Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

284 534. országos ülés Í914 május 2-án, szombaton. amikor az, aki lop, aki kriment követ el, de még nem nagykorú, sok tekintetben egészen elnéző elbírálásban részesül! De jól van, konczedálom az uraknak, hogy hadd csapják ki, ha megérdemlik, igy fejezik ki magukat az urak. De hát nincs megjavulás? Az a 14—15 éves gyermek, ha egy tót könyvet olvas, ha Majánszky, vagy Besdoslav költeményét olvassa, vagy a Hej Slovenski-t elénekli az erdőben és a tanár ezt megtudja, azzal támadja meg azt a szlovák gyermeket: hogy merted azt a nótát énekelni ? De hiszen ez nem rendőrileg tiltott nóta, ezért nem szabad senkit sem kicsapni az iskolából. (Mozgás a jobboldalon.) Bizony, nem egy példa van rá, hogy ilyen ok miatt csaptak ki gyereket az iskolából. Hanem hát én konczedálom ezt a jogot. Ám tessék megtenni; de tekintsenek az eredményre, a következményre is. Azt hiszik az urak, hogy ezzel megjavították azt a gyermeket ? Azt hiszi valaki, hogy a nemzetiségi hidra fejére lépett, annak a méregfogát vette ki abból a gyermekből? így gondolja ezt a lelkes soviniszta. De mi a következmény ? Az ilyen kicsapott gyermek deák mártírja lesz az ő meggyőződésének, az ő nemzetiségének : mártír lesz a mi szemünkben, az én szememben, bárki szemében. Siránkozunk felette mindannyian, mint gyermeken, mint egy tönkrevert exisztenczián. Eszembe jut az a kép, amikor egy öreg anyának egyetlen gyermekét felszentelés előtt csapták ki az' iskolából, amikor már készen volt a ruhája, ugy hogy nem mehetett oltárhoz; éveken át dolgoztak azon nővérei, arra rejtegették a pénzt, leölték marhájukat, eladták a borukat, már minden készen volt és akkor őt egyedül nemzetiségi hajlamai miatt — Írásban tudnám bizonyítani — világgá űzték, kikergették, exisztencziáját letörni akarták. És hogy mennyire jogtalanul, bizonyság rá az, hogy másutt más intézetben befogadták. Kérdem: hát ott már meg tudta találni ckzisztencziáját és tanulhatott? Ha hazaáruló, akkor nincs a hazában helye; ha pedig nem hazaáruló, akkor miért üldözik mint dúvadat iskoláról-iskolára ? Ha a kicsapás után járhat Újvidéken, Nagyszebenben, Kecskeméten, akkor miért ne járhatna Nagyszombatban is, ott, ahonnan kicsapták? Miért csapták ki akkor Nagyszombatból, miért csapták ki akkor Pozsonyból, ha nem vétett a haza ellen? Vagy pedig miért, veszik be a hazaárulót az emiitett helyeken ? Miként a románoknál, hasonlóképen nálunk is az ilyen elcsapott gyermek, mint mártírja anyanyelvének és nemzetiségének anyai kebelre, atyai gondoskodásra talál Csehországban; természetes dolog, hogy gyűjtés indul meg: akad egy-egy jólelkű cseh ur, aki azt mondja: gondoskodom rólad, te martir vagy, a sovinizmus téged tönkre akar tenni, gyermekem, fiam, én garantálom a te oktatásodat. Ezek a kicsapott gyermekek ma mind tanulnak; tanulnak bosszútól lihegő kebellel és mindegyik arra vágyik, hogy minél előbb kitanuljon, minél előbb visszajöjjön ide és visszaadja százszorosan azt, hogy őt tönkre akarták tenni exisztencziájában, visszajöjjön határozottan azzal a keserű bosszúval lelkében. És igen könnyen abból a fiúból, akit ha ki nem csaptak, ha tovább nevelődhetett és érvényesülhetett volna ebben az országban, lassan-lassan az idő és az élet harmóniája egy harmonikus embert fejlesztett volna ki, hasznos polgára lett volna az államnak és nem lett volna soha ellensége a magyarnak és a magyar nemzetnek, vagy legalább is nem bosszút lihegő polgára ennek az országnak, mondom, az ilyen gyermekből lesz esetleg azután a legelkeseredettebb és a magyarságot a legmélyebben gyűlölő és bosszúvágyó ember. És vájjon szüksége van-e erre az államnak? Ne tegyük ezt, s ha hall ilyen esetet a t. minister ur, ne tessék olyan keményen büntetni azt a tíz, tizenöt, tizenhat éves gyermeket; tessék talán megszidni vagy vele szemben más eszközt alkalmazni, de ne tessék az exisztencziájában tönkre tenni, mert ez nemcsak az ő egyénisége ellen való vétek, hanem sérelme az egész nemzetiségnek ós veszedelmes nevelőintézete, módszere a magyar fajt, a magyar nyelvet gyűlölő és bosszút lihegő embereknek. Mert meg vagyok róla győződve, hogy pl. Romániában is a magyarság elleni ellenszenvnek, annak a tüzes, bosszú után lihegő, igazán keresztény embert a lelki egyensúlyában megzavaró és bizonyos antipátiát ébresztő gyűlöletnek — hiszen nap-nap után olvas az ember eseteket, amelyek előfordulnak Bukarestben — szerény meggyőződésem szerint főéltető eleme azon románoknak a sorsa, akik Magyarországból, mivel itt nem találnak érvényesülést, odamennek és igy azután az ottlakó románokat is, akiknek pedig nem is jutnának eszükbe ilyen dolgok, a Magyarország elleni gytilöletteljes bosszúvágy irányítja. T. ház! Most, amikor ilyen bizalmasan előadtam ezeket, azért mondtam ezt el, mert ugy látszik, hogy mégis csak jobb időket élünk, hogy mégis csak javulás állott be, mert különben nem mondtam volna el ezt olyan őszintén, nem tártam volna fel ezeket a sebeket igaz és benső meggyőződéssel, ha azt az utógondolatot táplálnám magamban, hogy ezekkel nem érdemes igy beszélni, hogy ezek előtt kár a sebeket feltárni, mert nincs szivük ahhoz, hogy az embert megértsók, csak kigúnyolják egy sebzett sziv és egy elnyomott nemzetiség fájdalmait és keserűségeit. De mert érzem és hiszem, hogy mégis csak jobb időket élünk és látom ezt ebből a rendeletből is, azért bizalommal hoztam ezeket elő. S bátorkodom még gróf Tisza István ministerelnök ur kijelentései alapján a történelmet illetőleg szintén ugyanilyen őszinteséggel és nyíltsággal kérni, hogy a történelem sértő