Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-516

366 516. országos ülés 19U álláspontja helyességéről meg akar győzni bennünket. (Ugy van! Ugy van! balfelöl) Ha ez argumentumok hiányoznak, akkor mi megmaradunk régi meggyőződésünk mellett, daczára annak, hogy mi kapaczitálhatók vagyunk. (Ugy van! bal felöl.) Ha már arról beszélünk, hogy kik azok, akik kapaczitálhatók és kik azok, akik nem kapaczitálhatók, engedje meg a t. kereskedelemügyi minister ur, hogy én ezt a vádat visszafordítsam, mert mi a legutolsó parlamenti cziklus alatt* igenis kénytelenek voltunk nem egyszer meggyőződni arról, hogy a t. túloldal és a t. kormány nem kapaczitálható. Mindannyiszor, midőn mi nem vagyunk itt, felhangzik az a leczke, hogy ne panaszolkodjunk, mert ha itt volnánk és rámutatnánk a hibákra és hiányokra, akkor a túloldal kapaczitálható volna és akkor helyes módosítások történnének. (Ugy van! jobbfelöl.) Mikor pedig itt vagyunk, akkor bizony hiába proponálunk és kifogásolunk bármit, mert ezt eddig még egyetlenegy törvényjavaslat tárgyalása alkalmával sem honorálták. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Ellenmondás jobbról.) Szmrecsányi György: Pl. a sajtójavaslatnál! Haller István: Nem lehet bennünket azzal vádolni, hogy mi nem hagyjuk magunkat meggyőzetni, mert ha erről egyáltalán valahol beszélni kell, ez a vád sokkal inkább illeti a kormányt és a túloldalt, mint bennünket. (Ugy van! balfelöl.) Ezek után szeretném keresni, t. ház, és szeretném meg is találni azokat a meggyőző argumentumokat, amelyek alapján mi elfogadhatnék ezt a javaslatot. A t. kereskedelemügyi minister ur argumentálását veszem alapul Az ellenzéki szónokoknak főérvei, illetőleg ellenvetései azok voltak, hogy először nincs szükség a kivitelünk, a termelésünk szempontjából ezidőszerint egy a réginél terhesebb szerződésnek az elvállalására. A mi termelésünk nem indokolja, ami kivitelünk nem teszi szükségessé hogy mi ezidőszerint azokat a hajózási társaságokat, amelyek particzipálnak ebben a kivitelben, nagyobb arányú hozzájárulás által fejleszszük, s igy őket kivitelünk lebonyolításában tökéletesebbé tegyük. Nincs szükség arra azért, mert tulajdonképen a mi kivitelünk egyáltalában nem fejlődik abban a mértékben, melyről konstatálni lehetne, hogy ez a fejlődés olyan gyors, olyan nagyarányú, olyan rapid, hogy képtelenek lesznek ezek a társaságok a régi erőviszonyaik szerint ezt a kivitelt lebonyolítani. A mi kivitelünk ugyanis, az 1901—1905. évi átlagban, volt mindössze 62 millió métermázsa, 1906-ban volt 67 millió, 1907-ben volt 66 millió, 1908-ban 61 millió, 1909-ben 65 millió és 1911-ben 70 millió métermázsa. A tengeri forgalomra ebből esett az 1901—1905. átlagban 6,800.000 métermázsa, az 1906—1910. évi átlagban 6,727.000 métermázsa és 1911-ben márczius 4~én, szerdán. 7,145.000 métermázsa. Általában véve tehát azt vagyunk kénytelenek nagy sajnálatunkra konstatálni, hogy összkivitelünk is oly lassú mértékben emelkedik, hogy tulajdonképen 1901-től 1905-ig volt az átlag 62 millió métermázsa, mig 1911-ben, tehát 7—8 esztendő múlva is csak 70 millió métermázsa, ami 8 millió métermázsa összes fejlődésnek felel meg. Ebből is a tengeri kivitel tekintetében a fejlődés az 1906— 1910. évi átlaggal szemben mindössze alig egypár százezer métermázsa. Tehát ez az egészben véve jelentéktelen fejlődése a kivitelünknek, amely fejlődós még jelentéktelenebb a tengeri utón, egyáltalában nem indokolhatja azt, hogy mi most gondoskodjunk róla, hogy ez a rohamosan fejlődő kivitel megtalálja a maga közlekedési eszközeit, főképen a tengeren, mert azok, amelyek idáig voltak, erre nem elegendők. Holott ezek annyira elegendők és annyira nincs szükség itt ujabb fejlesztésre, legalább a régi szerződés határain tulmenőleg, hogy maga a kereskedelemügyi' minister ur, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Hall juh! balfelöl.) amikor az ellen a vád ellen védekezett, hogy az uj szerződés nem gondoskodik arról, hogy nagyobb tonnatartalmú hajókat épittessen a társaság, többek között a,zzal védte a szerződésnek ezt a szerintünk hiányosságát, hogy tulajdonképen most sem tudja ez a társaság kellőképen kihasználni a hajókat, mert akárhányszor megesik, hogy a fiumei kikötőnek forgalma nem annyi, hogy ezeket a hajókat rakománnyal megtölteni lehetne. Hogyha ez igaz s én köteles vagyok azt elhinni a kereskedelemügyi minister urnak, akkor ez argumentum az én álláspontom mellett, hogy t. i. ha akárhányszor most sincs annyi rakomány, amennyi megtölteni tudja azokat a hajókat, amelyek ma vannak és annyi hajót, amennyi ma van, akkor miért kell nekünk ujabb súlyos milliókat feláldoznunk arra, hogy ezt a hajóparkot tonnatartalomban és számban megnagyobbítsuk, hogy képes legyen ezt a forgalmat lebonyolítani, amikor tulajdonképen erre most is egészen elegendő. De ha nem volna elég a mai állapot — s azt hiszem, a t. kereskedelemügyi minister ur abban a hitben van, hogy nem elég — akkor a régi szerződés meghosszabbítása segítségével sikerült volna az 1,140.000 E-ás évi hozzájárulásunk alapján is megnagyobbítani ezt a hajóparkot nyolez hajóval, mert a régi szerződés szerint ennyit lett volna köteles a társaság éjüttetni és a kis mértékben emelkedő kivitelnek és tengeri forgalomnak ez a nyolez hajótöbblet, azt hiszem, hosszú időre megfelelt volna. De az a többlet azt az áldozatot, hogy évenként 3,500.000 K-val többet fizessünk e társaságnak, egyáltalán nem éri meg. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy nem nő a mi kivitelünk. Mert hiszen köztudomású, hogy termelésünk sem a mezőgazdasági, sem az ipari téren nem nő abban az arányban, ahogy azt a nö-