Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

április 23-án, csütörtökön. 17 529. országos ülés 191b nem paktáltunk is a kormánynyal, mint ahogy ma is tartja magát a hir, mégis reméltük, hogyha nem létesült is az a hires béke, de a minister ur kijelentései szerint legalább valami mégis tör­ténni fog azért, hogy az ország szine előtt tett Ígé­retek teljesedésbe menjenek ; reméltük, hogy ren­deletek fognak menni és hogy ha nem is mi, intel­lektuellek, legalább a nép fog egy kis jóakaratot tapasztalni a kormány részéről. Eddig azonban csak azt kellett sajnálattal tapasztalnunk, hogy azok a szavak csak azok számára voltak szépek, akik abban az illúzióban ringatták magukat, hogy az Ígéretek teljesedésbe is fognak menni. Ámde mindezideig az Ígéreteket tett nem követte. (Mozgás jobbfelől.) Nem mondom, hogy mindjárt az intellektuellek kinevezésével kezdjék, mert hisz azt hányják sze­münkre, hogy mindig csak rájuk gondolunk; bár nagyon természetes volna, ha a mi népünknek akadémikusán képzett fiai itthon találnák meg boldogulásukat és megélhetésüket; de legalább a nép iránt elvárhattuk volna, hogy a sok itt el­hangzott szép beszéd után valami történjék is. T. ház ! Bizony a román vidékeket sújtja minden rossz : az árviz, a közigazgatási büntetések, a telepítések, a gj^ermekhalandóság, az orvos­hiány ! De ezek daczára is a mi népünk a mai napig nagyon nyugodtan viselte magát és hordozta nehéz sorsát. Most azonban egyszerre a magyar sajtó és a magyar ellenzéki képviselők egy nagyon furcsa irányt kezdtek képviselni. (Halljuk! Halljuk!) T. i. á tout prix forszírozzák a russzofil irányzatot és napról-napra megismétlik a krajczáros napi­sajtóban, hogy mi irredentisták vagyunk, akik Erdélyt el akarják szakitani és azt Romániához akarják csatolni. Mikor megtörténhetik az, hogy nyilatkozatok tétetnek russzofil értelemben nyilvános népgyűlé­sen és hogy egy egész sajtó-kampány keletkezik, amely ezeket a nyilatkozatokat helyesléssel kiséri, akkor nem zárkózhatunk el azon aggodalom elől, hogy ezek a dolgok a mi népünkben visszhangra fognak találni és hogy akkor majd azt fogják nekünk szemünkre hányni, hogy mi, akik soha ilyen irányban nem agitáltunk, ilyen irányt képviseltünk, vagyunk azok, akik hazaáruló irány­zatot ébresztünk a nép lelkében. Azért én már most kijelentem, hogy az én pártom minden­nemű felelősséget elhárít magától ilyen irányban és hogy azt áthárítja azokra az urakra, akik ezt az irányt képviselni eléggé könnyelműek voltak. (Elénk helyeslés.) Nagyon tartja magát az a hir, hogy gróf Károlyi Mihály képviselőtársam, mihelyt haza­érkezik amerikai útjáról, azonnal Szent-Pétervárra megy több magyar képviselő társaságában. Tessék elképzelni, hogy mi lett volna, ha ilyen hir vala­melyik tót, szerb, román vagy horvát képviselőről kelt volna szárnyra. Tessék elképzelni, hogy mi lett volna, ha azt a beszédet, amelyet Holló Lajos vagy Lovászy KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIV. KÖTET. Márton képviselőtársam mondott, valamely szláv, román, vagy német ember tartotta volna ? Nem zugna-e akkor a felháborodástól a sajtó és nem-e volna tele azzal, hogy mi hazaárulók vagyunk ? Nem csak egy vélemény volna-e akkor ebben a házban : az, amely minket megbélyegez ? »Was dem einen recht ist, ist dem anderen biliig.« Tessék akkor azoknak az uraknak is őszintén kinyitni a szemüket és látni azt a veszélyt, amelybe sodor­ják ezt az országot, mert mégis csak furcsa kül­politika az, amely arra a belpolitikára támasz­kodik, hogy elkezdve a memorandum-pertől, száz­számra menő port indítottak nem magyar zsurna­liszták és politikusok ellen. Ott volt azután a nagy horvát hazaárulási per, amely ugyan kudarcz­czal végződött azokra nézve, akik kezdeményez­ték, ott volt a szerencsétlen máramarosszigeti per és ma kezdődik a szatmárnémetii per azon románok ellen, akiket erőszakkal csatoltak Hajdu­doroghoz, akik ezen tény ellen tiltakozni kötelesek voltak és tiltakoztak. Az ország egyik végétől a másikig csupa hazaárulók vagyunk mindnyájan ! Ez volt a múlt kormányoknak szerencsétlen bel­politikája, amelyet ez a kormány is,- sajnos, még mindig folytat. Folytatja, ugy lehet, soviniszta meggyőződés­ből, folytatja, ugy lehet azért, mert nincs elég ereje és meggyőződése ahhoz, hogy a soviniz­mussal szemben síkra merjen szállani. Ilyen dúlt belpolitikai és nemzetiségi viszonyok között a múlt év deczemberében az ellenzék részéről egy hangot fújtak valahányan, amely Romániában ellenséges hangot kellett hogy támaszszon mon­archiánk ellen. Ugyanez a hang uralkodott Szerbiá­val szemben is. Elvesztettük tehát szimpátiáját ugy a románoknak, mint a szerbeknek. De még nem volt elég, hogy annak a veszélynek teszszük ki monarchiánkat, hogy öt román és négy szerb hadtestet veszít el veszély esetében : most a nagy német birodalmat is szidják, mint a pokróczot és annak szimpátiáját is könnyelműen koczkára teszik ugy, hogy mikor a nagy veszély pillanata bekövetkezik, teljesen izoláltan marad a mon­archia, mert nagyon kétlem, hogy vájjon rendel­kezésére fognak-e állani az orosz hadtestek azoknak az uraknak, akik most azzal mulatnak, hogy ők Oroszország szimpátiájára pályáznak. Azt hiszem, hogy pártom nevében kötelessé­gem volt ezeket az eszméket annál inkább kifej­teni, mert az ilyen könnyelmű jelszavak olybá hatnak a nép lelkébe dobva, mint az égő tapló a tarlóban. Ha valakinek érdeke a monarchiának fentartása, ugy biztosan a legelemibb létérdeke ez a magyarságnak. Épen azért nagyon könnyelmű játéknak tartom azt is, hogy magyar részről, hogy ellenzéki részről ugyan, de gyakran a kor­mánypárt mérvadó tényezőinek talán jóakaratú hallgatása mellett támadások intéztetnek a had­sereg ellen. Hát vagy akarjuk a monarchiát fen­tartani és akkor le kell vonni az összes konzekven­cziákat, vagy nem és akkor nyiltan szint kell val­lani. Ha pedig fenn akarjuk tartani, akkor köteles­3

Next

/
Thumbnails
Contents