Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-532
553. országos ütés Í91í április 30-án, csütörtökön. 161 is tett, s tudomással birok róla, hogy a folyó évben is még két uj hajót fog szolgálatba állítani. (Helyeslés.) Az alkalmazottak dijazását is méltóztatott kifogásolni. Meggyőződést szereztem, hogy e tekintetben már nincs panaszra ok. (Helyeslés.) A nyugdíjintézet kérdését is felemiitette Kálmán Gusztáv t. képviselőtársam. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy egy törvényjavaslat dolgoztatott ki, mely most szakértői elbírálás alatt áll, mert a matematikai alajrot kellett még utána számítani; amint ez megtörtént, a tervezet közöltetni fog az érdekeltekkel. Áttérve az utakra, ezzel a kérdéssel igen röviden bánhatok el, inert ugy az igen t. előadó ur, mint Kálmán Gusztáv t. képviselőtársam igen alaposan foglalkoztak ez ügygyei. Tehát ne méltóztassék azt, hogy beszédem e részét aránylag rövidre szabom, annak tulajdonítani, bogy alábecsülöm az utak kérdésének fontosságát. Annak bizonyságául, hogy ezt nem teszem, szolgáljon az is, bogy daczára annak, hogy kellő figyelemmel kellett lenni pénzügyi helyzetünkre, ezen tétel dotáczióját másfél millióval emeltem, amennyiben a törvényhatósági közutak folytatólagos kiépítésére és fejlesztésére négy és fél millió van a budgetbe felvéve. (Helyeslés.) A jövőben, amennyiben financziúlis helyzetünk azt megengedi, az utak hasonló, sőt lehetőleg fokozottabb dotáczióját tartom szükségesnek. (Helyeslés.) Egy modern állam kiépített kőutakat nem nélkülözhet (Igaz! Ugy van!) és ha nem is nyújtanak direkt jövedelmet az államnak, az indirekt jövedelem, melyet nyújtanak, nem becsülhető elég magasra (Elénk helyeslés.) Különös fontossággal bír az egyes községeknek állomásokkal, vagy kiépített utakkal való összeköttetése. (Helyeslés.) Osztom teljesen azt, amit e tekintetben igen t. elődöm, Beőthy László t. képviselőtársam mondott az 1913. évi budget tárgyalásakor, hogy ha kőutak segítségével egy községet valamely vasút állomásához juttatunk, azt bekapcsoljuk ezáltal a világforgalomba. (Ugy van!) E tekintetben elismerem, hogy csak lassan haladunk, de mégis fokozatosan és az a novella, amelyet az igen t. belügyminister ur múltkori felszólalásában emiitett és amely a járási utak kategóriáit felállítja, remélem, hogy ezt a czélt lényegesen elő fogja mozdítani. Kálmán Gusztáv igen t. képviselőtársam a közúti törvénynek négy hibáját hozza fel. Először is felhozza azt, hogy a törvény megengedi az útalap igénybevételét a vasutak segélyezésére. Ahol a megye utalapja állami segélyezésre szorul, ott a magam részéről is helytelenítem ezt, mert így tulajdonképen indirekt megint az állam adja a vasúthoz is a hozzájárulást. Különben ily esetekben, legalább az utóbbi időkben, meg is tagadtuk a hozzájárulást az ilyen határozatokhoz. T. i. azokban az esetekben, KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XXIV. KÖTET. amikor az útalap állami hozzájárulásra szorul, nem engedjük meg, hogy az útalap terhére vasúti hozzájárulást szavazzanak meg. Második hibaként felhozza a természetben szolgáltatandó közmunkákat és ebbeli nézetét Szentpáli képviselőtársam is osztja. Szabadjon erre nézve megjegyeznem, hogy bár tudom, hogy ezen természetbeni közmunkához és ennek eredményes voltához sok szó fér, mindazonáltal helyes ellenőrzés mellett — és erre fektetem a súlyt — ezzel is czélt érhetünk. Tagadhatatlan, hogy gazdaembernek általában, de különösen a szegényebbeknek a természetbeni közmunka betudása nagy könnyebbséget jelent, sőt egyes esetekben a természetbeni közmunkát, különösen az igás állatok közmunkáját nem is nélkülözhetnők, mert pénzért ez alig volna megszerezhető. Ezért a természetbeni közmunka eltörlését nagyon megfontolandónak tartom. T. képviselőtársam harmadik kifogását illetőleg, t. i. hogy a viczinális közutak csoportosítása helytelen, teljesen osztom nézetét, valamint azt is, hogy ezek fejlesztése az adott eszközökkel lehetetlen. E tekintetben már előbb is volt szerencsém felemlíteni, hogy az a novella, amelyet a közigazgatás államosítása alkalmából szándékozunk benyújtani és amelylyel azl890:l. t.-czikket módosítani akarjuk, lesz hivatva ezen segíteni. Ugyanis felállítjuk a járási utak kategóriáját, (Helyeslés.) amelyeknél az érdekeltség az egész járás területére fog kiterjedni. Ebben a novellában a járási utak igazgatását, műszaki szolgálatát és kiépítését megfelelően fogjuk szabályozni. Fel akarjuk ez alkalmat használni arra is, hogy a mai közúti törvénynek némely elavult rendelkezéseit a kor igényeinek megfelelően módosítsuk. E törvény keretén belül megfelelően fogunk a községi utakról is gondoskodni. (Helyeslés.) Igen t. képviselőtársam kifogásolta végül azt is, hogy az útadó maximuma 10°/o-ban van meghatározva; ezzel, mint mondta, tulajdonképen nem lehet az utakat megfelelően kiépíteni és fentartani. A mai törvény, amint méltóztatnak tudni, kivételesen 13°/o-os emelést is megenged. Kálmán Gusztáv: Útépítésekre! B. Harkányi János kereskedelemügyi minister: Eőleg az építés kérdése jön itt szóba. Azonban egy olymérvü emelést, mint amilyent t. képviselőtársam kontemplált, az útadónak 20— 25%-ra való felemelését, megvallom, nagyon is aggályosnak tartanám. Tudom ugyan, hogy t. képviselőtársam ugy kontemplálja ezt, hogy egyúttal a természetbeni közmunka megszüntettessék és ezen magasabb adókulcs lépne ennek helyébe. Mindazonáltal, eltekintve attól, hogy igen t. barátomnak terve szerint fedezetlen maradna a községi utak szükséglete, a magam részéről a polgároknak egy ilyen nagy pénzbeli megterheltetését mégis igen aggályosnak tartanám és nem merném azt meg21