Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

márczius 17-én, kedden. 77 522. országos ülés 19ií községi adót fizet. Már most ennek a törvénynek következéseképen a községben igen kevés lakos van, aki a községi életben, a községi hivataloknál nem választó. Ha pedig igaz a híresztelés, hogy csak azok lesznek községi választók, akik országgyűlési választójoggal bírnak, rettentő fordulat fog itt történni. Azokon a vidékeken, ahol nagy uradalmak vannak, az uradalmi cselédség sok helyen százával megkapja a szavazati jogot az országgyűlési választásnál és természetesen megkapja a községi választásnál is, még pedig ugy, — ha igy marad a községi tervezet, a községi jog, mint most van — hogy akkor is az uradalmak rettentő nagy erőhöz jutnak a községi életben, mert a községi képviselőválasztásoknál, elöljárók, birák választásánál szekérre rakják a cselédséget, egy listára leszavaztatják és sok helyütt községi képviselő vagy biró csak az lehet, akit az uradalom, a cselédség választ, a községi hajdú, inas, kocsis stb. A mostani törvény szerint . . . Elnök : Kénytelen vagyok a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy a választójog kérdésének ily széles alapon való tárgyalása, anélkül, hogy a képviselő ur azt vonatkozásba hozná a napirenden levő nemzetiségi kérdéssel, mégsem engedhető meg. Ezért kérem, szíveskedjék felszólalását a napirenden levő tárgygyal kapcsolatba hozni. Szabó István (nagyatádi): Mindenesetre az elnöki figyelmeztetés előtt meghajlok, de a román paktumban fel van véve a választójog kérdése és azt hittem, hogy jogom van azt tárgyalni. (Mozgás •jobbról.) Igen röviden végzek vele, csak még azt akarom kimutatni, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a községekben elesik a községi választójogtól a községbeliek egyharmada, sőt fele is, mert országgyűlési választójoguk nem lesz, a cselédségnek pedig lesz, akiknek ma nincs. Ha tehát t. képviselőtársaim ezt nem helyesük, akkor semmikép nem szabad bevenni az egyezkedési feltételekbe azt, amint ideírják,. hogy az általános, egyenlő, titkos választójog alapján állanak, ha azonban ez nem lehetséges, akkor megelégszenek másféle beosztással is. A magam részéről nem tartom helyesnek a ministerelnök ur eljárását sem. Én azt tartom, hogy ha a románok részéről kifejezett óhajok jórésze teljesítendő is, amennyiben a nép közigazgatására, gazdasági életére és felsegélyezésére vonatkoznak. De nem tartom helyesnek azt, hogy a javításokat egy országos nemzeti párttal folytatott egyezkedés keretében adjuk meg a hazai románoknak. Én azt tartanám helyesnek, azt lett volna a czélszerübb, ha azt, amit a ministerelnök ur megígért, valamennyivel nem azonosítom magamat, azonban annak egy részét, amit beígért a román nemzetiségi párttal való tárgyalásnál, mint ministerelnök megvalósíthatja és meg is kell valósítania minden egyezkedés és paktum nélkül is. T. képviselőház ! Ezért nem látom szükségesnek ezeknek a tárgyalásoknak ilyen hivatalos formában való vitelét, nem látom szükségesnek még román képviselőtársaim szempontjából sem, mert meg fogják vádolni őket román részről azzal, hogy kiegyezkednek a magyarokkal és akadni fognak a jövőben uj agitátorok, kik még ma nem férkőztek oda a román néphez, de igyekezni fognak alattuk vágni a fát és hamis tényekkel megvádolni őket a román nemzet előtt és befeketíteni őket, hogy a román nemzetet eladták a magyaroknak. De nem helyes magyar részről sem a ministerelnök ur egyezkedési kísérlete, mert ugyanez áll magyar lészről is. Itt is már előre megvádolták a ministerelnök urat azzal, hogy a magyar nemzet rovására és kárára a románokat fölébe akarja ültetni a magyar nemzetnek. Mikor olyan dolgokat láttunk, mint pl. a horvát kiegyezésnél is, hogy a horvátok olyan szarvat kaptak, hogy •rsegteszik, hogy a vasúti kocsikban magyarul beszélő egyénekre rárontanak azzal, hogy hogy mernek Horvátország területén magyarul beszélni, akkor a magyar nép mindenesetre teljes joggal fogadta gyanakvás- sal a ministerelnök ur egyezkedési kísérletét, abból a szempontból, hogy nem történnek-e itt is olyan dolgok, melyek szarvat adnak a nemzetiségi vidéken lakó agitátoroknak — nem magának a nemzetnek — s azután mindezt a magyarság ellen fogják felhasználni. Én tehát a román nemzetiségi párt és Magyarország ministerelnöke közt folyó tárgyalást ilyen hivatalos formában szerencsés megoldásnak nem tartom. T. képviselőház ! Egészen őszintén figyelmébe ajánlhatom a t. ministerelnök urnak, hogyha azokat a sérelmeket orvosolni akarja, melyek orvoslandók is a románok javára, hogy ott a népet jobb közigazgatásban akarja részesíteni, hogy lehetővé akarja tenni, hogy felsőbb hatóságával saját nyelvén érintkezhessen privát dolgaiban — ha ilyen intézményeket akar létesíteni, amit részemről szintén helyeselek, azt a ministerelnök ur tegye meg saját hatáskörében és azt mint a magyar nemzet akaratát, a magyar nemzet jóságát éreztesse román nemzetiségi polgártársainkkal. Mert én azt tartom, hogy akármilyen előnyöket nyújthatunk is román testvéreinknek, akármennyi kívánságukat valósítsuk is meg, ha azt rábízzuk a román nemzeti pártra, ha ugyan elfogadják tőle .és nagyobb agitátorok el nem ütik őket is ettől, kik itt becsülettel akarnak a magyar társadalommal, a magyar nemzettel bizonyos egyezséget kötni, de ha román tisztviselőkkel vagy román emberekkel a magyar kormányelnök végrehajtatja azokat az intézkedéseket, melyeket a román nép segitségére létesíteni akar, azok az újra jövő, előretörő román agitátorok nem azt fogják mondani, hogy ezt a magyar nemzet jó szándékból, kötelességérzetből és a román nép iránt való testvéri érzésből adta a románoknak, hanem azt mondják : nézzétek, ezt mi hoztuk nektek és azért kaptuk, mert ütöttük a magyarokat, gyertek velünk, üssétek tovább, igy még többet fogtok kapni. Sohasem fogják azt mondani, hogy ezt a magyarok adták a románoknak. Én tehát sokkal helyesebbnek tartom, hogy