Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-523
523. országos ülés 19ií márczius 18-án, szerdán. 107 utón. Még a gyűlölet sem engedi meg, hogy magyar ember létére abból a székből ilyen elméletet hirdessen, amelyet azután ezek az urak ellenünk használnak fel és a magyar állameszmét aláássák az ön jóakarata és jó szándéka ellen. Jlgaz! Ugy van! a baloldalon.) Értsünk egyet ebben t. uraim! Nem arról van szó, hogy jóhiszemű emberek máskép is érthetik a dolgot, hanem arról van szó, hogy azokkal az agitátorokkal, akikről majd később más adatokat is fogok szolgáltatni, akik egész életüket annak szentelik, hogy a magyar nemzet nemzeti exisztencziáját aláássák és ezt a nemzetet elemeire bontsák, hogy azokkal az emberekkel nem szabad ilyen hangon beszélni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Különösen pedig nem szabad az sem és azt is zokon veszem a ministerelnök úrtól, ilyen időkben, mikor nemzetiségi áramlatok kellő közepén egész jövendőnk koczkán forog, hogy akkor a t. ministerelnök ur odadobjon nekik olyan frázisokat, hogy azt mondja: Magyarországon oláh kölyköknek szokták deklarálni az oláhokat. Bocsásson meg nekem a t. ministerelnök ur, ez nem egészen fair dolog. Lehet, hogy történt ilyesmi; de a magyar törvényhozás termében a magyar nemzetet kiszolgáltatni annak, hogy kipellengérezzenek bennünket : ime, a magyar ministerelnök az, aki hirdeti Magyarországon, hogy hogyan gyalázzák meg a nemzetiségeket, — mondja meg, mi szüksége volt erre az argumentumra a t. ministerelnök urnak? Kit hódított meg ezzel az érvvel? Talán senkit. De megfontolatlanul, mint az »angyalkákat«, kieresztette ezt is a száján. (Ugy van! bal felől.) De, t. képviselőház, itt van a másik dolog. A t. ministerelnök ur azt mondja, ő elkövetett suttyomban már egy kisebb fajta hazaárulást is azzal, hogy a jegyzői tanfolyamon már bevezette az idegen nyelvek használatát. Hát t. ministerelnök ur, sajnálom, hogy ennek a kérdésnek hosszabb időt nem szentelhetek. De emlékeztetem a ministerelnök urat arra, hogy itt egy öregebb képviselő áll, aki tapasztalatokról beszél. Az az ön gondolata, amelyet ön most érvényesíteni akar, nem uj, én ezt a rendelkezést ismerem. Méltóztatik tudni, kinek a rendeletéből? Schmerlingéből. Schmerlingé volt ez a tanterv, és én kénytelen voltam Nyitrán, mint VII. gimnazista tót nyelvet tanulni. A magyar kormány pedig alig várta, 1866-ban volt, hogy ezeket a Schmerling-féle rendeleteket hatályon kivül helyezhesse. A t. ministerelnök ur suttyomban elkövetett hazaárulásnak mondja, kérkedik vele, hogy a törvényhozás híre, tudta nélkül a jegyzői tanfolyamon máris elkövette azt a dolgot, hogy idegen nyelvet kötelező tantárgygyá tett, és azok a szegény jelöltek ott tapssal fogadják ezt természetesen, mert jövendő kenyerükről, boldogulásukról van szó, holott még csak nem is választás utján fognak álláshoz jutni, mert hiszen mire azok az emberek jegyzőkké lesznek, addigra kinevezi őket a ministerelnök vagy a belügyminister. Hát ezek a jámbor áldozatok azok, akik applaudálnak a ministerelnök urnak, és ő hivatkozik rá, hogy »milyen megnyugvással fogadja az én suttyomban elkövetett hazaárulásomat a magyar nemzet !« Ezek a törekvések egyenesen a törvénybe ütközők. De a történelem révén felvilágositom a ministerelnök urat arról, hogy ezt a komitét, amelylyel most olyan szívesen szinczerizál, nem először oszlatta ám fel Hieronymi. Ennek meszszebbvaló múltja van; ezeket az urakat már előbb kétszer kergették széjjel. Hogy a história folyamán megmutassam, hogy ezek a komitétagok nem olyan ártatlan báránykák, elmondom, hogy ő az első kiűzetésük a joaradicsomból 1848 június 1-én volt; mikor Mihályfalván és Koslárdon a románok betörtek és a jobbágyok kezdték elfoglalni, különösen Mihályfalván, a földesuraknak a birtokait, akkor nagy vizsgálat rendeltetett el. Ne tessék elfelejteni, ez a balázsfalvi gyűlés utáni eseményekről szólt, mikor a komité megalakult. Mondom, vizsgálat indult meg, amelynek első eredménye az volt, hogy 1848 június 1-én, a vizsgálat befejezte után a kormányszék ezt a komitét széjjelsprengolta és a becsukatás terhe alatt megfenyegette, hogy többet összejönni ne merjenek. Ez az első széjjelkergetés volt. A második 1869-ben volt, és pedig a Szerdahelyen tartott gyűlés után. Ez a konferenczia a teljes passzivitást mondotta ki és 25 tagból álló, Nagyszebenben székelő nemzeti komitét választott. A belügyminster azonban 1869 márcziusában kelt rendeletével feloszlatta és beszüntette annak működését. Most jön a Hieronyimi-féle dolog. Ez azért érdekes, mert itt is tévedésben méltóztatnak lenni; t. i. Hieronymi nem egyszer ^szlatta fel ezt a kompániát, hanem kétszer. És méltóztatnak látni, hogy nekünk semmi részünk nincs a dologban, ez nem ellenzéki akczió volt, nem a függetlenségi párt csinálta. Az önök legitim elődje, Hieronymi Károly, először feloszlatta őket a választások alkalmával, kijelentvén minden szankczió nélkül, hogy ez a nemzeti állameszmébe ütköző politikai pártcsoportosulás lévén, nem tűri meg és a választásoknál ilyen firma alatt megalakulni nem szabad. Mangra Vazul: Alapszabályokat követelt! Polónyi Géza: Helyesen mondja: alapszabályokat követelt, amelyekre kimondta, hogy nem fogja jóváhagyni. (Derültség.) A második rendelet 1894 június 16-ikán kelt; ebben állapítja meg a kihágást. Itt van a rendelet, amelyet érdemes egészen felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) T. i. azt mondja (olvassa) ; »A fennállott u. n. román nemzeti párt. . .« — ne téveszsze össze a-ministerelnök ur Iá*
