Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-522
522. országos ülés i9lb márczias il-én, kedden. 47 Apponyi Albert t. képviselőtársunk azon nézetének, mely szerint »a kaszárnya ledönti és lerombolja azt, amit az iskola épit«. Ez nem áll, t. ház ! (Ugy van ! jobbfelől.) Sőt mint az általam felhozott példa mutatja, a kaszárnya bizonyos körülmények között többet tehet a magyar nyelvtudás terjesztésére, mint az iskola. (Ugy van ! jobbfelől.) De felvéve fejtegetéseim fonalát, azt kérdezem, mi történik, hogyha szász vagy román falusi néptanító és annak felettes hatósága a nehézségekkel való rövidebb vagy hosszabb küzdés után arra a következtetésre jutna, hogy a magyar nyelvoktatás eddigi mértéke mellett a törvény követelményeinek nem lehet megfelelni és hogyha másrészt a fegyelmi vizsgálatnak, esetleg az elbocsátásnak vagy az iskola becsukásának Damokles-kardját látják fejük felett lengeni. Akkor nagyobb teret engednek a magyar nyelv tanításának, amit azáltal érnek el, hogy a többi tantárgyakat megfelelő módon megrövidítik. Az eredmény kétes marad akkor is — ami a magyar nyelvet illeti — mert a dolog lényegében mégis esak nagyobb menynyiségü szó vagy szólás bemagolására lyukad ki az egész. De ezen eljárás most már határozottan kedvezőtlen ül kezdi befolyásolni a tanítás helyes menetét és eredményét, amennyiben az a többi tantárgyban az eddig elért tanczél mögött hátramarad. És itt beáll most az a komoly és súlyos lelki konfliktus, mely a lelkiismeretes tanítót ép ugy gyötri, mint az iskolái fölött buzgalommal és szeretettel őrködő egyházi hatóságot. Az elé a kínos alternatíva elé vannak állítva, hogy vagy az államhatalom megtorló eljárását magukra és a gondozásukra bízott iskolák ellen lássák megindítva, vagy ezen iskolák és ezáltal népük átlagos műveltsége színvonalának sülyedését maguk mozdítsák elő. Menekülés nincs, mert az 1907. évi XXVII. t.-cz. megalkotója bámulatos körültekintéssel olyan tökéletes rendszerbe hozta a megtorló és büntető intézkedéseket, hogy az iskola vagy az egyik vagy a másik örvénybe kell hogy zuhanjon. Innen van, t. képviselőház, hogy mikor gróf Apponyi Albert t. képviselő ur, ugy látszik, abban a hiszemben ringatja magát, hogy az általa kezdeményezett törvény és az általa inicziált kultúrpolitika által nemcsak a magyar állam igényeit elégítette ki a legtökéletesebb módon, hanem még a nemzetiségeket is megnyerte a nemzeti állam részére, valóban t. képviselőtársam a haza valamennyi, fajához és nyelvéhez hiven ragaszkodó nem magyar ajkú polgárának szeme előtt ugy áll, mint a türelmetlen sovinizmus megtestesülése. Erre nem azt válaszolhatja a t. képviselő ur, mint legutóbbi felszólalásában mondta, hogy ez csak azt bizonyítja, hogy ő a maga czéljai szerint helyesen járt el, mert, amint mondottam, áll ez az én szász népemre vonatkozólag is, amely népre senki rá nem foghatja, hogy valami föderalisztikus állameszmét hajszolna. (Igaz! Ugy van!) Ez igazán őrület is volna, inert egy ilyen állami alakulat első áldozataként bennünket nyelne el. (Ugy van ! a jobboldalon.) Nálunk is gróf Apponyi Albert neve a mi közvéleményünk előtt a sovinizmus szimbólumává lett, daczára annak, hogy a népiskolai törvény már elejétől fogva, tehát Apponyi ministersége alatt is, nálunk aránylag kíméletesen lett végrehajtva és daczára annak, hogy a szász protestáns egyház a volt koalicziós kormánynak és nem utolsó sorban gróf Apponyi Albert akkori kultuszminister urnak más téren nagy hálával tartozik. A népiskolai törvényjavaslat beterjesztésétől datálódik nálunk egy ellenzéki mozgalom keletkezése, amelynek szószólói, akiket egyébként sem hazafiatlansággal, sem rosszhiszeműséggel nem lehet vádolni, a szász nemzetiségi képviselők politikai magatartását ellenzik és támadják. És ha gróf Apponyi Albert képviselő ur január 14-én tartott beszédében felemlítette a szászok körében tapasztalt bizalmatlanságot, akkor higyje el nekem a t. képviselő ur, hogy ezt a bizalmatlanságot majdnem kizárólag az ő kultuszministeri tevékenysége keltette uj életre. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én gróf Apponyi Albert t. képviselő urat személyesen nem tartom sovinisztának. Meg vagyok arról győződve, hogy távol áll minden a nem magyar ajkú polgárok elleni rosszindulattól és hogy, mint maga mondja, az ő lelkében testvéri érzés uralkodik ezen hazának összes polgárai iránt. Ha a nemzetiségi kérdésről való felfogása és ezen felfogásnak pár esztendei gyakorlati végrehajtása a nem magyar ajkuakra mégis az ellenkező benyomást tette és teszi, ennek okát csak abban keresem és találom, hogy gróf Apponyi Albert minden gyűlölködéstől ment nemes egyénisége, mint már mondám, egy dogmatikus és absztrakt eszmekörtől van behálózva és hogy nem ismeri a nemzetiségi kérdés pszi-hológiáját a maga valódi lényegében és a maga teljességében. Épen ezért felszólalásom elején bátor voltam megjegyezni, hogy gróf Apponyi Albert felfogása mintegy hátterét képezi a t. ministerelnök ur jelen akcziójának. A t. ministerelnök ur szerintem nagyon helyesen cselekedett, mikor nem helyezkedett arra a rideg álláspontra, hogy a nemzetiségi párt vezéreivel neki nem szabad politikailag érintkeznie és tárgyalnia, nem helyezkedett erre az álláspontra daczára annak, hogy e párt elvi jogosultságát el nem ismeri. Ha vannak ebben az országban olyan politikai felfogások, törekvések, sérelmek és panaszok, amelyek ellenkezni látszanak az állam helyesen felfogott érdekeivel, akkor nemcsak joga, de egyenesen kötelessége is a kormányelnöknek, hogy behatóan és lelkiismeretes alapossággal foglalkozzék ezekkel a jelenségekkel. De kivel tanácskozzék, kivel informáltassa magát ? Nem az a legtermészetesebb dolog, hogy azokhoz fordul, akik parlamentáris képviselői a kérdéses érdekeknek, kívánságoknak és törekvéseknek'? (Helyeslés a jobboldalon.) Szabad-e neki arra az álláspontra helyezkednie, hogy veletek nem állok szóba, mert ti csak izgatói, csábítói vagytok a jóra-