Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

426 518. országos ülés 19U a maga tisztviselőjével. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon és a középen.) Ezen, a román nép érdekében is nagy hord­erejű két ezél elérésére mindenekelőtt az szüksé­ges, hogy szűnjék meg a román intelligenczia nagy­részének mai ellenséges, vagy legalább is idegen­kedő, bizalmatlankodó magatartása, s a kormány és a magyarság ne ellenséget, vagy legalább is ellenfélt lásson bennök. Ennek megszűntével be­következik a románságnak a közhivatalokban való intenzivebb érvényesülése ; a közigazgatásnak küszöbön álló államositása, valamint a nem magyar nyelveknek a magyar középiskolákban való taní­tása pedig elhárítaná az útból az utolsó akadá­lyokat is ad 11. A választási reform nemzetiségi kü­lönbség nélkül egyenlő elbánásban részesiti az ország minden polgárát és biztosítja, hogy a ro­mánok a reális erőviszonyoknak megfelelő arány­ban kapnak szavazatjogot. A gazdasági és főleg a kulturális erőviszonyokban rejlő különbségnél fogva ez az arány a népszám szerinti aránytól ma még meglehetősen távol áll, de automatikusan javulni fog aszerint, amint a románság zöme is meg­közeljtendi a közművelődés átlagos fokát. Már most is — kivált Erdélyben — Ugrásszerű lépést tesz a románság a politikai érvényesülés felé és tetemes számú kerületben a választók túlnyomó többségét fogja alkotni. Itt mindenekelőtt megjegyzem, hogy ezen utolsó pontban bizonyos tévedésben voltam még akkor. Akkor ugyanis — ez áprilisban volt — nem lehetett még kellőleg áttekinteni a választó­jogi törvénynek ebben a tekintetben való kihatását és eredményeit, amelyek — amint most már mind­nyájan tudjuk és amint őszszel már módomban volt figyelemztetni rá az illető urakat — tényleg a románság momentán érvényesülését még sokkal erősebben korlátozzák, mint ahogy tavaly gon­doltam, ugy hogy ugrásszerű előtérbe lépéséről a románságnak és épen különösen Erdélyben nem lehet szó. Egyebekben, ha méltóztattak összehasonlí­tani ezt az áprilisban a tanácskozások küszöbén készített feljegyzésemet azzal az utolsó feljegyzés­sel, amelyet az interpelláczióra adott válaszom­ban a múltkor felolvasni bátorkodtam, azt hiszem, méltóztattak két dolgot konstatálni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy már akkor a főbb elvi szempontokat preczizen megállapítottam és körvonalaztam, amelyek körül forgott az eszme­csere és hogy az első és az utolsó felvonás között lényegbevágó eltérés nincs, eltekintve egyes rész­letezésektől egyes konkretizálásoktól. A második az, hogy azok az urak, akik a román nemzetiségi párt megbízásából velem az eszmecseréket foly­tatták, már 1913 tavaszán tisztában voltak azzal, hogy minő keretekben mozog az én felfogásom, hogy mi az, amit tőlem várhatnak. És hogy ennek daczára azzal a beható alapossággal folytatták velem a megegyezés keresését, ez mindenesetre az ő álláspontjuknak is mérséklésére mutat, mit márczius 6-án, pénteken. lehetetlen bizonyos örömmel és megelégedéssel nem konstatálni. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Én mélyen sajnálom, hogy nem mentek tovább az urak; én mélyen sajnálom, hogy nem sikerült teljesen eliminálni közöttünk azokat a mélyreható különbségeket, amelyek részben ma is fennállanak, de hogy ezek a különbségek kevesbedtek, hogy kö­zeledés állott be, hogy a román nemzetiségi irány­zat mérsékelte a maga álláspontját, hogy ma már nem olyan reménytelen az a kérdés, hogy miként fogjuk összeegyeztethetni a magyar nemzeti poli­tika exigencziáival az ő óhajaikat és törekvéseiket; ezt, azt hiszem, megelégedéssel vehetjük. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ha már felszólaltam, méltóztassanak nekem megengedni, hogy erre nézve is még néhány szót mondhassak. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta a t. képviselő ur,hogy ha elismerjük az érdekközös­séget, vonjuk is le ennek a konzekvencziáit. Azt gondolom, hogy azon igyekszünk becsületesen, hogy a konzekvencziákat levonjuk. Kérdés az, hogy ki mit von le, mint konzekvencziát és miben rej­lenek ezek a konzekvencziák ? A t. képviselő ur tiltakozik az ellen, hogy akár szép, akár kevésbbé szép eszközökkel beolvasztani akarjuk őket egy nyelvi egységbe, egy nyelvi és faji érzelembe. Azt gondolom, hogy ezt senki sem akarja. (Elénk jel­kiáltások a ház minden oldalán : Senki sem akarja !) Nagyon örülök, hogy konstatálhatom, hogy pártkülönbség nélkül ezt senki sem akarja. De már, bocsánatot kérek, e közt a felfogás közt és a poly­glott magyar állam közt van még egy középút : a politikailag egységes magyar nemzet. Ez az állás­pont az, amelyen találkoznunk kell, mert ezen az állásponton megtalálhatják a képviselő urak a gaz­dasági, kulturális, nyelvi és etnografikus fejlődés­nek azokat a szükségleteit, amelyeket joggal ki­vannak a maguk részére. (Elénk helyeslés a jobb­oldalon.) Azt mondta a képviselő ur, hogy a gazdasági és kulturális érdekgondozás maga nem elég, hanem politikai érvényesülés kell és a politikai ér­vényesülésnek garancziáit kell megkeresni. Hát miben keressük a politikai érvényesülést ? Azt hi­szem, ezt nem kereshetjük másban, mint abban a teljes egyenjogúságban, amely e haza minden pol­gárát nyelvi, faji, származási különbség nélkül egyenlő jogokkal ruházza fel (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Es miben keressük annak garan­cziáit ? Semmi másban — és egész hiábavaló volna is másban keresni — mint abban, hogy har­móniába hozzák a maguk jogos óhajait a politi­kailag egységes magyar nemzet és a politikailag egységes magyar nemzet által alkotott magyar állam életfeltételeivel. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ezen a téren keU, hogy találkozzunk. Ezen a téren fogunk találkozni. Ezen a téren várjuk a kép­viselő uraktól, hogy ne habozzanak, még pedig saját népük érdekében ne habozzanak, a rüinket még elválasztó árok átlépésével, annak az egy

Next

/
Thumbnails
Contents