Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-505

62 505 országos ülés Wík január 31-én, szombaton. Haller István (közbeszól). Elnök : Haller képviselő urat kérem, ne zavarja a szónokot, (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Csendet kérek, méltóztassék a rend fentartását az elnökre bizni. Gr. Tisza István ministerelnök: Azután épen azon körülménynél fogva, hogy a követ ur nem ismerte és nem is ismerhette az egész kérdésnek részleteit, már ebbe a nyilatkozatba is becsúszott egy bizonyos tévedés a nüanszokban, amely Az Est-féle interjúban sokkal markánsabban domborodik ki ; t. i. az a gondolatmenet, miszerint az a tény, hogy hajlandó vagyok bizonyos óhajtásait a románoknak tekintetbe venni és teljesíteni, már azt bizonyitja, hogy ezek az óhajtások jogokon alapulnak, hogy ezek nekik hiányoznak, ,vagy megsértetnek a létező jogaik. Hát a tévedés ebben rejlik. Én a leghatározottabban tiltakozom az ellen a feltevés ellen, mintha a magyarországi románság nem állana olyan messzemenő jogoknak birtokában, amelyekkel ez az ország ezer év óta összes nem magyar ajkú polgárait felruházta és amelyek igenis biztositják számukra — hisz mutatják a gyakorlati eredmények is — a nagyon örvendetes, nagyon nagyarányú anyagi és kulturális fejlődésnek előfeltételeit. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Az a gondolatmenet, hogy ha valaki hajlandó valakinek egy óhajtását teljesíteni, ezzel elismeri, hogy eddig megsértette az illetőnek jogait, ez, azt hiszem, petitio principii, ez merőben téves logikai eljárás. Abban a körülményben, hogy én igyekszem most a románoknak óhajtásait, kívánságait meghallgatni . . . Holló Lajos: Teljesíteni! Gr. Tisza István ministerelnök: ... és ahol lehet a magyar nemzeti ügy sérelme nélkül teljesíteni, (Ugy van/ jobbfelől.) ami kötelességem ez ország minden polgárával szemben . . . Polónyi Géza: A magyarokkal szemben is ! (Zaj.) Förster Aurél: Hát a mi jogainkat ? (Zaj balfelől.) Elnök : Polónyi és Fráter képviselő urakat kérem, ne szóljanak közbe ! Gr. Tisza István ministerelnök (Förster Aurélhoz) : Parancsoljon velem a képviselő ur ! Förster Aurél: A mi jogainkról beszéljen! (Zaj.) Gr. Tisza István ministerelnök: ... ismétlem, abban a körülményben egyáltalában nincs beismerése annak, hogy ma jogtalan állapotban lennének és hogy nem tudom micsoda uj jogokat kellene adni a hazai románoknak, mikor erről a tárgyalások során egyáltalán nincs is szó. Miről van szó, t. ház ? (Halljuk ! Halljuk !) Szó van arról, hogy egyfelől meghallhassa a kormány, megvizsgálhassa a románoknak mindazokat az óhajtásait, kívánságait, amelyek az ő helyzetüket javítani képesek a mai jogrendszernek érintetlen fentartása mellett és teljesítse ezekből mindazt, amit teljesíteni lehet a nagy nemzeti érdekek sérelme nélkül. Ez, azt hiszem, amint az imént már mondtam, kötelessége a kormánynak mindenkivel szemben. Hiszen azt hiszem, nincs polgára ennek az országnak, aki azt mondaná a mai állapotokra, hogy azok olyan tökéletesek, hogy ottan egy érdek sincs íregsértve, egy érdek sem kivánnagyobb gondozást. (Ugy van! Ugy van! balfelől. Zaj.) Azt hiszem, a képviselő urak lesznek az utolsók, akik azt fogják mondani . . . (Zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Pető Sándor : Ebben igaza van ! Elnök : Pető képviselő urat kérem, ne méltóztassék zavarni a szónokot. Gr. Tisza István miniszterelnök: ... hogy az ország polgárainak ne lehetnének kívánságai, óhajtásai, törekvései és hogy a kormánynak ne lenne hivatása és kötelessége ezekkel foglalkozni. Feladatunk tehát ebben a tekintetben megismerni a helyzetet, megfontolásra venni mindazokat a konkrét kérdéseket, melyek szóba hozattak és teljesíteni minden jogosult, helyes, a magyar nemzeti politika nagy kardinális alapelveibe és alapvető érdekeibe nem ütköző kívánságot. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Az akcziónak másik czélja ezzel szoros kapcsolatban meggyőzni a román nemzetiségi párt tagjait arról, hogy helytelen utón járnak akkor, mikor nemzetiségi politikát csinálnak, amidőn a nemzetiségi politika izgalmait és üszkét vetik bele a magyar közéletbe, hogy helyes utón akkor járnak saját érdekükben is, ha a bizalmatlanságnak, az ellentétnek, az ellenséges indulatnak ezeket a csiragombáit eliminálják a magyar közéletből. Mert jogaik megvannak ma is, de természetes dolog, sem a magyar társadalomtól, sem a magyar hatóságoktól ne várják azt a rokonszenvet, amelyet különben megkaphatnának, mindaddig, amig félre nem teszik az útból a bizalmatlanságnak ezeket a nagyon is fontos, nagyon is jogos elemeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ez tehát a kérdés belyes beállítása a belügyi politika szempontjából. Ami pedig annak külügyi vonatkozásait illeti, hát méltóztassanak megengedni, én foglalkoztam ezzel a kérdéssel évtizedek óta, foglalkozom, amint tapasztalataim növekednek, mind nagyobb ügyszeretettel és a dolog fontosságáról való mind nagyobb meggyőződéssel, egészen tekintet nélkül a külpolitika változó igényeire. Amint az imént utaltam rá, foglalkoztam vele egy évvel ezelőtt, akkor, mikor még az az elégületlenség, amely — nagyon alaptalanul — kifejlődött Romániában a bukaresti béke körül felmerült inczidens kapcsán, egyáltalában nem létezett; tehát az elhatározásaimra semminemű befolyást nem gyakorolt. Az én alapgondolatom ebben a kérdésben az, hogy a magyar nemzet virulása, fejlődése, teljem érvényesülése megkívánja azt, hogy az e hazában élő nem magyar ajkú polgárok nagy része, nagy zömére is vonzó erőt tudjon gyakorolni, hogy azokat belekapcsolhassa az egységes magyar nemzeti politika keretébe, (Helyeslés jobbfelől.) hogy elér-