264% volt! Ez mutatja, hogy községeinknek ezen a czimen mily terheket kell viselniök. Tehát már 1912-ben az elhagyottá nyilvánított összes gyermekeknek 50%-a a községek terhére esett. Ez a községekre hárult olyan uj teher, a melyről az 1886 : XXII. t.-cz. megalkotásánál még szó sem volt. De szomorú az, hogy a hét éven felüli elhagyottá nyilvánított gyermekekkel a községekre rótt tartozások özönével zudittatnak a községek háztartására a nélkül, hogy bármely irányban megkérdeznék, vájjon községeink el birják-e viselni ezeket a terheket? A nélkül hogy előre tájékozódnának ez irányban, egyszerűen csak jönnek a felsőbb hatóságoktól az intézkedések és rendeletek, hogy ezért és ezért az elhagyott gyermekért ennyit és ennyit kell flzetniök és igy igen gyakran előfordul, hogy akár csak egy ilyen elhagyottá nyilvánított gyermek költségeinek fedezése az egész községi háztartást egyenesen felborítja. (TJgy van!) Nekem az idén tavaszszal alkalmam volt saját községem háztartásába betekinteni, — ez egy nagyközség, amelynek évi budgetje körülbelül 40—45.000 koronát képvisel — és ott szomorúan tapasztaltam, hogy e község költségvetésének több mint ir5°/o-a esik elhagyottá nyilvánított gyermekek eltartására, és ezenkívül jönnék még a többi szegényügyi ellátásnak költségei. Szóval, egy bárom tanerős óvoda építésének amortizácziós költségei, fentartási költségei, az utczák vüágitása és tisztántartása nem oko-