Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-523
523. országos ülés 1914- márcziüs 18-án, szerdán. 93 Erről a ministerelnök ur a házban elhangzott válaszában — nem akarom az egész választ itt a ház előtt felolvasni — a következőket mondotta : »A közigazgatás és jogszolgáltatás terén nem lehet azon kereten túl menni, amelyet a törvény ma is biztosit.« T. képviselőház ! A ministerelnök urnak ezen kijelentéséhez és azután következő indokolásához nekem semmi hozzátenni valóm nincs. Azonban méltóztassanak mégis megengedni hogy arra a talán lehetetlen feladatra vállalkozzam, hogy azokat, akik ezen kívánalmat a ministerelnök ur elé terjesztették, a gyakorlati példák felsorolásával meggyőzzem arról, hogy ez a kivánságuk technikailag teljesen kivihetetlen, a jogszolgáltatás szempontjából egyenesen veszedelmes, (Ugy van! jobbfelol.) a jogkereső közönség szempontjából pedig végtelen káros hatással jár. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) A t. képviselő urak nem fogják tagadásba venni azt az állításomat, hogy ugy Erdély bérczein belül, mint Magyarország perifériáin egyetlen olyan járásbiróságot nem méltóztatnak találni, amelynek területén csak egy és ugyanazon nyelvet beszélők laknának. Ha ez igaz, tisztelt képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy egy nagyon egyszerű és a mindennapi életben gyakorta előforduló esettel igazoljam álbtásomat. Vegyük azt az esetet, mikor egy román anyanyelvű felperes román nyelven készített keresettel fordul a járásbírósághoz és alperesként kér megidéztetni egy német anyanyelvű embert. Méltóztassék elgondolni, miként kell annak a járásbirónak ebben a konkrét esetben eljárni. Előtte fekszik egy román nyelven készített kereset, azzal, hogy ezt kézbesítse a a német ajkú alperesnek. Az a német anyanyelvű alperes teljes joggal fog a jogegyenlőségre hivatkozva tiltakozni az ellen, hogy őt román nyelven szerkesztett keresettel tájékoztassák a per anyagáról. (Ugy van. 1 ) De menjünk tovább. Méltóztassanak nekem megmondani azt, hogy miként vélik az urak megoldhatónak azt a kérdést, mikor ez a két fél a tárgyalásra megjelenik a járásbíróság előtt. Melyik nyelven fogja vezetni a járásbiró a tárgyalást és melyik nyelven veszi fel a tárgyalás jegyzőkönyvét ? Ha román nyelven veszi fel, azt hiszem, teljes joggal fog ismét az ellen tiltakozni az a német ajkú alperes, viszont, ha német nyelven veszi fel és még hozzá az a román ajkú felperes pervesztes lesz, akkor, azt hiszem, ismét kész egy nemzetiségi sérelem. (Ugy van!) Nem akarok olyan bár a mindennapi életben előforduló, esetre is hivatkozni, mikor, mondjuk, egy és ugyanazon felperes az egyetemleges kötelezettséggel tartozó három vagy négy más és más anyanyelvű alperest egy és ugyanazon keresettel perli. Ha azok között az alperesek között van egy német, egy tót, egy rutén és egy vend, méltóztassanak nekem megmondani, milyen ügyviteli szabályok kellenek ahhoz, hogy a biró a tárgyalásokat lefolytassa, a jegyzőkönyvet felvegye anélkül, hogy bármelyik oldalon valami nemzetiségi sérelmet szenvednének. (Ugy van.) Azt méltóztatnak kívánni, hogy a bíróságok a kiadmányokat az illető fél anyanyelvén bocsássák ki és szerkeszszék. Ez a kívánság, ha magán viselné is a lehetőségek valami látszatát, mégis bátor vagyok a t. képviselő urak szives figyelmét felhívni arra, hogy a jogszolgáltatás terén bizonyos specziális jogászi nyelv fejlődött ki, amely a maga jogászi technikus terminusaival, sajátos szerkezetével még a magyar ajkú, sőt merem állítani, az intelligensebb közönség részére is csaknem érthetetlen. Számtalanszor előfordul, hogy intelligens, de nem jogászember kénytelen jogászhoz fordulni, hogy az magyarázza meg neki a részére kézbesített végzés vagy ítélet tartalmát. Ha az intelligensebb jogkereső közönségre nézve érthetetlen ennek a birói végzésnek vagy kiadványnak a tartalma, mennyivel inkább áll ez a nemzetiségekre nézve, különösen azokra nézve, akiknek nevében az urak ezt a kívánalmat előterjesztik! (Helyeslés a jobboldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy ismét gyakorlati példával illusztráljam ezen állitásom igazságát. A nyugati határszélnek egy német ajkú községe uj birót választván, ez a német ajkú biró nagy ambiczióval hozzákezd a hivatalához és közben kap a magyar bíróságtól egy magyar végzést. Elme gY a jegyzőhöz és szinte indignálódva mondja, hogy nem érti a végzés tartalmát, talán helyesebb volna, ha a bíróságok az illető fél anyanyelvén bocsátanak ki a végzést. A jegyző igyekezett megnyugtatni, hogy ez törvényes intézkedés, ezen változtatni nem lehet. Rövid pár nap múlva megjelenik a biró a jegyzőnél megint és hoz egy másik végzést. A jegyző olvassa, hogy a végzés a hartbergi cs. k. Bezirkshauptmannschaft német hivatalos nyelvén kiállitott végzése, amelyben felkéri a községi elöljáróságot, hogy egy bizonyos egyén tartózkodási helyét vele közölje. Erre a jegyző felhívja a biró figyelmét arra, hogy őrá nézve teljesen irreleváns az, hogy milyen nyelven van a végzés fogalmazva, ha németül van,nem érti meg, ha magyarul van, akkor sem érti meg, és ehhez a biró megnyugodva hazament. Már most igyekeztem ezen példák felsorolásával dokumentálni azon állitásom igazságát, hogy annak a kívánalomnak a teljesítése, amelyet az urak hangoztattak, az igazságszolgáltatás csődjéhez vezetne. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ugyanez áll, s ez természetes is, mert a közigazgatás szoros összefüggésben van az igazságszolgáltatással, a közigazgatási eljárásra is. S most méltóztassék megengedni, hogy ezen előttünk lefolyt szép és magas nivóju vita anyagából levonhassam a konzekvencziákat. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Ezen konzekvencziák nem lehetnek mások, mint elsősorban megállapítása annak, hogy nem bizonyult valónak az a ráfogás, mintha a ministerelnök ur ezen diskussziókat külpolitikai befolyás hatása alatt kezdeményezte volna. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Másod-
