Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
534. országos ülés 191í május 2-án, szombaton. 253 seggel, iparral foglalkozó embernek valók. így képzelték ezt a régiek. Manapság mi ezt a különbséget nem tehetjük meg. Manapság mi azt tartjuk, hogy minden ismeret és tudás nemesit, felszabadít, ha nem is okvetlenül önnönmagától, de a lélek nemesítésére és felszabadítására mindenesetre a legszebb és legalkalmasabb eszközt nyújtja, s ezért, t. képviselőház, nem luxus-dolog, ha kultúráról beszélünk. A kultúra, a műveltség terjesztése a legproduktivabb dolgok közé tartozik. Szász Károly: Igaz! Giesswein Sándor: Mert ha azt mondották valamikor, hogy a szadowai tanitó nyerte meg a königgrätzi csatát, amivel azt akarták kifejezni, hogy a porosz hadsereg nagyobb intellektualitása döntötte el ezt az ütközetet, akkor én tovább megyek és nem a véres csatamezőkre, hanem azokra a gazdasági csatákra gondolok, amelyek megvannak és amelyeknek meg kell lenniök a jövőben is, amely csatákban nép nép ellen, nemzet nemzet ellen, nemes iparkodással nem a másik letörésére igyekszik, hanem a versenyt iparkodik vele felvenni a gazdasági harczban és ez a nemes verseny a kultúrának és a haladásnak harcza, amelyben az a nemzet fog győzni, mely kulturális tekintetben előbbre van. Ezért a gazdasági élet fejlődésével, a nemzet vagyonosodásával is egyenes arányban van valamely nép kulturális állapota. Ez a tétel tehát nem tekinthető valami luxus-tételnek, amelyre mi csak akkor gondolhatunk, midőn már többi szükségleteink ki vannak elégítve, mert ez a tétel egyszersmind honvédelmi és gazdasági tétel is; (Tetszés.) ezáltal tesszük képessé, erőssé a mi nemzetünket, hatalmassá a fejlődő generácziót, hogy az ellenséges támadásokkal szemben meg tudja védeni a hazát s hogy a gazdasági világversenyben megállja helyét. T. képviselőház! Midőn tehát e tétellel foglalkozunk, nem zárkózhatunk el azon mozgalmaktól, amelyek manapság a nevelésügy terén jelentkeznek. Készben egészséges, részben haladó, fejlődő mozgalmak ezek, részben talán radikálisok is oh: értelemben, hogy a mi kultúránkat mintegy azoktól a gyökerektől akarják eltávolítani, amelyekből táplálkozik. Mert ha van bizonyos radikalizmus, amely a gazt és dudvát gyökerestől akarja kitisztogatni, ezt én tudom honorálni. De nagy nemzeti véteknek tartom azt a radikalizmust, amely kultúránknak gyökerétől akarja nemzetünket megfosztani és amely ugy tesz, mint az, aki a fának koronáját levágja és azt mondja; íme, én most felszabadító munkát végeztem, mert a fát a lenyűgöző gyökerektől megszabadítottam. Hogy rámutassak arra a radikalizmusra, amely itt jár előttünk és amely az életet adó gyökereitől és nedvkeringésétől akarja mintegy felszabadítani a nemzet fájának koronáját, e radikalizmus a minap is nyilvánult, sőt ma is akar nyilvánulni, amidőn a vallásoktatás kiküszöbölése mellett emel szót. A vallásról gondolkozhatik mindenki szabadon, egyénileg, e tekintetben én senkinek meggyőződésébe beavatkozni nem akarok; talán hivatkozhatom egész életemre, hogy mindig a legnagyobb tisztelettel viseltettem mindenkinek egyéni meggyőződése iránt. De azt az egyet konstatálnom kell és pedig szocziológiai alapon kell konstatálnom, kogy mindig a legnagyobb és legerősebb szocziális tényező épen a vallás volt. Es akkor, amidőn manapság szocziális nevelésről beszélnek, amidőn azt mondják, hogy szocziális pedagógiát kell teremtenünk, amidőn azt mondják, hogy a szocziális században a nevelésnek is szocziálisnak kell lennie, akkor nem lehet nélkülöznünk a legnagyobb szocziális erőt; (Igaz! Ugy van!) amidőn azt mondják és joggal, hogy fektessünk nagyobb súlyt a jellem kiképzésére, hogy a jellem alkotása sokkal fontosabb dolog, mint maga az ismeretekkel való telítés, akkor azt sem tagadhatja senki sem, hogy épen a jellem kialakulására igen nagy hatással vannak azok a motívumok, amelyeket a transczendentális légkörből veszünk, azok az imponderabiliák, amelyeket mérlegelni, górcsővel megvizsgálni nem lehet, de amelyek az ember szivében nyugosznak és amelyeket épen a jellemképzés tekintetében negligálni nem szabad, nem lehet. Ezért kell nekem nem vallási szempontból, de általános műveltségi szempontból állást foglalnom ezen ultraradikális törekvéssel szemben, amely — mint már előbb jeleztem — teljesen szakítani akar a múlt tradiczióival a nélkül, hogy azok helyébe mást adhatna. Es itt, t. képviselőbáz, rátértem azokra a törekvésekre, amelyek kétségen kívül figyelembe veendők közoktatásunk egész vonalán. Különös dolog valóban, de ugy látjuk, hogy a pedagógiai reform nem mai keletű, hogy minden időben voltak mély belátásu emberek, akik az iskolát, a népiskolától felfelé, az u. n. Schulfuchserei nyűgétől meg akarták szabadítani. Érdekes dolog, hogy e tekintetben a mai kor két kiváló modern pedagógusa: az egyik a franczia Payot, a másik a német Kerschensteiner körülbelül épen ugy nyilatkoznak, mint 2000 esztendővel ezelőtt Seneca. Méltóztassanak megengedni, hogy Kerschensteinernek, akinek előadásait néhány hét előtt itt Budapesten is volt szerencsénk élvezhetni, erre vonatkozó észrevételeit felolvassam. így szólt: »Die Entwicklung der politischen und sozialen Verhältnisse und die steigende Erkenntniss, dass die Verstandesbildung für sich alléin genommen keinen absoluten Wert für das gemeinsame Lében der menschlichen G-esellschaft hat, führt uns immer mehr die Notwendigkeit vor Augen, auch die Schule zu einer Pflegestätte des Charakters zu machen.« Hasonlóképen nyilatkozott Payot, a franczia iskoláról. Es legyen szabad ezzel összehasonlita-