Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

a2i. országos ülés l9lh mi munkásság. A többi nemzetiségek rovására történik ez az előnyben részesítés és a magyarság rovására is. A többi nemzetiségeknek ilyen elnyomása, • ilyen kátrányba helyezése ellen azonban a t. román képviselő uraknak nem volt egy szavuk sem. Ezelőtt az egész világot telekürtölték a magyar atroczitásokról szóló rémhírekkel, most pedig a tárgyalás folyamán egy szavuk sem volt ehhez. Közigazgatásunk, amely azt hiszem, a nemzetiségi megértést leginkább hátráltatta, rossz volt nemcsak a nemzetiségi vidékeken, hanem a magyar vidékeken is. (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Ezt jelenleg államosítani akarják. Afellett, hogy helyes-e az államosítás vagy nem, nincs most vitának helye. De azt hiszem, hogy igenis kiterjeszkedhetem arra, mi a nép érdeke, mire van a népnek szüksége, Miháli Tivadar képviselőtársam pontozatai nyomán hiába keressük azokat a közigazgatási orvosságokat, amelyek közigazgatásunkat jobbá és a népre nézve előnyösebbé tennék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) E helyett a közigazgatás terén felállított követeléseik abban merülnek ki, hogy püspöki állást, a meggazdagodott takarékpénztári tisztviselők atyafisága számára néhány állást követelnek, ahelyett, hogy a nép javát szolgáló intézkedéseket követelnének. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi, a függetlenségi párt tagjai különbség nélkül minden polgár részére követeljük a tisztességes közigazgatást. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek kritériumai pedig a tisztviselők jogait és kötelességeit szigorúan körüliró pragmatikai törvény. Másodszor független fegyelmi bíróság, amely az első fokon egy többségében bírókból álló bíróság, másodfokon pedig a közigazgatási bíróság. A harmadik kritérium pedig a közigazgatási tisztviselők anyagi helyzetének rendezése, az automatikus előléptetés, amint az nálunk a vasutasoknál van érvényben, az egész vonalon meg van valósítva Poroszországban, részben meg van valósítva Ausztriában. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Avval tisztában kell lenni, hogy ez évi 20 milliónál talán még többe is fog kerülni, hanem akkor a basáskodó helyett igazságos és pártatlan közigazgatásra formálhatunk jogot, a jól fizetett tisztviselőktől megkívánhatjuk, hogy pártatlanul tegyenek • eleget kötelességüknek és semmiféle melléktekintetek által ne engedjék magukat befolyásoltatni. A szupremáczia védője nem az erőszak, nem is a terror, hanem a jog és az igazság. (Ugy van! a baloldalon.) Azt hiszem, hogy ezen intézmények, ezen reformok a gravamenek háromnegyed részét megszüntetné. (Ugy van! balfelöl.) Hogy az üldözött román sajtó érdekében román képviselőtársaim nem emeltek erélyesebben szót, arról mái

1 a sajtóról tartott beszédemben megemlékeztem. Itten még csak a gazdasági irczius 19-én, csütörtökön. í?3 kérdéssel kívánok kissé foglalkozni. A mi álláspontunk az, hogy, igenis, szükség van telepítésre és parczellázásra, csakhogy evvel nem a nagy- és a középbirtokosságot, hanem a kisembert akarjuk szolgálni. (Úgy van! a baloldalon.) Mi azt kívánjuk, hogy jó módban, jólétben éljen a román anyanyelvű kisember épúgy, mint magyar, vagy tót, vagy rutén anyanyelvű . . . Ezeknek, igenis, kívánunk juttatni az állami parczellázás kedvezményeiből és nem látunk semmi okot sem fenforogni arra nézve, hogy az altruista bank annyira megszorítsa működését, amint azt Ghillány minister ur mondotta. Az egész tárgyalás folyamán az tűnt fel, hogy a román kívánságokat minden áron honorálni kell. Pedig ha a Romániával való viszonyunkat nézzük, önkénytelenül is látnunk kell, hogy két ut áll Románia előtt. Az egyik ut a hármas szövetséggel való barátság fenntartása, a másik a hármas entente-tal való barátság fenntartása. Mindkét hatalmi csojrortban vannak, amint a románok szeretik mondani, Romanii de pesté hotare. A hármas szövetségben a magyarországi és a bukovinai, a hármas entente-hoz tartozó hatalmak szférájában pedig a beszarábiai románok. Nálunk a privilégiumpkat nem a népnek, hanem a középosztálynak akarják juttatni, Beszarábiában pedig most nagy vivmányszámba ment. hogy megengedik, hogy a görög-keleti román templomokban néha románul prédikáljanak. A hármas entente hatalmai szintén keresik Romániában a békés megértést, de ha ők annyira keresik ezt a békés megértést, akkor miért nem adnak a Beszarábiában élő románoknak is annyi jogot, mint amennyivel Magyarországon a románajku honpolgárok bírnak ? Mi, magyarok is óhajtjuk a barátságot és készek vagyunk az emberi és általános polgári jogokat a maguk teljességében megadni románajku honpolgártársainknak, de mi is megkívánhatjuk azt, hogy a Romániában élő magyarajku honpolgártársaink is részesüljenek olyan elbánásban és ők is legyenek részeseivé olyan szabadságjogoknak, aminőket Magyarországon élő román polgártársaink ma élveznek. Azt hiszem, ennyit a monarchiának barátsága, jóindulata és esetleges szövetsége mégis csak megér. A román barátságnak előmozdítására azonban még egy másik faktorra is volna szükség, amely ma nem teljesiti hivatását ugy, amint kellene, ez pedig egy más, megbízhatóbb és ügyesebb diplomácziai képviselet volna, mert, amint ezt a közeli balkán háborús, időszakok és az azokat követő idők mutatták, ezen diplomáczia nem tudott egyöntetüleg erélyes állást foglalni, nem tudott olykép viselkedni, hogy szövetségeseiben és barátaiban bizalmat ébreszszen, amely bizalom ezen barátságot, ezen szövetkezést állandónak tüntette volna fel. A török statusquótól a bolgár barátságon át jutottak a bukaresti békéig, amelyet szintén megtámadtak és amelybe