Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

198 5'25. országos ütés li)lí márczius 20-án, pénteken. Nem fogadhatom el azonban, t. ház, Griesswein Sándor t. képviselőtársain határozati javaslatát sem, amely a nemzetiségi törvény revízióját kívánja. Tulajdonképen csak ismételhetem azt, amit ebben a kérdésben a megelőző alkalommal mondottam. A magam részéről a nemzetiségi törvénynek ujabb törvények által nem módosított némely rendelkezéseit sem tartom végrehajthatóknak s a magam részéről óhajtom és szükségesnek tartom, hogy mindannyiszor, midőn a törvényhozás ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, a nemzetiségi törvény megfelelő határozmányait a maga helyén, akkor, midőn az állami életnek illető szervével foglalkozik, ujabb rendelkezésekkel helyettesítse. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mert a magam részéről is óhajtom, hogy kiküszöböltessék az az anomália, hogy van még egy formailag hatályban levő, egy ujabb törvény által mindenben meg nem változtatott törvény, amelynek egyes rendelkezései obsoletok és végre nem hajthatók. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt azonban szerintem tennünk kell minden vonatkozásban a maga helyén. Tehetjük a közigazgatás reformjával kapcsolatban a nyelvnek a hatóságoknál való alkalmazása terén; kulturális intézményeknél tehetjük az illető kulturális ágazatokra vonatkozó törvények meghozatala alkalmával. De nem tartanám helyesnek, ha Magyarország quasi a nemzetiségi kérdést, mint egy egészen különálló kérdést, külön r tör vényben akarná megoldani és szabályozni. (Elénk helyeslés.) Ezek után, t. ház, röviden foglalkozom még az utolsó felszólalásom óta a vitában elmondottakkal. (Ralljitk ! Halljuk!) Talán nem igazságtalan bírálat rejlik abban a vita utolsó napjaiban felszólalt t. szónokokkal szemben, hogyha azt mondom, hogy igen röviden foglalkozhatom, mert csakugyan azt a valóban becses és értékes anyagot, amelyet ez a vita hozott a magyar közéletbe s amely, remélem, maradandó nyomokat fog hagyni a magyar közéletben, azt az anyagot meglehetősen kimerítették a vita első felében felszólalt t. képviselőtársaim, akiknek nyilatkozatával volt már alkalmam foglalkozni. S talán csak egyetlenegy olyan kérdésre térek vissza, amelyet voltaképen elfelejtettem utolsó felszólalásomban megjegyzés tárgyává tenni, s amire alkalmán nyílik az által, hogy erre a kérdésre többen az azután felszólalt képviselő urak közül visszatértek. Ez részletkérdés, de súlyt helyezek reá, hogy minden részletkérdésben is teljesen világosan álljon álláspontom a t. ház és a közvélemény előtt. (Helyeslés.) Többen az ellenzéki oldalról felszólalt t. képviselő urak közül kifogásolták azt, hogy én akkor, amidőn az 1907 : XXVII. t.-cz. 18. §-ára tettem megjegyzéseket, azt mondtam, hogy osztatlan falusi népiskolában, ahol tehát csak egy tanerő tanít hat osztályt, két tannyelven való tanítás jóformán lehetetlen pedagógiai feladat, holott más vonatkozásokban, akkor, amikor az anyanyelvre tért nyitok az állami iskolákban, vagy a magyar tannyelvű iskolákban — mert azt ismét meg kell jegyeznem, hogy tévedés csak állami iskolákról beszélni, mert ugyanez a kérdés felmerül magyar tannyelvű községi és felekezeti iskoláknál is, (Igaz! JJgy van!) — tehát ismétlem, altkor, amidőn az anyanyelv térfoglalásáról beszéltem a magyar tannyelvű népiskolákban, akkor nem láttam ezt a lehetetlenséget. A t. képviselő urak akarva vagy nem akarva két egészen különböző dolgot zavarnak össze. Az 1907. évi népoktatási törvény 18. §-a szerint, ha 20%-náí több vagy 20-nál több a magyar tannyelvű gyermekek száma egy népiskolában, akkor ezeket a magyar fiúkat az egész vonalon magyar tannyelvű oktatásban kell részesíteni, vagyis annak az egy tanítónak az egész tananyagot át kell vennie magyarul a magyar fiukkal és a többiekkel az ő anyanyelvükön vagy az iskola régi tannyelvén. Aki ismeri egy népiskola tananyagát és feladatát, azt hiszem igazat fog nekem adni abban, hogy ez lehetetlen pedagógiai feladat. Egészen más dologról van szó a magyar tannyelvű állami iskolákban, ahol nem arról van sző, hogy a tananyagot két nyelven adják elő, hanem arról van szó, hogy a gyerekekkel érintkezzenek kezdetben az anyanyelvükön is, ami nem nehezíti, de megkönynyiti a tanitó dolgát, ami egyszerűsiti a pedagógiai feladatot s hetenkint egypár órán tanítsák meg a nem magyar anyanyelvű gyermekek saját anyanyelvükön írni és olvasni. Erre igenis mondtam, hogy ez lehetséges feladat, erre ismételve megjegyeztem épen a román nemzetiségi párthoz tartozó képviselő urakkal szemben is és utaltam a Horvátországban levő magyar iskolákra is, amelyek bebizonyítják azt, hogy lehet sikerrel megtanitani egy második nyelvet is anélkül, hogy ez lehetetlen feladat elé állítaná a tanítókat. (Igaz! JJgy van!) Különben még csak egy fontosabb konkrét kérdésre nézve kell felvilágosítással szolgálnom,s ez a politikai perek kérdése (Halljuk! Halljuk!) Eelemlittetett itt, hogy Székely Ferencz t. képviselőtársunk, mint igazságügyminister, hány politikai pert szüntetett be. Megvallom, nekem nem volt módomban ellenőrizni a statisztikát, hogy ez mennyire helyes, mennyire nem; de utóvégre reám nézve közönyös is ez a dolog. Csak azt vagyok bátor jelezni, hogy a jelenlegi kormány álláspontja a politikai perekre nézve az, hogy csekélységeket nagygyá felfújni, (TJgy van! (TJgy van!) aprólékos dolgokból, esetleg bizonyos szűkkeblű magyarázattal is, bűnügyeket csinálni, amelyek természetüknél fogva csak olcsó mártirságra vezethetnek, sem nem ildomos, sem nem helyes, sem nem czélszerü. (Igaz! TJgy van!) Másrészt azonban a létező törvényes rend és a magyar állam becsű-