Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

196 5Z5. országos ülés 11)14 tatást. Ezen kényes és eddigelé nem sikeresen kezelt kérdésben ilyen erkölcsi sikert, mint amilyennel a jelenlegi kormány dicsekedhet, a 67-es kiegyezés óta egyetlenegy kormány sem tudott felmutatni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Pedig a spanyolfalak mögött több kormány kísérletezett a nemzeti kérdés megoldásával. A legutolsó kisérletezés a Wekerle-kormány alatt történt. Az akkori belügyminister, gróf Andrássy Gyula is elkövette azt a hazaárulási tényt 1907. évi 152.635 szám alatt kelt körrendeletével, amelynek tartalmát a t. ház engedelmével fel fogom olvasni. (Halljuk! Halljuk !) (Olvassa) : »Ugy a közigazgatás zavartalan menetére, mint, a közlakosság érdekeire való tekintetekből különös súlyt kell helyeznem arra, hogy azok a vármegyei tisztviselők, akik a néppel hivataluknál fogva folytonos és sürii érintkezésben vannak, tehát elsősorban a járási főszolgabirák és szolgabirák az illető járás lakosságának nyelvét birják, vagy legalább oly mérvű nyelvismerettel rendelkezzenek, hogy a néppel akadálytalanul érintkezni, annak előadását megérteni, saját intézkedéseiket megértetni képesek legyenek. Elengedhetetlen kivánalma ez a jó közigazgatásnak s egyúttal nélkülözhetetlen előfeltétele ama nemes hivatás sikeres teljesitésének, mely a nép anyagi és szellemi érdekei lelkiismeretes gondozása, ügyes-bajos dolgaiban való gyámolitása terén vár a járási tisztviselőkre.« »A lakosság nyelvének ismerete nélkül idegenül áll a járási tisztviselő a terület hatásköréhez tartozó, gondjaira ós vezetésére bizott néppel szemben; nem érintkezhetvén vele közvetlenül, nem ismerheti bajait és törekvéseit; nem tehet szert bizalmára s ennek hiányában nem is rendelkezhetik azzal az üdvös befolyással, melylyel birnia kell, hogy ugy az állami czélok szolgálatában, valamint a közjó és a nép javának munkálásában hasznos és eredményes működést fejthessen ki.« Sőt Andrássy Gyula, akkori belügyminister még kifejezetten állást is foglalt a nemzetiségi kérdés ügyében, amidőn 1909 február havában az oraviezai képviselőválasztás alkalmával egy politikai hívéhez intézett levelében a következőket mondotta (olvassa): »A magyar állam megerősödésének egyik legnagyobb gátja az, hogy a nem magyar ajkú állampolgárok egy nagy része olyan párthoz csatlakozik, amely az állam és a haza érdekei fölé helyezi e nemzetiség érdekét és a politikai nemzet egységével elvi ellentétbe helyezkedik. Míg ez így lesz, a magyar parlament és a magyar kormány szeretete és meleg érdeklődése a nem magyarajku állampolgárokkal szemben nem hozhatja meg mindazokat a gyümölcsöket, amelyeket ilyen ellenséges agitáczió nélkül ezen állampolgároknak is üdvére hozna. A nemzetiségek támadó politikai szervezkedése zavarja meg ezt a harmóniát, amelyet a haza minden fiának érdekei előírnak. Hazájának és fajának márczius 20-án, pénteken. mérhetetlen szolgálatot tehet Oravicza magyar és román választó közönsége, ha a magyar állameszméhez hű román származású egyént küld a képviselőházba. Ezzel ledönti a válaszfalat, mely egymástól elválasztja az állampolgárokat, vállvetett munkára képesiti azokat, akik csak együtt boldogulhatnak. Ha erre az útra tér a románság, meg fogja látni, hogy a magyar az ö nyelvét és faji érzését nem bántja és az őszinte szövetségesnak maga is őszinte barátja tud lenni. T. ház! Mi, akik eddig is azt vallottuk, hogy a hazai románság akkor szolgálja legjobban kulturális ós gazdasági érdekeit, ha a magyar nemzeti politikával való teljes egység talajára lép, a legnagyobb szimpátiával kisértük gróf Tisza István ministerelnök urnak a román intelligenczia^radikális elemeinek vezetőivel folytatott tárgyalásait és ebben nemcsak dezavuálást nem látunk, hanem ellenkezőleg, a ministerelnök urnak Bujanovics Gyula t. képviselőtársam interpellácziójára adott válaszával, úgyszintén a nemzeti komité ismeretes határozatának tartalmával és hangjával álláspontunk helyes voltát még inkább igazolva látjuk. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Hiszen, t. ház, kétségtelen tény, a ministerelnök ur minden szavából, minden lépéséből világosan kitűnik, hogy az ő törekvése az volt, hogy a román intelligencziának ma még némely túlzó eszmék szolgálatában álló részét is megnyerje annak az álláspontnak, amelyet mi őszintén, nyíltan és önzetlenül elfoglaltunk. (Igás! Ugy van ! Helyeslés a jobboldalon.) És ezek után mit látunk? A felelős állásokban működő és felelős állásokra törekvő, vagy aspiráló politikusok egy országos veszedelem jeléül félreverik a korlátolt hazafiasság nagy harangját és sippal, dobbal és trombitával oly országos hangversenyt rendeznek gróf Tisza István ellen csak azért, mert ezen államférfiú teljes komolysággal, nyilt őszinteséggel és lángoló hazafisággal (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) hozzáfogott ezen kényes kérdés megoldásához. (Igaz! Ugy van! Helyeslés 'a jobboldalon és a középen.) Pedig az ellenzék egyik orgánuma, a néppárti »Alkotmány« is elismeri, hogy a ministerelnök ur a románoknak, illetőleg a nemzetiségieknek csupa olyan dolgokat ígért, »amelyeket nincs józan ember ebben az országban, aki szintén ne akarna és amelyekórt pl. a néppárt két évtized óta küzd.« (Derültség jobbfelöl.) Ha igy áll a dolog, t. ház, akkor kérdezzük, miért foglalnak el olyan ellenséges álláspontot a ministerelnökkel szemben ? Mert amint báró Kemény Gábor »A nemzetek fejlődéséről« czimü munkájában mondja (olvassa) : »Az érdekközösséget lehetőleg szilárdítani ós az egybeütközési pontokat lehetőleg elhárítani kötelesség; nem kell az államban létező fontosabb igényeket — habár merőben helytelenek lennének is — tekintet nélkül hagyni.« Mert, továbbá