Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

502. országos ülés 1914 január 28-án, szerdán. 21 séglete 52 millió, — ami teljes összegben terhel minket — ez tehát összesen 91,792.000 K. Ha ezt az összeget, amely egyszeri szükségletet képez, öt évre osztjuk fel, mert hiszen igy van tervezve, akkor jut egy-egy évre átlagul 18,358.000 K. Ez tehát az egyszeri szükséglet az előttünk lévő törvényjavaslat szerint. Az állandó, vagyis évrőlévre ismétlődő szükséglet pedig a közös hadseregnél 41,000.000 K, amelyből Magyarországra esik 11,924.000 K, a honvédségnél 16,540.000 K. Ez együttvéve 31,464.000 K évenként. A 31,464.000 K évenként ismétlődő szükséglet és az előbbi, egyszeri kiadásokból egy évre eső 18,358.000 K, együtt számitva 49,822.000 K-t kapunk, ami kerek számban 50,000.000 K-t tesz. ötven millió korona egy körülbelül kétezer milliós budgetnél 2'5%-ot jelent. Azt hiszem, senki sem Ítélheti meg a mi pénzügyi és gazdasági viszonyainkat oly kedvezőtlenül, senki sem láthatja a mi gazdasági helyzetünket oly sötétnek, hogy egy 2'5%-os emelkedést elviselhetetlennek kellene jeleznie különösen akkor, amikor remélhetjük és számithatunk is arra, hogy a legközelebbi években bizonyos fellendülése a gazdasági életnek továbbra is meg fogja hozni azt az emelkedését és erősödését az egész államháztartásnak, amelyet a múltban még nagyon kedvezőtlen viszonyok daczára is tapasztaltunk. Eszerint végeztem volna azzal a kérdéssel, vájjon teljesítőképességünk olyan-e, hogy e törvényjavaslat terheit el tudjuk viselni. Most tehát áttérek arra a kérdésre, vájjon szükség van-e azon áldozatokra, amelyeket e törvényjavaslat megkövetel ? A szükségességet én két szempontból kívánom megállapítani. Elsősorban fegyveres erőnk belső állapotának szempontjából, másodszor pedig külpolitikai szempontból. Fegyveres erőnk belső állapota szempontjából indokolja e törvényjavaslatot a ministeri indokolás is, amely elsősorban arra mutat rá, hogy létszámemelésre azért van szükség, hogy a határainkon elhelyezett csapatok békelétszámát emelni és ezáltal azokat oly állapotba hozni lehessen, hogy esetleges konfliktusok idejében saját állandó létszámukkal legyenek képesek hivatásuknak megfelelni. Ez az intézkedés kétségtele]ml maga után vonja azt az előnyt, amelyet kiemelt t. barátom, az előadó ur előbb elhangzott beszédében és amelyet felhoz a ministeri indokolás is, hogy egy konfliktus esetén nem szükséges a póttartalékosoknak és tartalékosoknak olyan nagy számát behívni, illetve az első kezdeményező akczióhoz egyáltalában nem szükséges behívást eszközölni, ami kétségtelenül ugy politikai tekintetben, mint az egyes érdekeltekre nézve rendkívül fontos körülmény. Másodszor ennek a békelétszámfelemelésnek megvan az a haszna katonai szempontból, hogy az iUető csapatoknak, mikor azok hadi létszámra kiegészíttetnek, sokkal nagyobb számban lesznek együtt a katonailag képzett, katonailag teljes értékű emberek, mint eddig voltak. Egész őszintén be kell vallanom, hogy meggyőződésem szerint abban az egyben igen könnyen igaza lehet Polónyi Géza igen t. képviselő urnak, mikor azt mondja, hogy ezzel a létszámfelemeléssel még nincs teljesen befejezve a létszámemelés, hanem hogy még fog következni újból is. Az én meggyőződésem az, hogy fog következni, bár előrelátható, hogy nem rövid idő múlva. Azt azonban alig tartom elképzelhetőnek, hogy mi állandóan megmaradhassunk azon állapot mellett, hogy a hadsereg gyalogsági csapatainak túlnyomó része még ezentúl is századonként 92 főnyi létszámban maradjon, mikor más országok békelétszáma a rendes csapatoknál — ide nem értve a határszélieket — 120—150 közt váltakozik. Abból azonban, hogy később, mikor remélhetőleg gazdasági helyzetünk is meg fogja engedni és népességünknek addig bekövetkező szaporodása is lehetővé fogja tenni, hogy ilyen további fejlesztés megtörténhessék, csak az következik, hogy a mai szaporítás mértékének megállapításánál a kormány szigorúan gondoskodott arról, hogy a legszükségesebb mértéken túl ne menjen és csak annyit kért, amennyit okvetlenül szükségesnek tartott a mai helyzetnek megfelelően. Egy másik czélja ennek a létszámfelemelésnek fegyveres erőnk tüzérségi erejének fokozása. Ha ezt a czélt tekintem, akkor tulaj donkép meg kell állapitanom, hogy ebben nincsen semmi uj. Aki ismeri az utóbbi 10 év történetét ezen a téren, igen jól tudja, hogy tüzérségünk fejlesztését tulaj donképen már 1903-ban megkezdtük az első taraczktüzérség felállításával, mely után következett 1904-ben a gyorstüzelő ágyuk rendszeresítése egy további tüzérségfejlesztési programmal, amely után következett a hegyi tüzérség rendszeresítése és a nehéz tüzérség fejlesztése. Ezenkívül a várépitések s az erődített helyek szaporodása magával hozta a vártüzérség szaporítását és igy tulajdonképen akkor, amikor ma a tüzérség fejlesztéséről beszélünk, csak azt a fejlesztési programmot folytatjuk, amelyet már évekkel ezelőtt megkezdtünk, amelynek végrehajtása évek óta folyamatba van és amelyet mi megakasztani és feltartóztatni nem akarunk. Hogy fel ne tartóztassuk, hogy meg ne akaszszuk : ezért van szükség a létszám további felemelésére. Egyébként azt mondtam, hogy senkit, aki az utóbbi évek történetét ismeri, nem lephetett meg ez a törvényjavaslat és azt hiszem, ezt annál inkább jogosítva vagyok mondani, mert hiszen tudomásom van róla, — és ki is fejeztein ismételten — hogy a véderőtörvény, amely most mint 1912 : XXX. t.-czikk van törvénytárunkba beiktatva, eredeti formájában, amely formában azonban nem került a nyilvánosság elé, sokkal nagyobb ujonczlétszámot tartalmazott. Az a törvényjavaslattervezet nem került a törvényhozás elé, de 1909-ben nyíltan beszélték, a lapok is megírták, hogy 176 ezer ujoncz volt benne provideálva. Én valóban a mai napig sem tudom annak okát, hogy a 176 ezer ujonczról miért szállottak