Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

ik május 5-én, kedden. 288 535. országos ülés i9 teherviselő képessége megbír. És amikor azt megszavazzák, nem szavazzák meg azért, mert czélnak tekintik a hadviselést, hanem bizonyos tekintetben, mint az ószövetségben, hogy a polgárok egyik része dolgozzék a nemzeti, a szellemi haladás munkáján, másik része pedig fegyvert tartson, nem azért, hogy támadjon, hanem azért, hogy védekezzék. (Élénk helyeslés.) Ilyen gondolatokkal voltam én eltelve, amidőn a vallás- és közoktatásügyi táreza költségvetését olvastam és tanulmányoztam. Én, mint a t. előadó ur is mondotta, nem a rideg számokat tekintettem, nem csináltam összeadást és kivonást; de azok a számok előttem beszéltek arról a szeretetről, amelylyel a kormány és az ő kitűnő kultuszminisztere a kultusztárcza ügyét szivén viseli; látom, hogy szívesen működik együtt minden faktorral, amely a kultúra terén munkálkodik ; látom, hogy szívesen szövetkezik egyesekkel, egyházakkal, autonómiát ad egyiknek és másiknak a közoktatás terén azért, hogy a nemzet művelésének nagy munkáját vállvetve teljesítsék. (Elénk helyeslés.) Magával a tárczával, amely több részből áll, így főiskolákból, egyetemekből, középiskolákból, nagyobb népnevelő intézetekből, talán nem is kellene foglalkoznom, hiszen foglalkoztak már azzal előttem arra hivatottabbak, tapasztalt tanügyi férfiak és ha nem is mindenben írom alá az általuk mondottakat, annyit konstatálhatok, hogy például Farkas Pál t. képviselőtársam beszédével, melyet a legnagyobb élvezettel és a legnag}

:r

obb örömmel hallgattam és csak azt sajnálom, hogy most volt csak első izben alkalmam az ő szellemes és tanulságos előadását hallgatnom — egyetértek, egy kis hibától eltekintve, melyet bizonyosan azért követett el, mert talán más szemüveggel nézi az iskolaügyet mint mások. De ha nem is lehetünk egymással mindenben egy véleményen, azért egymás véleményét tisztelnünk kell. (ügy van! Tetszés.) Mártonffy Márton t. képviselőtársam foglalkozott hivatásánál, múltjánál fogva a tanügygyei, annak minden egyes részével, amikép ő azt magáról konstatálta és tudjuk is róla, hogy annak minden egyes ágában működött. Nagyon szeretnék foglalkozni t. képviselőtársam beszédével, de, attól félek, hogy nem értettem meg teljesen. Konstatálta azt, hogy nemcsak az állami iskolákban, hanem más iskolákban is kitűnően tanítanak, kitűnően működnek minden tekintetben, hazafias és valláserkölcsi szempontból is. Konstatálta azt is, hogy mennyi hálával tartozik — ő bizonyosan <tudja és neki kell tudnia a legjobban — ezen férfiaknak. De azon csodálkozom, hogy ugyanakkor, amikor ezt konstatálja, sajnálja ezek támogatására azt a bizonyos összeget, mely őket jogosan megilleti. Nem vagyok ugyan beavatva a magas kormány intenczióiba, de meg vagyok róla győződve, hogy amikor az állam a szerzetesiskoláknak és mondjuk, a konfessziók iskoláinak támogatására áldoz, legyenek azok katholikusok avagy reformátusok, azoknak azért adja ezt a támogatást, mert tudja, hogy nemzeti munkát végeznek. Ami a nem állami jellegű iskolákat illeti, arra nézve mint klasszilfus és talán legklasszikusabb tanutói elvártam volna tőle, hogy egy kis disztinkcziót tegyen a nem állami iskolák között, hogy melyek azok a nem állami iskolák, amelyek megérdemlik a korholást, melyek azok, amelyek nem teljesitik kötelességeiket és kivette volna azokat a többiek közül ; azt tudjuk, hogy számtalanszor állított ki bizonyítványt arról, hogy a legelsők közé sorozza azokat az iskolákat, ahol ő mint kormánybiztos működött. Azt hiszem, ezek után azzal végezhetem az ő beszédének bírálatát, hogy : quisque suorum verborum optimus interpres. Én legalább arra kérem, tegyük meg a különbséget, mert : qui bene distinguit, bene docet. Sajnálom, hogy nincs itt Juriga t. képviselőtársam, aki azt mondta, hogy megérthetjük egymást és mindjárt konstatálta, hogy nem értjük meg egymást. Azonban egy dologban egy véleményen vagyok vele és ez a kultuszminister urnak utolsó rendelete, mely a vallásnak és erkölcsnek anyanyelven való tanítását engedi meg. Ezt én tisztán valláserkölcsi motívumokból ítélem meg és helyénvalónak tartom; de meg vagyok róla győződve, hogy ezen rendeletnek meglesznek politikai szempontból is a kedvező következményei. Meg fogja ez a rendelet győzni azt, akit talán félrevezettek, hogy ennek a kormánynak, ennek a nemzetnek nincsenek elnyomó tendencziái és mint Baross annak idején megmondotta, mikor a magyar nyelv tanításáról szóló törvényjavaslatát tárgyalták, itt senkinek sem kell féltenie a maga nyelvét, semmiféle konfessziónak sem kell féltenie a maga autonómiáját; egyedül azt kívánják és azt keresik, hogy adassék meg a mód mindenkinek, megtanulni az állam nyelvét és azért hála Istennek, ha figyelemmel kisérjük a közfelfogást, látjuk, hogy napról-napra kedvezőbben Ítélik meg a kérdést és azok az elkeseredett viták, amelyek valamikor, mondjuk 35—37 év előtt folytak ugyanebben a kérdésben, manapság már megszűntek. (TJgy van ! TJgy van !) Sajnálom, hogy nincs jelen Gtiesswein Sándor t. kéjjviselő ur, mert én is nagy fig3^e]emmel kisértem a katholikus autonómiáról szóló fejtegetéseit. Beszédének ebben a részében ugy állította be az autonómiát, mint minden bajnak, minden nyomorúságnak, minden elégedetlenségnek jsanaceáját, orvosságát. Adja Isten, hogy ugy legyen. Meg vagyok győződve arról, hogy azok a tényezők, azok a férfiak, akik 1848 után közvetlenül a XX. t.-czikk meghozatala után az autonómia felállítására irányuló küzdelmet megindították, szeretettel voltak az autonómia és annak czéljai iránt, azonban tisztelni kell azokat az aggályokat is, amelyek miatt az autonómiát még felállítani nem lehetett. (Helyeslés.) Az autonómiáról szerintem nem lehet azt mondani, hogy legyen vagy ne legyen. Ha lesz