Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

Í64 524. országos ülés Mii m ismerte el, hanem mint tárgyaló félnek, tényezőnek a szereplését is. Hiszen erre elég bizonyíték Kossuth Ferencz levele, amely már a ház naplójában is meg van örökítve. Ezen tényálladékok alapján jogosan kérdezhetem : mi indította a t. ellenzéket arra, hogy az alkotmánysértés és a hazaárulás vádját emelje azért, mert a ministerelnök ur velünk, mint román párttal tárgyalt ? Szüksége forgott-e fenn annak, hogy ezt már most megoldásra juttassuk, idegen országok és hatalmak beavatkozásának, más szóval, hogy azok nálunk befolyást gyakoroljanak ? Ha ez a beavatkozás valóban megtörtént, bizony-bizony nagy kudarczot vallott. (Ugy van! Derültség a közép hátsó •padjain.) Kérdem továbbá, mi indította az ellenzéki többséget arra, — hiszen alig tűnt fel köztük egy-egy fehér holló, hogy igy nevezzem, aki más nézetet vallott — hogy minket a kor legveszedelmesebb ellenségeinek minősítsen ts hogy kijelentse, hogy nem tűrheti, miszerint a román nép földhöz jusson, hogy pénzintézeteik révén gazdaságilag gyarapodjon és hogy politikai és nyelvi jogokhoz jusson? Akárki hozzájuthat mindezekhez, csak a román nép ne jusson hozzá ? Más elemektől nem tart, attól az elemtől, amelyet mi életrevalónak nevezünk és amelynek kezébe szép lassan átmegy a magyar és román föld és pénz egyaránt és ezzel együtt a kultúra és a hatalom is. De hiszen az volna helyén, hogy minden téren megengedtessék a szabad verseny (Helyeslés a közép hátsó padjain.) és hogy az állam ez ország összes népeit egyformán részesítse, ugy a kulturális, mint a' gazdasági haladás áldásaiban. Romániába küldözgettek minket. Azt mondták, hogy takarodjunk innen és ha jól emlékszem, Fráter Lóránt egy közbeszólás formájában még azt is mondta, hogy sózzanak ránk bottal. (Ellenmondások balfelöl.) Kérdem végül, mi indíthatta arra az egyesült ellenzéki pártokat, hogy ellenünk intézendő támadásokra biztassák a kormányt. Ezek után beszédem befejezéséhez közeledem, (Halljuk! Halljuk!) de mielőtt bezárnám felszólalásomat, még csak. egy pár szavam van. (Halljuk! Halljuk!) A t. ministerelnök ur válaszában, annak vége felé nagyon is mély sajnálatának adott kifejezést afölött, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre. Részünk-, ről szintén nagyon mély sajnálatunkat fejezzük ki, hogy ez igy ütött ki, mert mi minden időben a békét kerestük és megkíséreltük, hogy az testvérekhez illő tisztességes és becsületes módon jöjjön létre, hogy a qui bene distinguit bene docet elve szerint disztingváltassék, hogy mi illeti az egyiket és mi illeti a másikat, azután pedig, hogy a suum "cuinue elve szerint meg kell adni mindegyiknek azt, ami őt illeti, ami az övé. Csak igy jöhet létre az a clara pacta úrczius 19-én, csütörtökön. és tényleg ennek volna következménye a boni amici, a valódi, állandó békére, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Csak komolyan törekedni kell a békére és akkor azok a valódi boldog idők, amelyeket a t. minister ur messzire látja egy távol időben, mikor mi itt már rég nem fogunk lenni, még életünkben befognak következni. Persze a tárgyalások folyamán az egyezkedő felek rendesen egyikről a másikra hárítják az okot, hogy az egyik nem adott annyit, amennyit jogosan követelhetett a másik. Előttünk egy nagy időköz áll az alkotmány helyreállítása óta; kevés időre rá, amikor a politikai és nyelvi jogok érvényesülni kezdődtek, de amint emiitettem, még ez a folyamat hamar megakadt és az ellenkező irányzat lépett előtérbe. Azóta mi mindig adtunk, azóta mindig vettek el tőlünk, most már elkövetkezett az idő, hogy mi is kapjunk valamit. Nyelvünket, a megillető politikai jogokat nem adhatjuk fel, annál kevésbbé nemzeti létünket. Erre a szégyenletes szolgaságra nem születtünk, ez a gyengeség nem a román nép bűne. Mi is nemcsak hiszszük, hanem valljuk is, hogy minden nemzet nyelvében él, hogy csak gyáva népnek nincs hazája. Mi létezni és nyelvünkben élni akarunk. .Nekünk haza kell, az a haza, amelyik volt, van és lesz és nincs mit adnunk most egyebet, mint. amit a múltban is adtunk: életünket, vérünket, a hazáért, a trónért és nemzeti létünkért! Miháli Tivadarét, képviselőtársam javaslatát fogadom el. (Éljenzés a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szász Pál jegyző: Ugron Zoltán! Ugron Zoltán: T. ház! Bármennyire előrehaladott a vita, kötelességet vélek teljesíteni azzal, hogy felszólalok. Hiszen az ország keleti részében lakom, ahol a nemzetiségek számbeli többséget képeznek, abban az országrészben, amely külön történelmi múlttal bir s e külön történeti múlt alapján az itt jelenleg előtérben álló románajkuak bizonyos előjogokat kívánnak maguknak. Én székely, szász és oláh nyelvhatáron lakom, tehát a kérdést gyakorlati részében teljesen ismerem. De mondhatná valaki, t. i. magyar részről hozhatnák fel, hogy nem lakom a vármegyében. Nekem atyafiságos és társadalmi összeköttetéseim ugy alakitották életemet, hogy a vármegyének is minden részét alaposan ismerem. Továbbmegyek, a» Szilágysághoz is, amely szintén történelmi átalakuláson ment keresztül, atyafiságos összeköttetéseim vannak. Kevésbbé ismerem azon románajkuak helyzetét, akik a tulajdonképeni anyaországban laknak. De nekem alkalmam volt ugy magyar, mint románajku államférfiakkal, vezérpolitikusokkal sűrűn érintkezni, s e tanulmányaim alapján bátran merem állítani, hogy bár itt a szó szoros értelmében személyes tapasztalataim nincsenek, ezeknek ügyével is illetékesen foglalkozhatom. Idestova 25 éve annak, hogy jó vagy rossz-