Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
bSk-. országos ülés 19H május 2-án, szombaton. 275 tiri és nem uri felfogásunk alajyján még ott vagyunk, hogy ez szellemi munka, tehát több fizetés jár érte, amaz pedig fizikai munka, tehát kevesebb fizetés jár érte. Szóval itt van a nemes és nem nemes, intelligens és nem intelligens, lateiner és paraszt közötti különbségnek maradványa a középkorból, a nemesi korból, amelynek pedig lassankint el kellene tűnni a mi szivünkből. Egyformán meg kellene becsülni a munkát és ezt bevinnünk a nevelésbe, mert ha a fizikai munkát bevinnők a középiskolákban a nevelésbe, akkor eltűnnék az élhetetlen, léha szellem és kifejlődnék a szocziális gondolat, az együttműködés és az egymást kölcsönös megbecsülés. Ezt, t. ház, bátorkodom nemcsak az előttem szólott t. képviselőtársaim szavaira megjegyezni, de benne volt programmomban, hogy ezt felhozom és ezzel kapcsolatosan csak azt akarom megemlíteni, hogy kérem a t. minister urat, hogy fejleszsze tovább azt, a mit tegnap emiitett a t. földmivelésügyi minister ur a gazdasági felső iskolának a pozsonyi egyetemhez való hozzácsatolása tárgyában. Ez is egy ilyen jellemző vonás; sajnos, hogy csak annyi idő múlva jutottunk rá. Azt hiszem, megéri ez a szocziális kor azt is, hogy lesz egy felsőbb szabászati kurzus az egyetemen. (Derültség.) Miért találják ezt nevetségesnek? Egy magasabb mesteremberi kurzus sok tekintetben igazán nagy és magas műveltséget és ügyességet kivan. így fejlődnek ki azután, ha együtt tanulnának és pajtáskodnának már fiatal korban a különböző hivatásu ós munkásságú tanulók, igy fejlődnek már ki fiatal korukban már a barátság alapján is az életben az együttérzés. Ez a szeretet alapján, a kölcsönös együttműködés alaju'án álló igazi állameszme, amely a produkczióhoz való kölcsönös hozzájárulás alapján támad. Ebből kifolyólag következik az induktív rendszerből, hogy t. i. fejlesztem az embert ugy, ahogy a kezembe kapom, tovább megfigyelve a tulajdonságait, szépen, lassan és nem nyomorítva meg őt és nem irtva lelkéből semmit, bűnnek tartva mindazt, ami kiirtana belőle valamit, mert, amint a biblia mondja, amit az úristen teremtett, mindent jól teremtett; az úristen mindent jól teremtett, csak az emberek csinálnak rosszaságot a világon, az emberek rontják le a tökéletes és igaz munkát. E szempontból is bátorkodom másodszor áttérni a t. minister urnak fontos rendeletére, amelyet a napokban adott ki épen csütörtöki napon, ez a rendelet a hitoktatásra vonatkozik. E rendeletnek igen nagy fontossága van, szerény meggyőződésem szerint korszakalkotó rendeletnek tartom, korszakalkotónak épen főként és elsősorban az induktív rendszer alapján, a humanizmus szempontjából. Nem szabad ugyanis a jiriorisztikus kaptafa szerint nyomorítani, csavarintani az emberek agyát, lelkét, tehetségét. Ahogy én az iskolában a gyermeket kapom, fejlesztem, csinosítom, tökéletesítem az emberi ideál legtökéletesebb fokára. És, t. ház, a t. minister ur rendelete ezt az elvet szolgálja elsősorban a vallásoktatás terén. Hála Istennek, hogy már eljutottunk odáig, hogy megengedhetőnek tartja, hogy a vallásoktatás mindenkinek anyanyelvén eszközöltessék. Én azt hiszem, hogy e szó: megengedhető csak taktikai kifejezés, mert ez rendelet akar lenni és talán azt fejezi ki, hogy ugy legyen, hogy ez keresztülvitessék. Gr. Pongrácz János: Tótul tanítják a hittant! . . . Juriga Nándor: Ugy legyen, hogy ez keresztül vitessék az egész vonalon abban a szellemben, hogy minden gyermek saját anyanyelvén tanulja a vallást, a hittant minden iskolában, népiskolában, polgári iskolában, képezdében, iskolában. Bocsánatot kérek, nincs úgy, rátérek erre is. Gr. Pongrácz János: Iskolaszéki elnök vagyok, tudom. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Juriga Nándor: T. ház! Ennek a rendeletnek roppant nagy fontossága van elsősorban azért, mert csakis igy lehetséges a gyermeket tovább abban a családi szellemben nevelni, amelyben az iskolába hozták. Ha mi a gyermeket más nyelven tanítjuk a vallásban, mint anyanyelvén, akkor egyszerűen mintegy eltöröltük az összes családi nevelését, azokat a kedves emlékeket és azt az egész szóanyagot, gondolatvilágot és érzelmi lelkületet, amelyet tulajdonképen egy nyelv magában foglal. De nemcsak eltöröltük az ő szülői házának emlékét, érzelmeit, erkölcsi nézetét, hanem lehetetlenné tesszük továbbá őt a valláserkölcsi továbbfejlődésre is, mikor az elemi iskolát elhagyja. Ez a valláserkölcsi továbbnevelés a templomban történik, a temjfiomban pedig az anyanyelvén hallja a vallás- és hitoktatást; mivel azonban az elemi iskolában más nyelven hallotta azt, nem alkalmas annak meghallgatására, mert nem érti azokat a szavakat, terminus technikusokat, amelyet ott anyanyelvén adnak neki elő. Mert rojmant fontos az anyanyelven való nevelés az anyanyelv természeténél fogva, mert az anyanyelv nemcsak szó, nemcsak hang, hanem egy nagy világtartalmat foglal magában, az anyanyelv egész világnézetet jelent, egész szellemi gondolkozást és technikát fejez ki, egy tradicziónak a dióhéja, egy jövő reményének kifejezése, r egy társadalmi rétegnek összekötő kapcsa. Élénken és jól láthatjuk ezt, ha megfigyeljük az általunk nem értett idegen vagy holtnyelvet és az anyanyelvet. Az anyanyelv tulajdonképen nem egyéb, mint az én lelkem, a múlt és a jövő gondolatainak fogalma, megtestesitése a levegőben; légnemű testet ölt a fogalom; abban a hangban az én lelkem születik meg; a nyelv e hangba rögtön fogalmat, mintegy lelket lehel belé; s 35*
