Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

518. országos ülés Í91í márczius 6-án, pénteken. 459 Elnök: Csendet kérek. Itt nincs most helye annak, hogy a képviselő ur közbeszólását magyarázza. Gr. Tisza István miniszterelnök: Az egyik képviselő ur azt mondta közbe, hogy a tanfelügyelők hibásak. Erre nyomban azt mondta a másik, hogy ott is vannak panamák. Természetesen azokra értettem . . . Huszár Károly (sárvári): Nem a tanfelügyelőkre mondtam! Gr, Tisza István ministerelnök: Ha nem azokra volt mondva, annál jobb! A magam részéről a tanfelügyelői testületről tudom, hogy teljes odaadással él hivatásának, de tudom azt is, hogy épen ez a bizonyos építkezési betegség ő reájuk is, mint a legtöbb magyar emberre, kiterjedt, és nagyon jól tudom, hogy épen az igények felesigázása igen sokszor az ő tulbuzgalmukból is ered. Itt csakugyan az a feladat, hogy faluhelyen az iskolák tipusát a lehető legolcsóbb mérvekre, a valódi szükség mértékére kell leszállítani. (Elénk helyeslés.) Egészen eltekintve a kérdésnek nemzetiségi vonatkozásaitól, ezzel az ország minden polgárára nézve jót teszünk, mert temérdek felesleges ós egyes községekre nyomasztó tehertől mentjük meg őket. Melyen tisztelt ház! A t. képviselő ur nagyon megütközik azon, hogy ón e törvénynek lojális és korrekt végrehajtását helyeztem kilátásba. Engedjen meg nekem a t. képviselőtársam, ebben a megütközésben mégis az ő ellenzéki pártállásából és a jelenleg, sajnálatomra kifejezett, fokozott bizalmatlanságából eredő szubjektív gyanakvásnak kell jelét látnom, mert utóvégre csakugyan nemcsak megütközni való nincs egy ilyen kijelentésen, de azt hiszem, hogy épen ebben az eszmekörben nagyon is helyénvaló az ilyen kijelentés. Es én itt most hivatkozom arra, amit t. képviselőtársam mondott a ministerium és a szakközegek túlbuzgalma, túlhajtott sovinizmusa szempontjából. Tagadhatatlan, t. ház, hogy épen ezen a téren a ministerium szakközegeinek túlhajtott sovinizmusa és túlbuzgalma bizonyos építkezési kérdésekben, sokszor bizonyos más természetű nehézségeknek túlhajtásával is, olyan nehézségeket állított a felekezeti iskolák fejlődésének útjába, melyekkel szerintem túllőtt a czólon, ami több, mipt a törvény szigorú .és helyes végrehajtása. Itt még végzek a 18. §-*szal is, amelyre t. képviselőtársam hivatkozott. Én igenis azt kívánom, hogy amíg a törvény törvény, azt korrekté, egész terjedelmében, becsületesen végrehajtsuk. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Végre kell tehát hajtanunk a 18. §-t is, ott, ahol a magyar gyermekek oktatásáról más, czélszerübb módon nem tudunk gondoskodni. Nem tartom azonban a törvény korrekt végrehajtásának azt, ha pl. bezáratnak felekezeti iskolák az épület elégtelensége czimén, és azután évekig folyik tovább a községi vagy állami iskola oktatása ugyanabban az épületben. (Helyeslés jobbfelöl.) Ilyenféle esetek fordultak elő, ezek a tanfelügyelő túlbuzgalma által előidézett helytelen jelenségek, amelyeket felfújni nem szabad, amelyekkel szemben azonban egyenesen a helyes nemzeti politika kívánja, hogy a törvényt korrekté, objektíve, lojálisán hajtsuk végre. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőtársam megint azon nagymérvű illúzióknak adja tanújelét, amelyekbe ő olyan sokszor beleéli magát. 0 szuggerálja magának azt, hogy az ő kormányzata alatt milyen gyönyörűen haladt a dolog, milyen szépen megnyerte ő a román tanítói kart, milyen szépen megnyerte a román egyházi főhatóságokat, hiszen — azt mondja — még olyan érdekes javaslatokat is kapott, hogy csináljuk meg együtt az iskolát, az első négy osztály legyen felekezeti, az V. és a VI. osztály pedig legyen állami iskola. Ez is mutatja azt, hogy a t. képviselő ur milyen délibáb világításban látja a / világot. Neki nagyon tetszik ez a gondolat. Én azonban azt hiszem, hogy a magyar állam a balek szerepét játszaná, ha arra vállalkoznék, hogy ilyen módon osztassák meg az oktatás, hogy a négy alsó osztályban az alapot adják a gyermekeknek román felekezeti iskolában, azután az Y. és a VI. osztály, amelybe alig jár valaki az eláh vidékeken, legyen magyar. (Zaj és hözbessélásoh balfelel: Csak mint jelenséget emiitette!) De mint nagyon érdekes és szimpatikus jelenséget tüntette fel. Én megjegyzem t. képviselőtársamnak, hogy én is hallottam beszélgetéseim közben nem négy osztályra vonatkozólag ezt a megosztási propozicziót, de három, sőt két osztályra vonatkozólag proponálták azt, hogy legyen az iskola román, a későbbi osztályokban pedig magyar. Azt hiszem, ebbe sem lehet belemenni, mert nem lehet eredményt elérni akkor, ha nem mind a hat osztályban történik következetesen, egy modorban és egy rendszer szerint a tanítás. Szerintem ám maradjanak meg és erősödjenek a felekezeti iskolák, tartsák kezükben hat osztályon keresztül az oktatást és gondoskodjanak arról, hogy a magyar oktatás ott kellő sikerrel történjék, az állami iskolák azonban fogják meg a gyermeket hat éves korában és vezessék be hat éven keresztül a magyar nemzeti kultúrába. (Helyeslés a jobboldalon.) Amiben igazat adok t. képviselőtársamnak, az az, hogy semmi lehetetlenség nincs abban, hogy egy népiskolában a tannyelv mellett még egy másik tannyelvet tanítsanak. Az az állítás, hogy lehetetlen tanügyi feladat a népiskolában azt kívánni, hogy az a román gyermek magyarul is jól megtanul ion és a népiskolai tananyagot is jól elvégezze: nem állja ki a gyakorlati élet szempontjából a kritikát. Én azokhoz a példákhoz, amelyeket t. képviselőtársam felhozott, hozzáveszem a Horvátországban lévő magyar iskolák példáját. Ma már hála 58*