Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

502. országos ülés 1914 január 28-án, szerdán. 21 séglete 52 millió, — ami teljes összegben terhel minket — ez tehát összesen 91,792.000 K. Ha ezt az összeget, amely egyszeri szükségletet képez, öt évre osztjuk fel, mert hiszen igy van tervezve, akkor jut egy-egy évre átlagul 18,358.000 K. Ez tehát az egyszeri szükséglet az előttünk lévő tör­vényjavaslat szerint. Az állandó, vagyis évről­évre ismétlődő szükséglet pedig a közös hadsereg­nél 41,000.000 K, amelyből Magyarországra esik 11,924.000 K, a honvédségnél 16,540.000 K. Ez együttvéve 31,464.000 K évenként. A 31,464.000 K évenként ismétlődő szükséglet és az előbbi, egyszeri kiadásokból egy évre eső 18,358.000 K, együtt számitva 49,822.000 K-t kapunk, ami ke­rek számban 50,000.000 K-t tesz. ötven millió korona egy körülbelül kétezer milliós budgetnél 2'5%-ot jelent. Azt hiszem, senki sem Ítélheti meg a mi pénzügyi és gazdasági viszonyainkat oly ked­vezőtlenül, senki sem láthatja a mi gazdasági hely­zetünket oly sötétnek, hogy egy 2'5%-os emelke­dést elviselhetetlennek kellene jeleznie különösen akkor, amikor remélhetjük és számithatunk is arra, hogy a legközelebbi években bizonyos fellen­dülése a gazdasági életnek továbbra is meg fogja hozni azt az emelkedését és erősödését az egész államháztartásnak, amelyet a múltban még na­gyon kedvezőtlen viszonyok daczára is tapasztal­tunk. Eszerint végeztem volna azzal a kérdéssel, vájjon teljesítőképességünk olyan-e, hogy e tör­vényjavaslat terheit el tudjuk viselni. Most tehát áttérek arra a kérdésre, vájjon szükség van-e azon áldozatokra, amelyeket e törvényjavaslat megkövetel ? A szükségességet én két szempont­ból kívánom megállapítani. Elsősorban fegyveres erőnk belső állapotának szempontjából, másodszor pedig külpolitikai szem­pontból. Fegyveres erőnk belső állapota szempont­jából indokolja e törvényjavaslatot a ministeri indokolás is, amely elsősorban arra mutat rá, hogy létszámemelésre azért van szükség, hogy a határainkon elhelyezett csapatok békelétszámát emelni és ezáltal azokat oly állapotba hozni lehes­sen, hogy esetleges konfliktusok idejében saját ál­landó létszámukkal legyenek képesek hivatásuk­nak megfelelni. Ez az intézkedés kétségtele]ml maga után vonja azt az előnyt, amelyet kiemelt t. barátom, az előadó ur előbb elhangzott beszé­dében és amelyet felhoz a ministeri indokolás is, hogy egy konfliktus esetén nem szükséges a pót­tartalékosoknak és tartalékosoknak olyan nagy számát behívni, illetve az első kezdeményező akczióhoz egyáltalában nem szükséges behívást eszközölni, ami kétségtelenül ugy politikai tekin­tetben, mint az egyes érdekeltekre nézve rend­kívül fontos körülmény. Másodszor ennek a béke­létszámfelemelésnek megvan az a haszna katonai szempontból, hogy az iUető csapatoknak, mikor azok hadi létszámra kiegészíttetnek, sokkal na­gyobb számban lesznek együtt a katonailag kép­zett, katonailag teljes értékű emberek, mint eddig voltak. Egész őszintén be kell vallanom, hogy meg­győződésem szerint abban az egyben igen könnyen igaza lehet Polónyi Géza igen t. képviselő urnak, mikor azt mondja, hogy ezzel a létszámfelemeléssel még nincs teljesen befejezve a létszámemelés, hanem hogy még fog következni újból is. Az én meggyőződésem az, hogy fog következni, bár előrelátható, hogy nem rövid idő múlva. Azt azon­ban alig tartom elképzelhetőnek, hogy mi állan­dóan megmaradhassunk azon állapot mellett, hogy a hadsereg gyalogsági csapatainak túlnyomó része még ezentúl is századonként 92 főnyi lét­számban maradjon, mikor más országok békelét­száma a rendes csapatoknál — ide nem értve a határszélieket — 120—150 közt váltakozik. Abból azonban, hogy később, mikor remélhetőleg gaz­dasági helyzetünk is meg fogja engedni és népes­ségünknek addig bekövetkező szaporodása is le­hetővé fogja tenni, hogy ilyen további fejlesztés megtörténhessék, csak az következik, hogy a mai szaporítás mértékének megállapításánál a kormány szigorúan gondoskodott arról, hogy a legszüksé­gesebb mértéken túl ne menjen és csak annyit kért, amennyit okvetlenül szükségesnek tartott a mai helyzetnek megfelelően. Egy másik czélja ennek a létszámfelemelésnek fegyveres erőnk tüzérségi erejének fokozása. Ha ezt a czélt tekintem, akkor tulaj donkép meg kell állapitanom, hogy ebben nincsen semmi uj. Aki ismeri az utóbbi 10 év történetét ezen a téren, igen jól tudja, hogy tüzérségünk fejlesztését tulaj don­képen már 1903-ban megkezdtük az első taraczk­tüzérség felállításával, mely után következett 1904-ben a gyorstüzelő ágyuk rendszeresítése egy további tüzérségfejlesztési programmal, amely után következett a hegyi tüzérség rendszeresítése és a nehéz tüzérség fejlesztése. Ezenkívül a várépitések s az erődített helyek szaporodása magával hozta a vártüzérség szaporítását és igy tulajdonképen akkor, amikor ma a tüzérség fejlesztéséről beszé­lünk, csak azt a fejlesztési programmot folytatjuk, amelyet már évekkel ezelőtt megkezdtünk, amely­nek végrehajtása évek óta folyamatba van és amelyet mi megakasztani és feltartóztatni nem akarunk. Hogy fel ne tartóztassuk, hogy meg ne akaszszuk : ezért van szükség a létszám további felemelésére. Egyébként azt mondtam, hogy senkit, aki az utóbbi évek történetét ismeri, nem lephetett meg ez a törvényjavaslat és azt hiszem, ezt annál inkább jogosítva vagyok mondani, mert hiszen tudomásom van róla, — és ki is fejeztein ismétel­ten — hogy a véderőtörvény, amely most mint 1912 : XXX. t.-czikk van törvénytárunkba be­iktatva, eredeti formájában, amely formában azon­ban nem került a nyilvánosság elé, sokkal nagyobb ujonczlétszámot tartalmazott. Az a törvényjavas­lattervezet nem került a törvényhozás elé, de 1909-ben nyíltan beszélték, a lapok is megírták, hogy 176 ezer ujoncz volt benne provideálva. Én valóban a mai napig sem tudom annak okát, hogy a 176 ezer ujonczról miért szállottak

Next

/
Thumbnails
Contents