Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
5M. országos ütés I9ií május 5-én, kedden. 305 Gróf Bánffy Miklós olyan gavallér felfogású . ember, hogy miután ő kormánybiztos, nem akarta előadatni darabját a Nemzeti Színházban. De bocsásson meg t. képviselőtársam, ebben nem volt igaza. Vannak intendánsok, akik igen rossz, silány darabokat irnak, (Derültség.) igen, ezeket nem szabad előadni, de hogy t. képviselőtársam azért ne adathatná elő az ő kitűnő darabját, mert épen a Nemzeti Szinháznak kormánybiztosa, — bocsánatot kérek, ezen felfogás ellen a magyar irodalom nevében tiltakoznom kell, (Élénk helyeslés.) mert hiszen az a darab egy kisebb magánszínházban kerülvén szinre, hatástalanul tűnt el, gondolom 8-szor, 10-szer adták összesen. A Nemzeti Színházban pedig a legkiválóbb erőkkel, a legnagyobb becsvágygyal adhatták volna elő és ez egyike lett volna azoknak a daraboknak, melyeket állandóan műsoron kell tartama annak a szinháznak, amely az ifjúságnak és a közönségnek kulturális nevelését van hivatva előmozdítani. (Élénk helyeslés.) A Nemzeti Színház feladataiban továbbmenve, a nj r elvi kérdések után az irodalomtörténetiek jönnek. E tekintetben felfogásom szerint elsőrangú hivatása a Nemzeti Színháznak a mi magyar irodalmi hagyományainknak ápolása. Ez annál is inkább kötelessége és e tekintetben annál több mulasztást követ el, mert amint Pékár Gyula t. képviselőtársam helyesen mondotta, az idegen klasszikusok ápolása tekintetében — bár erre is lesz megjegyzésem később — mindenesetre dicsérendő, elismerésreméltó munkát végez a Nemzeti Színház. Olyan mulasztások vannak irodalmi tekintetben a Nemzeti Színházban, melyekre a magam lelkéből lelkezve kellene használnom azokat a szavakat, amelyeket az imént Horváth János czikkéből idéztem. A magyar irodalomnak van egy Bánk bánja. Egy Bánk bánja, amely nemcsak legnemzetibb tragédiánk, amely nemcsak a magyar szív minden keserűségének, a magyar lélek minden fájdalmának, a magyar szellem sajátos felfogásának megkapó rajza, de amely a nemzeti vonatkozásoktól eltekintve is, a maga hatalmas konczepcziójával, elsőrangú korrajzával, a jellemek benső fejlődésén sarkalló cselekményével világirodalmi színvonalon mozog, amelyet bármily nagyjelentőségű irodalom megirigyelhetne tőlünk. Erről a Bánk bánról is beszél Herczeg Ferencz t. barátom abban a 14 évvel ezelőtt mondott beszédében. Azt mondja róla: Bánk bánt adják gyakran a Nemzeti Színházban, de nem vagyok megelégedve az előadással, ugy látszik, nem fordítanak rá elég gondot, elég becsvágyat. Istenem, boldog idők voltak azok, mert akkor még legalább adták Bánk bánt! De a mostani igazgatás alatt Bánk bánt levették a műsorról. Bánk bánt a budapesti Nemzeti ; Színház színpadán 1908 óta, a mióta a mostani KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIV. KÖTET. igazgató működik, egyetlenegyszer sem adták és mint Pékár Gyula t. barátom szavaiból értesülök — a Nemzeti Színház igazgatósága azzal a tervvel foglalkozik, hogy Shakespeare születésének 350 éves fordulójára a Nemzeti Színház elzarándokol Stradtforba és ott Shakespeare szülővárosában elő fogja adni Shakespeare három darabját magyar nyelven. Nincs nálam Shakespearnek nagyobb tisztelője. Talán még ez ellen a terv ellen sem szólanék magában véve; utóvégre ha a Nemzeti Színháznak módja, pénze, kedve, tehetsége van, talán még erre a kirándulásra is vállalkozhatik. De a Nemzeti Színház igazgatója, mielőtt kimenne Stradtfordba, egy sokkal rövidebb útra menjen el. Menjen el Kecskemétre, Katona József sirhalmához és onnan kegyeletes szívvel visszajőve, tartsa első kötelességének, tartsa a színház becsületbeli kötelességének, hogy a Nemzeti Színházban Bánk bánt megfelelő kiállítással, megfelelő rendezéssel, kellő becsvágygyal szinrehozza és azt állandóan műsoron tartsa. (Élénk helyeslés.) Mi itt beszélünk irodalmi és irodalomtörténeti nevelésről. Én fiaimat a magyar irodalom nagyjai iránti tiszteletben nevelem és ki vagyok téve annak, hogy az én fiam a szemembe vágja, hogy: Édesapám, ugy látszik, talán mégis nagyon elfogult, nem lehet az a Bánk bán olyan hires darab, hiszen nem is szerepel a budaj^esti Nemzeti Színház műsorán. Ezt nem lehet tűrni, nem lehet mentegetni, t. képviselőház. Mert mivel mentegethetik ezt az eljárást? A költségekkel? Bocsánatot kérek, először is, ha lehet költeni az »Egyszeri királyfi« nagyszerű kiállítására 20.000 koronát, — amit különben, hozzáteszem, nem sajnálok, mert magyar darab, magyar költői lélekkel megirt darab, amelynek egy pár olyan jelenete van, amely a magyar néj^mese hangulatát kedvesen, szépen, magyarosan állítja elénk, ne méltóztassanak tehát félreérteni, nem veszem rossz néven; de ha van egy darabra 20.000 korona és van egy másikra, idegenre, külföldire is, akkor 10.000 koronát, vagy — nem tudom mennyibe kerülhet Bánk bánnak uj jelmezekkel és díszletekkel való kiállítása — akár 20.000 koronát is rá kell költenünk erre is. És ha nincsen rá pénz, még akkor is inkább látom azt a Bánk bánt a régi mentében és inkább látom azt a Gertrudist abban a kissé kopottas királyi csarnokban, de látni akarom Bánk bánt és azt akarom, hogy az ifjú nemzedék, az én gyermekem, a mi gyermekeink mind évről-évre lássák Bánk bánt, gyújtsák meg a maguk lelki tüzét azon a szövétneken, amelyet Katona József, mindmáig a magyar nemzet legnagyobb irodalmi büszkesége, a ma.gyar irodalom kimagasló alakja lobogtatott. (Élénk tetszés.) Addig, igen tisztelt ház, mig a Nemzeti Színház ennek a kötelességének eleget nem tesz, addig ne beszéljen nekem stradtfordi kirándulá39
