Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-508

508. országos ülés 1914 február 10-én, kedden. c: szer áll mereven szemben egymással és küzd egymással szemben a hegemóniáért. Ennek a küzdelemnek árát természetesen a gazdasági élet fizette meg és már a franczia-német háború után hozott franczia moratórium-törvények nyilvánvalóvá tették azt, hogy az egyes országok gazdasági és hiteléletére a nemzetek összeütközése sem jelent sokkal nagyobb veszélyt, mint az egyes jogoknak összeütközése. Azóta a tapasztalatok szaporodtak és ma már a köztudatba ment át, hogy a váltóforgalomnak ép ugy, mint a nemzetközi vasúti üzemnek szélesebb alapokra, Góliát-sínekre van ennek szüksége és országonként változó, keskeny nyomtávú, viezinális vonalakon a váltóforgalmat lebonyolítani nem lehet. A kérdés horderejének felismerésében az elsőség pálmája az 1870-ben megtartott magyar jogászgyűlést illeti, mely a már emiitett franczia moratórium-törvények által előidézett nagy hitelválság előtt és megelőzve hasonló külföldi mozgalmakat is, az összes váltójogoknak egységes alapokra fektetését szükségesnek tartotta és ez irányban állást foglalt. A véletlen ugy hozta magával, hogy nem csak az első kisérlet, hanem az utolsó kisérlet a világ összes váltójogainak egységesítésére szintén Magyarországon tétetett. Az 1908-ban Budapesten tartott nemzetközi jogi kongresszus volt az utolsó, mely az érvényben levő váltójogokat egységes alapra óhajtotta fektetni és a Budapesti váltószabályok, melyekre a hágai államértekezleten oly gyakran történt hivatkozás, egy egységes világváltójogot óhajtottak. Már az 1910-ben Németország és Olaszország kezdeményezésére és a hollandiai kormány meghívására Hágába egybehívott államértekezleten kitűnt, hogy az összes váltójogoknak egységesítése nem lehetséges, hogy a világ-váltójognak eszméje még nem érett meg, mivel a konferenezián az angol-amerikai jogterületnek képviselői, tehát Nagybritannia, valamint az Északamerikai Egyesült-Államok képviselői kijelentették, hogy ők a maguk azon egységét, melyet a britt anyaország és gyarmatai, továbbá az Eszakamerikai EgyesültÁllamok közt elértek, egy ujabb egységesítés kedvéért koczkára tenni nem hajlandók és egy ujabb váltójognak feláldozni nem képesek. Ennek daczára az 1912-ben Hágában egybegyűlt második államértekezleten az ott elfogadott és a t. ház előtt fekvő egyezményt és egységes váltószabályzatot nem kevesebb, mint 27 állam képviselői irták alá, köztük Németország, Francziaország, Olaszország. Oroszország, Románia, több kisebb eurórjai és több nagyobb tengerentúli állam képviselői, ugy hogy a dolog valójában ma ugy áll, hogy az az egységes váltójog, melyet elfogadásra ajánl a törvényjavaslat, ha nem is az egész világ felett, mégis hatvan millió négyszögkilométernyi terület és körülbelül hétszáz millió ember felett lesz úrrá. Hogy a váltóforgalom szempontjából ez [óriási haladást jelent, azt bővebben magyarázni felesleges. De hogy a nemzetközi jog szempontjából is tetemes haladás a váltótörvényeknek ilyen arányú egyesítése és a jelenlegi váltójavaslat, kitűnik abból, hogy az eddigi hágai államértekezletek mindig csak a nemzetközi jogot kodifikálták abban a vonatkozásban, amint az egyes államoknak belföldi joga összeütközésbe került, tehát csak a különböző territoriális jogok összeütközése esetére provideáltak, holott ez a hágai egyezmény az első, amely a belföldi jogot, az egyes államok belföldi anyagi jogát is egységesen magállapitja, ugy hogy voltaképen ma nem egy nemzetközi váltójogról van szó, hanem egy, az összes szerződő nemzetekre kiterjedő egységes belföldi an}^agi váltójogról. Természetes, hogy a nemzeti törvényhozásoknak ily messzemenő korlátozása, az anyagi jognak ily megkötése nem volt máskép keresztülvihető, minthogy az egyes államok gazdasági és sajátos jogi felfogásának bizonyos engedmény tétetnek. Az az egyezmény tehát, amely a t. ház előtt van, csakugyan azt czélozza, hogy lehetővé tegye az egyes államoknak, hogy elfogadva az egységes váltójogi szabályzatot, mégis olyan korrektivumokat, olyan kiegészítéseket és módosításokat tegyenek, amelyek az illető államok specziális gazdasági és jogi viszonyainak megfelelnek. Az egyezmény 22. ezikkében tárgyazza ezeket a fentartásokat, amelyek az egyes nemzeti törvényhozásoknak engedtettek. A magyaT törvényelőkészítés élt is bőven ezekkel a felhatalmazásokkal és ezeknek a felhatalmazásoknak igénybevétele a törvényjavaslatban megvan. Természetesen nem érinti ez a változtatás azokat az alapnormákat, amelyek az egységes szabályzatban foglaltatnak és amelyeken mint főpilléreken az egész egységes váltójog nyugszik. Az egységes váltójogi szabályzat, amely szó szerint átveendő az összes szerződő államok részére, 80 szakaszban tartalmazza ezeket a változhatatlan normákat és habár ez az egységes váltójogi szabályzat a franczia és német rendszer szerencsés amalgamizácziójának tekinthető, mégis túlnyomó részben a német váltójogi rendszer alapján áll, tehát azon rendszer alapján, amelyen a mostani váltótörvényünk is felépült. Ennek ellenére nincs ennek az uj váltójogi szabályzatnak egyetlen paragrafusa sem, amely teljesen és mindenben egyeznék mostani váltótörvényünkkel. Messze vezetne, ha mindazokat a részletkérdéseket, mindazokat az eltéréseket kifejteni akarnám, amelyekben az uj egységes váltójog a most érvényben levő váltótörvényünktől különbözik. Legjellegzetesebb vonása az uj váltójognak az, hogy azt a sok formaszerüséget és sok alakszerűséget, amely mai váltójogunkat jellemzi, feleslegessé teszi mindenütt, ahol ez a váltó természetével összeegyeztethető. így például, a jelenlegi váltótörvény a váltó lényeges alaki kellékei gyanánt nyolezat ismer, amelyek bármelyikének hiány semmissé teszi a váltót. Az uj váltójogi szabályzat már e kellékek közül hármat, a lejárati, a fizető helyet és a kiállítási helyet olyannak deklarálja, amelyek hiánya nem teszi semmissé a váltót, hanem