Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-515

Bl5, országos ütés i9lk- márczius 3-án, kedden. 519 nak az akkor megindított vitának eredménye vo't az is, hogy az akkori kereskedelemügyi ministernek el kellett hagynia székét. Átolvastam és áttanulmányoztam az akkori Adria-vitát, s abban olvastam egy beszédet . . . Szmrecsányi György: Halljuk! Halljuk! Huszár Károly (sárvári) : .. . boldogult Kálmán Károly képviselőtársunknak szónoklatát, aki közvetlenül az összeférhetetlenségi törvény megszavazása előtt, mint poéta-lelkü ember, nagy bizodalommal nézvén Magyarország közéletének jövő fejlődése elé, azt a jóslást merte megkoczkáztatni és azt merte mondani itt, ebben a képviselőházban, hogy ez az Adria-szerződés, mely 1901-ben itt a házban tárgyaltatott, a régi korrupt liberális szellemnek és irányzatnak az összeférhetlenségi törvény meghozása előtt való utolsó szennyes hullámcsapása. (Mozgás jobbfelől.) Szegény Kálmán Károly, ha ma élne, menynyire módositania kellene ezen akkori mondását. (Ugy van! balfelöl.) Hiszen ő meg volt győződve, hogy az összeférhetlenségi törvény megszavazása egyszersmindenkorra lehetetlenné fogja tenni azt, hogy akár olyan vállalkozások, amelyeknek igazgatói székében politikusok ültek és ülnek, amelyeknek igazgatóságában és vezetésében a törvényhozás másik házának faktorai, tényezői ma is résztvesznek, amely vállalkozások és vállalatok háta mögött álló bankok igazgatói székében szintén politikai tényezők s politikai egyének ülnek, az akkorinál még százszor rosszabb és százszor súlyosabb feltételeket magában foglaló törvén}

7

] avaslatot terjeszthessenek ide — mondom, ha ő élne, akkor ezeknél a kemény szavaknál, amiket akkor mondott, szintén százszor keményebb kifejezéseket lett volna kénytelen használni. (Ugy van ! bal felől.) De, t. képviselőház, nem kall csak a halottakról beszélnem. Hiszen ma is élnek még ennek a háznak olyan tagjai, akik abban a vitában az ellenzék padjain részt vettek, nobilisán, finoman, az urak gusztusának megfelelő előkelőséggel, de egyben az igazság iránti nagy szeretettel is, s akikről sajnálattal kell konstatálnom, hogy a lelkiismeretnek, az igazságszeretetnek, az ország érdekei iránt való gondosságnak érzete ma még az ő előkelő lelkükben is sunnyadozóban van. (Ugy van! balfelől.) Engedje meg a t. ház, hogy felolvassak egy beszédet egy olyan férfiutói, aki nem tartozik a mi sorainkba, hanem az önök pártjának kiválósága — még pedig olyan kiválósága, amilyen nagyon kevés van ott —, gróf Zichy Jánostól, aki az 1901-iki Adria-vitában a következőket mondotta (Halljuk ! Halljuk ! balfelől. Olvassa) : »Láttunk egy folyton növekvő, erősbödő, gazdagodó részvénytársaságot, amelynek a nemzeti szuverenitás által immunizált protektorai vannak, s aztán azt látjuk, hogy minél inkább gazdagodik, erősödik ez a részvénytársaság, annál intenzivebben segélyeztetik az állam által«. Szmrecsányi György: Zichy János mondta ! Huszár Károly (sárvári): Majd igy folytatja gróf Zichy János (olvassa) : »Hogy miért, erre a választ nem adja meg senki, talán nem tudják, vagy nem akarják megadni a választ, de sejteni véli a közvélemény, gyanakodni látszik a köztudat, amelyet nem tudott elnémitani sem a sajtónak hallgatása, sem a t. szabadelvüpártnak indifferencziája, nem tudtak megsemmisíteni a felmerült személyes inczidensek, s nem tudott megölni az a körülmény sem, hogy az általános érdeklődés ma más kérdésekkel van lefoglalva«. És különösen érdekes, ami ezután következik s ami szószerint ráillik a mai politikai szituáczióra is. »A magyar közvélemény, t. képviselőház, —• mondta Zichy János gróf — amelyet ezelőtt egy egész agy és egy nagy és egészséges sziv táplált, ma aggódik és hallgat. Azok az aggodalmak, kifogások és sejtelmek, amelyeknek mennydörgés alakjában kellene megnyilvánulniuk, épen a kormánypártnak padjairól, hogy mindinkább megtisztítsák a levegőt, azok a kaszinókban, klubokban, baráti körökben suttogó beszélgetés alakjában nyilvánulnak meg . . . (Igás ! Ugy van ! a baloldalon.) Szmrensányi György: Ez ugy van ! Huszár Károly (sárvári) : . . . mint engesztelhetetlen szimptomái egy gyenge és vérszegénységben szenvedő nemzet betegségének*. Azt mondja továbbá : »En ugy érzem, mint hogyha ez a törvényjavaslat egy letűnt rendszernek az árnya volna, amely besötétíti a jog, törvény és igazság napját — t. i. ez a Széli-féle rezsimkor volt. — Miért kell a régi kisértetnek újból feltámadnia, miért kell a régen elköltözöttnek vélt szellemnek mindig újra meg újra előtérbe lépnie, miért engedik meg, hogy újra felüsse fejét az a kigyó, amelyet együttes erővel akartunk halálra tiporni, — t. i. a korrupczió — és miért nem őrzik jobban annak a barlangnak bejáratát, amelyből a régi rendszer sárkánya fújja felénk mérges lehelletét?« Ez igaz volt 1901-ben és százszorta igazabb ma. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mert mit látunk? Azt látjuk, hogy nemcsak a szaktestületek, nemcsak az érdekből és hivatásszerüleg ezzel foglalkozni köteles szaklapok hallgatnak, hanem hallgatnak e szaktestületeknek azon férfiai is, akiknek itt a parlamentben módjukban volna álláspontjukat kifejteni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A törvényhozásnak minden tagja előtt ismeretes, hogy az Omge többször tett kísérletet arra, hogy a maga álláspontját ezen törvényjavaslattal szemben a köztudatba átvigye és hogy ezt az álláspontját a ministerrel szemben is oly hangon tudja kifejteni, hogy az meghallgatásra találjon. Itt ülnek a házban az agrárius képviselők, akik az agráriusoknak minden diszbankettjén népszerüséghajhászatból részt vesznek (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) és amikor ebben a mezőgazdasági államban ez a törvényjavaslat úgyszólván a húsába vág az egész ország gazdasági érdekeinek, mandátumféltésből, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) a hatalomtól való rettegésből és mindenféle más kicsinyes, mellékes egyéni tekintetekből