Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

318: 535. országos ülés Idih- május ő~én, kedden. kénytelen vagyok ezeket az elhatározásokat ignorálni. Kénytelen vagyok a Nemzeti Színház tekintetében csak azt nézni egy darabnál, hogy vájjon jó-e vagy rossz, van-e becse vagy nincs. Az irodalmi becse, a közönség előtti sikere, ez a döntő. Mert t. képviselőtársam sok professzionátus kritikusra hivatkozott, akiket nagyon tisztelek, igen nagy nevekre, amelyek már a múltéi és a történelemé. De engedjen meg, hogy azt mondjam, hogy a legfőbb kritikusa egy színháznak a közönség és a közönség előtt kell megállania; amit a közönség felavat a maga nagy rétegeinek osztatlan sikerében, ez az, ami el nem mulandó és ami fenn fogja tartani azt a művet. (Igaz! Ugy van!) Vannak kivételek, lehetnek kivételek, de ez nagyjában igy áll Méltóztassék tehát abban az értelemben tekinteni ezt a felszólalást, amely után van szerencsém kijelenteni, hogy a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés). Elnök : Szólásra senki sem lévén feljegyezve, kérdem a t. házat, kiván-e még valaki szólni '• (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: T. képviselőház! Azon kimerítő és alapos ismertetés, amelyet az előadó ur a vallásos közoktatásügyi tárcza költségvetéséről adott, felment engem az alól, hogy a költségvetés számbeli adataival én is foglalkozzam. Csak egyetlen egy részét előadásának akarom kiragadni, amelylyel a többi felszólaló urak is foglalkoztak s ez a költségvetés rohamos fejlődése, amely lehetővé tette azt, hogy aráig ez a költségvetés 1868-ban 2,200.000 koronára rúgott, addig 1890-ben 15 és fél millióra, a folyó évben pedig 159 millió koronára emelkedett. Ha igy valamely idegen ezekből a számokból akarna következtetést levonni, arra a konklúzióra juthatna, hogy tulajdonképen azelőtt Magyarországon nem is volt kultúra, nem is volt közoktatás. Mi nagyon jól tudjuk, hogy mi a magyarázata ezen régebbi szerény költségvetéseknek: az, hogy Magyarországon századokon át az egyházak, különböző felekezetek közreműködtek a közoktatás terén akkor, amikor az állam még e téren vezető szerepet nem játszott, s ennek folytán azok teljesítették azt a kulturális missziót, amely az utóbbi időben mind nagyobb mértékben az államra hárul. A múltban tehát más tényezők és alapok voltak azok, amelyek az államnak ezen költségvetését kiegészítették, s amelyek nélkül ez a költségvetés akkor sem volt teljes, de már a legutóbbi huszonnégy esztendőben ezek a felekezetek nem rendelkeztek elég alappal arra nézve, hogy ezt a kulturális munkát továbbvigyék s igy azután az állam vette át a vezérszerepet: egyrészt maga vezette tovább a kultúrát és a közoktatásügyet, másrészt a felekezeteket segélyezte, hogy azok ezt továbbra is megtehessék, teljes összhangban az 1848: XX. t.-cz. 3. §-ával, amely kimondja azt, hogy minden bevett vallásfelekezetnek egyházi és iskolai szükségleteiről az állam tartozik gondoskodni. Annál inkább meglep, ha ma egyes egyesületekben és különböző társadalmi körökben azzal a tendencziával találkozunk, hogy az öszszes iskolákat államosítsuk és a vallásoktatást teljesen kizárjuk. Nem akarom vizsgálni, hogy mennyiben jogosult ez a felfogás elvi szempontból vagy sem. Itt a.különböző állásponton állókat annyira elválasztja a világnézetben rejlő különböző felfogása, hogy ezen kérdések felett vitatkozni egyáltalában nem lehet, de ennek nem is volna helye itt ebben a házban. (Élénk helyeslés-) Én kizárólag a czélszerüségi szempontot nézem s kérdem azt, hogy ez hogyan van másutt és különösen hogyan áll a vallásoktatás ügye Közép-Európában, pl. a középiskolákban. Valóban mindenütt a kontinensen körülbelül olyan mértékben tartanak vallásoktatást, mint ahogy ez nálunk történik. (Helyeslés.) Francziaországot kivéve és kivéve talán Svájcznak franczia kantonjait, ahol a vallásoktatás fakultatív. Ezt látva, nem értem, mi okból haladjunk más utón épen mi? De ez a törekvés különben is teljes ellentétben áll az eddigi tradicziókkal, az eddigi tapasztalatokkal, amelyeket gyűjtöttünk s amelyek szerint az eddigi alapon jó eredményt értünk el. Azáltal, hogy az egyházak, a felekezetek közreműködtek a közoktatás terén, lehetővé vált az, hogy nemcsak közoktatásügyünk haladt előre oly időben, amikor az állam nem vett részt ennek az ügynek előmozdításában, de egyúttal ma is látjuk lépten-nyomon, hogy ezzel a kulturális munkával biztosithatjuk a békét is a különböző felekezetek közt. Mert mindenkor azt tapasztaltam, hogy ott, ahol a kulturális munkában részt vesznek a felekezetek, egymással versenyre kelnek, hogy ki képes nagyobb mórtékben a kulturális ügyet előmozdítani. (Élénk helyeslés.) Ennek folytán sem kulturális, sem társadalmi szempontból, sem a felekezeti béke fentartása érdekében nem tartom helyesnek, hogy ezt a kérdést itt már felvessük és ennek folytán határozottan kijelenthetem a kormány nevében is, hogy amenynyiben ilyféle tervek megvalósítására egyesek törekednének, azokkal a leghatározottabban fogok szembeszállni. (Élénk helyeslés és taps.) Ugyanezen említett 48-iki liberális törvényből következik az, hogy a viszonosság a különböző egyházak közt fennáll és az egyenjogúság a különböző egyházak részére biztosíttatik. Ma egyedül a katholikus egyház az, amely nem bir önkormányzati joggal, különösen a Királyhágón inneni részben és ezért teljesen osztozom Evetovics és Giesswein t. képviselőtársaim felfogásában, akik kívánatosnak tartják a katholikus autonómia