Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
324 535. országos ülés Í9U egyeztek abban, hogy mindketten közösen kerülni akarják a szélsőségeket, és egy juste milieu-ben akarják megtalálni a reform helyes mértékét. Ahogy előadták ketten e felfogásukat — az nagyon különböző volt: az egyik inkább mollhangnemben, a másik vig durhangnemben (Derültség) adta azt elő. De ettől eltekintve, teljesen egyetértek velük azzal, hogy a középiskolai reformnak nem szabad szélső irányban haladnia. (Élénk helyeslés.) A középiskolának nem lehet más czélja, mint az általános műveltség biztosítása. Látjuk, hogy még azok is, akik az egyetemre mennek, ott általános bevezetést kapnak, mielőtt velük a szakműveltségre térnek át. Ha tehát az egyetemen szükséges ily általános bevezetés, annál kevésbbé lehető az, hogy a középiskolában egyenesen szaktudást adjunk. (Helyeslés.) Ez teljesen megvalósithatlan. A tudományos ismereteknek anyaga ma, a XX. században annyira felgyűlt, hogy azt egyhamar előadni nem lehet és nem is kivánatos addig, amíg a gyermek bizonyos kort el nem ért. (Igaz! Ugy van!) Különben hiába terheljük túl. Ennek folytán csakis arról lehet szó, hogy általános műveltségi iskolát állítsunk fel, amely főiskola volna hivatva a fiukat előkészíteni. Itt kizárandónak vélem a filozófiai tantárgyakat, amelyeket ilyen korban, érettségi előtt a fiu megérteni nem tud, másrészt a társadalmi és politikai vonatkozású dolgokat, amelyekről szintén csak az egyetemen kéjDesek kellő ismereteket elsajátítani. (Mozgás). Ezzel lehetséges lesz, hogy az a két tipus, amely eddig volt: a reáliskola és a gimnázium közelednek egymáshoz és a szélső irányoktól tartózkodva, kiküszöböljük mindazt, ami szakoktatás jellegével bir. Mindnyájan egyetértünk abban, amit több képviselőtársam hangoztatott, hogy a történelem, földrajz és természettudomány egyaránt igen fontos tárgya a középiskolának, (Igaz! Ugy van!) s ott tanítandó, még pedig nem aszerint, amint arra Giesswein Sándor t. képviselőtársam utalt hogy sokat adunk és rendszertelenül adjuk, hanem a fő az, hogy az alapelveket ismertessük meg, vázát adjuk egyrészt az eseményeknek, a föld felületének, másrészt a természettudomány alaptételeit ismertessük meg. Farkas Pál: Kultúrtörténet! Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: A kultúrtörténetnek akkor lehet helye, ha már a politikai szervezkedésről, a társadalmi szervezkedésről fogalommal birunk. A történelmet csak azon a mesgyén, azon időpontokban, amelyekben bizonyos események által más irányzatok jutottak érvényre. Ha emiitette és idézte Giesswein t. képviselőtársam Senecának azon mondását, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, ezt viszont talán szerénytelenség nélkül kiegészíthetem azzal, hogy nemcsak az iskolában, hanem az életben is tanulunk (Élénk helyeslés.) éspedig ott legtöbbet tanulunk. május 5-én, kedden. A fontos az, hogy az iskolában ne ismerethalmazt adjunk, hanem egy áttekintést. Osztályozzuk ismereteinket bizonyos fiókokba és tanuljuk meg azt, hogy azon tapasztalatokat, melyeket majd az életben szerzünk, ezekbe mindig osztályozni tudjuk. (Helyeslés.) Ez a czélja az iskolának ós ez teszi majd lehetővé, hogy a tanulóifjúságot mentesítjük az eddigi túlságos terhektől. (Helyeslés.) Szász Károly: Tanuljanak meg tanulni! Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: A másik czél az, amely a nyelveknél megnyilvánul és gyakorlati irányú, hogy a nyelvekben egyrészt pontos kifejezési eszközül használjuk, másrészt a nyelvek tanulása elősegíti azt, hogy a fogalmakat rendszerbe oszszuk be, és fejleszti a logikát, kifejleszti egyszersmind az esztétikai érzéket is az olvasmányok révén. Távol áll tehát tőlem, hogy bármily tekintetben korlátozni kívánnám a nyelvoktatást; csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy ha különböző nyelveket tanítunk egyszerre, ez ne menjen a többi tárgyak rovására, hanem egymás közt váltakozzanak, hogy a nyelvi oktatás se foglaljon el nagyobb teret általában, mint amennyi tényleg a viszonyoknak és kívánalmaknak megfelel. A latin nyelv eredményes oktatását is azért vettem fel programmomba, mert általában nem vagyok megelégedve a latin nyelv oktatásának eredményével. Xem akarjuk tehát kizárni a latin nyelv oktatását, ellenkezőleg, annak oktatását eredményesebbé kell tenni, (Helyeslés.) egyrészt azáltal, hogy jobb beosztást eszközlünk a nyelvoktatásnál, megkíméljük hiábavaló fáradságtól a tanulókat, különösen a fiatalabb években, (Helyeslés.) másrészt azzal, hogy inkább gyakorlati, mint grammatikai irányban tanítunk. Ez volt a tradiczió régebben is Magyarországon és régente Magyarország híres volt arról, hogy itt igen jól beszéltek latinul; de ez azon időben*volt, mikor a tanárok maguk is beszéltek latinul, míg ma az a baj, hogy a tanárok sem beszélnek többé s azóta nem gyakorlatilag, hanem grammatikailag tanítják a latin nyelvet. Farkas Pál t. barátomnak vagyok bátor megemlíteni, hogy teljesen méltánylom azon eszméjét, hogy tekintettel kell lenni bizonyos tehetségekre és e tekintetben bizonyos speczializálódás szükséges a felsőbb osztályokban. Ezt is el lehet érni egységes szervezet mellett is akkor, ha bizonyos kompenzácziót engedünk meg a felsőbb osztályokban, vagyis, hogy olyanoknak, akik kiválóan jól végeznek bizonyos tárgyakat, ez javukra írassák és elnézessék nekik, hogyha más tárgyakban gyengébbek. Általában azt tapasztaljuk, hogy két tipusa van a középiskolában a tanulóknak: az egyik, aki számtanilag preczize gondolkodik, a »matematíscher Kopf«, a másik az u. n. »j:>hilosophischer Kopf .'. .«
