Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

14 529. országos ülés 191h április 23-án, csütörtökön. ma is fentartoni. A másik, amire rátérek — s ezzel be is fejezem beszédemet (Halljuk! Halljuk!) — a kishitüségnek elriasztása, annak a kishitüségnek, amely ma már megülte az egész magyar közéletet és beteges spóráival megakasztja a vállalkozást és a külföldi hitelezők előtt a legrosszabb hirbe kever bennünket. (Igaz! Ugy van!) Ezért mondtam, hogy bátor leszek visszatérni Kozma Andornak (Éljenzés.) egy versére, mert állitom — s ezt ne méltóztassék tréfának venni — hogy összes közgazdáink között e vers irója az, aki a pénzügyi válság igazi magvát leginkább meglátta, És ezen nincs csodálkozni való. Mi úgynevezett finánczok, ha valamely kérdéssel foglalkozunk, annak külső burkát leszedjük addig, amig annak belsejébe értünk; a költők intuiczióval meglátják a belső magot, bennük, mint egy lainpionban, kigyullad a világosság, amely a dolgok igazságát mutatja. Ez a kis vers helyesebben meglátta a pénzügyi válságot, mint azok a, bocsánatot kérek, nagyképű czikkek és könyvek, amelyek igen sok zavaros dolgot tártak elénk. Ez a vers. azt mondja (olvassa) : »A pénz a legnagyobb realitás, Ezt igy hiszik az emberek, — pedig A pénz a legnagyobb fantasztikum. Légy nagyszerű — és pénzed nincs, de van. Légy kisszerű — és pénzed van, de nincs. Bizzál szilárdul ten-értékeidben, Bízásodat tudd átsugalni másba — És ötven pénzed százat is megér. Magad' se bizzál ten-értékeidben, Legyen közhírré poltron szepegésed — És százat érőd ötvenért se' kell.« (Élénk tetszés.) És hozzátehetem azt, amit a költő is hozzátesz: r »En kissé szégyenlem magam, Amikor látom, hogy e honban A pénznek mily rossz dolga van. Megdöbben az ember fia: Csak ránk vicsorg csöpp Szerbia — S már kishitű sirás van itt, Fejetlen bomlás, pénz-pánik.« (Élénk tetszés.) Ez, t. ház, a költőnek ez a meglátása az, amit kiemelek, hogy ugyanis meglátta, hogy a pénz mögött az emberi lélek törvényszerűsége áll. és az emberi lelket ki kell hoznunk abból a kishitüségből, mert másként előremenni nem tudunk, abból a kishitüségből, melyet a válság egyik , legfőbb okának tartok. És méltóztassék megengedni, hogy még a következő megjegyzést tegyem. Nem ok nélkül hoztam fel a szerb költségvetést, nem tréfából mondtam azt, hogy az újonnan hódított tartományok adózói csodálkozni fognak azon, hogy most háromszor annyi adót fizetnek a felszabadítás után, mint akkor, amikor az úgynevezett járomban voltak. A felszabadulás, a szabadság, sok pénzbe kerül, és Szerbia és a többi Balkánállam látni fogja, hogy épugy, amint Magyarország előbb végigment a csataterek véres utnyomain és azután kezdődött egy más ut, a verejték útja, amely most is mutatkozik költségvetésünkben: ők is látni fogják, hogy a szabadság sok verejtékkel, gonddal, teherrel jár és nekik is keresztül kell menniök ezeken a fázisokon. S ebből kettős tanulság folyik: egyik rájuk nézve, a másik ránk nézve. A mellettünk alakuló államokra nézve az a tanulság folyik, hogy épen e terhek miatt, amelyek nélkül nem is fejlődhetnek ki, amelyek nélkül szabadságot fentartani és nemzetet együvé tartani nem lehet, e nagy terhek miatt senkinek nincs oly nagy érdeke, mint nekik, hogy tudják, hogy mellettük van egy barátságos hatalom, a világnak legbékésebb monarchiája. (Igaz! Ugy van!) Ez az, ami őket illeti. Bennünket más dolog illet. Illet az, hogy nem szabad a kishitűség e baczillusait belénk engedni, hanem látva, hogy igenis költségvetésünkben, társadalmunkban az európai kamatláb átalakulása nagy erőlködést tesz szükségessé, ne késsünk, mert tudnunk kell, hogy képesek vagyunk erre az erőlködésre, megvan az erőnk ahhoz, hogy ezzel a nehézséggel megküzdünk. Ha szabad egy hasonlatot mondanom, a Cap Martinén az a legenda van elterjedve, hogy ai ottani vörösfenyők sohasem emelik fel fejőket a víz fölé és mindig búsulnak. Az oczeanografia ennek a megállapítása kapcsán azt mondja, hogy a vörösfenyő ott azért nem emelheti fel koronáját, mert ott e fa mindig légköri nyomás alatt van. Ily légköri nyomás van a magyarság felett is a mi közvéleményünkben, amelylyel alighanem mesterségesen szoktatták az embereket a kishitűségre. (Elénk tetszés). 'Ne vegyék rossz néven, ha azt mondom, hogy én, akinek élete nagyrészben a gyárak közt folyik le, minden dologra először azt hiszem, hogy gyárilag készül. Azt hiszem, ez a közvélemény is gyáriparilag készül. Tapogatózásom és talán tréfás számitásom szerint Magyarországon délután 5—8 óráig 350.000 ember ül különféle kávéházakban és itt e kávéházak kesernyés füstjéből rossz levegőjéből árad ki az a kishitűség, amely ránehezedik a lelkekre, f Ugy van!) mely megüli a lelkeket, s amelyet el kell fújni, mert bénitólag hat reánk. Innen van az, hogy a kávéházakban, az újságokban, a külföldi sajtóban nem hallunk egyebet, mint hogy ki kell vándorolni innen, hogy ez rongy ország, itt benne vagyunk a bajban, vagy pedig, amint egyik lap oly szépen megírta a markáns egyéniségű pénzügyminister ur komoly költségvetéséről, hogy az humbug