Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-506

70 506. országos ülés 1914 február 4-én, szerdán. ebben a házban a magvai szuverén állani akaratával szemben egy kisebbségi terror érvényesült. Ez a javaslat azonban, melyet ez a kormány terjesztett a ház elé, (Halljuk1 Halljuk !) nyelvi rendelkezéseket nem tartalmaz, történik ez nem azért, mintha a mostam kormány vagy a kormányt támogató többség attól félne, hogy itt ismét obstrukezió keletkezik, aminek következtében ezt a szolgálati pragmatikát törvényerőre emelni ismét nem lehetne. Nem, t. képviselőház, ettől nem fél senki, (Ugy van ! ügy van !) mert hála Istennek, a magyar törvényhozásban ma már a többségi elv mindenkor és mindenkivel szemben érvényre emelhető. (Élénk helyeslés jobbfélől.) Hogy a nyelvi rendelkezések kimaradtak, annak oka különösképen az, hogy épen a többségi elv helyes értelmezése és magyarázása következtében a kormánynak és a kormányt támogató többségi pártnak nagyon ügyelnie kell arra, hogy azok a javaslatok, melyek a ház szine elé kerülnek, indokolatlan konfliktust ne hozzanak létre a népképviselet és a törvényhozás másik faktora vagy a monarchia másik állama vagy a társországok jogi felfogása közt. (Igaz! Ugy van !) Ha a nyelvi rendelkezések itt helyet foglalnának, akkor az a konfliktus, melyet nagyrészben az 1907. évi XLIX. törvényczikk létre hozott a társországokkal, megszüntethető nem volna, sőt ellenkezőleg, csak fokoztatnék és nem volna lehetséges, hogy a társországokban végre-valahára helyreálljon az a politikai és társadalmi béke, melyre ott olyan nagy szükség van, melyre szükség van azért is, hogy a szent korona egész birodalma békésebb és szebb jövőnek nézzen elébe. (Helyeslés jobbfélől és a horvát képviselők padjain.) T. képviselőház) Az egyezményes törvényeknek általában az szokott a hibájok lenni, hogy a különböző felek, melyek ilyen törvényt létrehoztak, a törvény szövegét máskép magyarázzák, a törvény kifejezéseinek más és más értelmet adnak. Ez történt az 1868. évi XXX. magyar, illetve az I. horvát-szlavón autonóm törvénynyel is, annak ellenére, hogy ezeknek a törvényeknek 56. és 57. §-ai úgyszólván azonos szövegüek. Itt ugyanis a horvát-szlavón felfogás az 57. §-nak azt a kitételét, hogy a közös kormányzat közegeinek nyelve a horvát hivatalos nyelv, tágabban értelmezi, mint a magyar felfogás és ennek következtében azt tartja, hogy a vasúti alkalmazottak is a közös kormányzat közegei lévén, nekik is a horvát nyelvet kell használniok. A magyar felfogás ezzel szemben az, hogy ezek a vasúti alkalmazottak az állam egyik magánvállalatának alkalmazottai és mint ilyenek, a kereskedelmi törvény 25. §-a alapján azt a nyelvet használják, amelynek használatát a vállalat tőlük kivánja. A horvátoknak ez a törvénymagyarázata nem uj keletű; nem is az 1907. évi törvényjavaslat hozta ezt létre, megvolt ez a magyarázat mindjárt az 1868. évi törvény után is, amit egy-két példa élénken illusztrál. (Halljuk !) Az 1868. évi XXX. törvény keletkezése után közvetlenül egy horvát politikus, aki Deák Ferenczczel és Andrássy Gyulával együtt működött közre az 1868. évi törvény megalkotásában, midőn hazament, saját hazájában azt mondotta, hogy (olvassa): »Mi a mi nyelvünknek a közéletben, még pedig a közélet minden ágában kivívtuk azt a helyet, amely azt az isteni és természeti igazság szerint megilletik. 1868 október 16-ikán egy másik horvátszlavón képviselő már interpellácziót is jegyzett be a horvát autonóm kormányhoz és ebben, a vasutasok ügyéről interpellálva a kormányt, többek között ezeket mondja (olvassa): »Megtette-e az alkalmas lépéseket a kormány arra, hogy a vasutaknál alkalmazott idegen hivatalnokok, kik a horvát hivatalos nyelvet nem értik, eltávolíttassanak ?« De amellett, hogy ez a külön horvát törvénymagyarázat nem uj keletű, hanem mint igazoltam, régi keletű, a horvát-szlavón politikusok és közjogászok igen sok érvet hoznak fel a maguk felfogása, a maguk álláspontja helyességének igazolására. így felhozzák különösképen azt, hogy hiszen az államvasuti és egyéb vasúti alkalmazottaknak Horvát-Szlavonországokban választójoguk van, már pedig választójoguk csak azért van, mert közhivatalnokok. Felhozzák a szolgálati esküt; azt mondják, hogy a vasutasok által lateendő szolgálati esküben arra esküsznek meg a vasutasok, hogy a közérdeket és szolgálatuk érdekét fogják szem előtt tartani, már pedig közérdeket csak köztisztviselő tarthat szem előtt. Felhozzák azt, hogy a vasutasok sokszor belenyúlnak a távirdai és postai adminisztráczióba ; már pedig a távirdaés postakezelés eminenter állami közügy, ebbe belenyúlni magánszemélynek nem lehet, aki tehát jogszerűen belenyúlhat, az evidenter közhatósági funkcziót végez, tehát közhivatalnok. Felhozzák azt, hogy a vasutasok tulaj donképen elsőrendű állami közhatósági funkcziót teljesítenek akkor, amikor rendészeti hatáskörrel vannak felruházva és a vasutak körül felmerülő rendészeti kihágások megakadályozására hivatottak. De hivatkoznak különösképen a magyar királyi Curiának 1886. évi 58. szamu döntvényére is, amely szerint (olvassa) : »A vasutak építése, engedélyezése, kezelése és a forgalmi viszonyok megállapítása az államnak eminens felügyeleti jogai közé tartozik, mihez képest az ánami kezelésben levő vasutaknál alkalmazott hivatalnokok és szolgák nem az államtól magánjogi czimen nyert megbízás alapján, hanem a közigazgatási hatóság körében nyert megbízás alapján járnak el, minélfogva köztisztviselőknek tekintendőké Hivatkoznak a kir. Curiának 1904-ben a vasúti sztrájk alkalmával hozott 10455. számú határozatára is, melynek indokolása hivatkozik az előbb emiitett döntvényre és többek között azt mondja, hogy a vasutak, a posta és távíró már állami szervezetüknél fogva tartoznak az állam közigazgatási körébe és hogy a magyar államvasutak alkalma-