Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

6 521. országos ülés Wlb márczius 13-án, pénteken. hez való tántoríthatatlan ragaszkodásom daczára szívesen elismerem azt, hogy egy többnyelvű államban a nemzetiségi elvet a végletekig kifejleszteni nem lehet, mert ez olyan súrlódásokra vezetne, amelyek még nagyobbak, mint az egységes államformának a rendszere. (Igaz ! Ugy van !) A nemzetiségi elv teljes alkalmazása a jogegyenlőség megvalósítását jelentené az állami élet minden terén. Már pedig ez azért olyan nehéz, mert nincs tér, ahol egy teljesen érdektelen személy is megmondhatná, hogy mi az igazság és mi a jogegyenlőség — egészen eltekintve a főkérdéstől, a magyarság történelmi igényeiről, amelyeket már említettem, amelyekkel szemben meggyőződésem szerint, jogegyenlőségről nem lehet beszélni, és ha mégis teszszük, az egy contradictio in adjecto. En tudom azt, hogy a magyar politikai nomenklatúra a politikai jogegyenlőség elvét in abundantem hangoztatja. Teszi ezt talán azért, mert az emberek nem bírják ki a teljes igazságot. De ha tisztán akarunk látni, meg kell állapitanunk, hogy nemzeti államban nemzetiségi jogegyenlőség nincs, nincs addig, mig az állam fogalma fennáll, nincs addig, míg a közigazgatás és igazságszolgáltatás egy nyelven folyik, nincs addig, amíg az állam azzal törődik, hogy az iskolában milyen nyelven tanítanak a népiskolától kezdve egészen az egyetemig és a többi. Ebből azonban, hogy ezt megállapítom, a magam részéről nem vonom le azt a konzekvencziát, hogy ezen jogegyenlőségért felvegyem a küzdelmet és ha ezt nem teszem, ezzel nem alázom meg magam, nem vagyok szolgalelkü, (Igaz ! ügy van 1) hanem csak azt teszem, amit mindenki tesz, aki nem apriorisztikus és formalisztikus elvekből indul ki, hanem a maga politikai magatartását szabja az adott viszonyok által követelt czélszerüséghez és szükségességhez. (Általános élénk helyeslés.) Ebben a politikai szükségszerűségben látom én a magyar történelmi igények legnagyobb erejét és ennek a szükségszerűségnek a tudata adja nekem azt a meggyőződést, hogy sikerülni fog ezen az alapon békés viszonyokhoz jutni Magyarországon. (Általános élénk tetszés és helyeslés.) T. képviselőház ! Sokszor vitatkoztam e témákról nemzetiségi vezető férfiakkal és mindig az volt a benyomásom, hogy nem is az elv maga az, amely a nehézségeket okozza, hanem mindig az a félelem és az a nagy bizalmatlanság, hogy a magyarság épen ezt az elvet fogja felhasználni a nemzetiségek elnyomására. Azt hiszem, a t. ministerelnök ur beszéde ebben a tekintetben is fordulópontot jelenthetne, ha az ő népe is azt a szellemet, amely ezt a beszédet áthatja, a maga egészében magáévá teszi, ha széles magyar körök feladják azt a reményt, hogy ezen nemzetiségi tömegeket szőröstől-bőrőstől lehetne lenyelni, megemészteni, ami igen jó gyomornak is nagy megterheltetés volna. Ha e hit utóhatásai el fognak tűnni a közéletből, akkor, azt hiszem, a nemzetiségi béke Magyarországon igen nagy chance-okat nyer, az ellentétek sokkal szűkebb térre fognak szorulni és azokat most már csakis politikai szempontok szerint fogják kezelni. Megengedem, hogy ezen szűkebb körben is a nehézségek még elég nagyok lesznek, hiszen a politika nem számtan; ugyanaz az engedmény például nem fog mindenütt és mindenkor ugyanazzal az eredménynyel járni. Es ha a t. túloldalról a ministerelnök urnak azt a szemrehányást teszik, hogy miért tárgyalt a románokkal, miért nem cselekedett ugy, hogy egyszerűen az ő sérelmeiket megfigyelte volna és aszerint járt volna el, én ezt az álláspontot tévesnek tartom. Azt hiszem, nem mindegy, hogy adunk engedményt az illetőnek meghallgatása mellett, vagy pedig fennhangon, ridegen, azzal a kijelentéssel, hogy igy rendelkezem veled, sic volo sic jubeo, ha akarod, jó, ha nem, ugy is jó. E tárgyalások és a dolgok ily kezelése, nézetem szerint, előfeltételét képezik a sikernek, annak az üdvös hatásnak, amelyet a jövőben talán létrehozandó reformok gyakorolni hivatva lesznek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezen reformok közül, meggyőződésem szerint, amint már emiitettem, az iskolai téren megteendőknek tulajdonitok legnagyobb fontosságot. Az az elv, hogy nyelvében él a nemzet, a nemzetiségekre is vonatkozik és ha ilyen reformok által a nemzetiségek széles köreiben az a bizalom fog megerősödni, hogy az iskolai rendszer nem azt czélozza, hogy a nemzetiségeket nyelvüktől megfoszsza és kultúrájukban megbénítsa, akkor az állam iránti bizalmatlanságot nagy mértékben fogja csökkenteni. Nagy szerepet játszanak a közéletben az egyleti és a gyülekezési jog körüli szabadságok. Tudjuk azt, hogy az európai alkotmányok ezen szabadságokat többnyire az alaptörvények oltalma alá helyezik, amivel szemben, azt hiszem, megállapithatjuk azt, hogy ezeket az elveket nálunk eddig sok esetben nagyon labilis alapon kezelték. Nem akarom félreismerni saját viszonyainkat; elismerem azt, hogy a közművelődés sok helyen olyan fokon áll, hogy attól lehet tartani, hogy ezen jogokkal visszaélések történhetnek ; nagyjában azonban mégis nagy fontosságot tulaj donitok azoknak és nem tartom szerencsés állapotnak, ha az állam a maga lakóival szemben olyan bizalmatlansággal viseltetik, hogy azokat a társadalmi erők érvényesítésében is esetleg gátolja. Azt hiszem, a t. ministerelnök urnak a politikai szervezkedés terén, valamint ezekkel kapcsolatosan tett kijelentései talán arra fognak vezetni, hogy ezek a kérdések a jövőben némileg szabadabb elvek szerint fognak kezeltetni. Hogy a ministerelnök ur a románokkal folytatott tárgyalások során nem tett olyan konczessziókat, amelyek az én szerény véleményem szerint eltérve az egységes magyar állam vonalától, csakis a föderalizmusnál vagy a nemzetiségi autonómiánál állottak volna meg, ezt én a magam szempontjából is helyesnek tartom, mert ez olyan állapotokat eredményezett volna, amilyeneket Ausztriában is látunk, ahol az egész politikai és