Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-514

272 5Í4. országos ülés 19U közökben indíttassanak és ez volt oka, hogy az Adria hajózási szolgálata a külföldhöz viszonyítva sokkal kevesebb államsegélylyel volt biztosítható. Hazai kivitelünkben azonban a darabáruforgalom ujabb időben emelkedő irányzatot mutat. Ez a rendkívül értékes, változatos és a hazai közgazdaság legkülönbözőbb ágaira kiterjedő forgalom csak az esetben lesz képes az állandó és biztos fejlődés útjára térni, ha rendszeres, lehetőleg menetrendszerű járatokra támaszkodhatik amelyek alapján a kereskedő és a szállító elfuvaroztatni kívánt áruját időhöz kötötten elszállítani képes lesz. Szükséges továbbá, hogy ezeken a járatokon a viteldijak is előzetesen megállapittassanak és azok a hazai közgazdaság igényeihez mérten nem túlmagas összegekben szabassanak meg, mert a túlmagas viteldijak a forgalmat nehezítik és a viteldijakban bekövetkező hullámzások pedig a kereskedőnek minden számítását halomra dönthetik, mert a kereskedő hosszabb időre szóló lekötést csak az esetben vállalhat, ha a viteldijakra nézve előzetes tájékozást nyer. A menetrendszerű járatok ennélfogva tehát meglehetős nagy koczkázattal járnak, minthogy a hajók a menetrendszerüleg állandóan lekötött utón tartoznak haladni a rakomány mennyiségére való tekintet nélkül; azonkívül a kereskedő a viteldijak lekötöttsége folytán a konjunkturális változásokat a, saját előnyére ki nem használhatja. Emellett az ilyen járatok önmagukban is sokkal nagyobb befektetéseket igényelnek. A menetrendszerű járatok csak oly kiválóbb hajókkal teljesíthetők, amelyek az ilyen járatoknál megnyilvánuló rendszerességet, amely ezen hajózási ügyeknek legjellegzetesebb vonása, a hajózás viszontagságos körülményei között mindenkor biztosithatják. A menetrendszerű járatokkal kapcsolatos nagy koczkázatokat tehát ily körülmények között a hajóstársaságok csakis megfelelő állami támogatás ellenében kívánják magukra venni. Ezek után bátor leszek kitérni a Gazdaszövetség azon memorandumára, amelyet a hajóstársaságokkal folytatott tárgyalások alkalmából az intézett. Ezen emlékirat súlyos aggodalmakat fejez ki a szőnyegen levő törvényjavaslattal szemben, holott az voltaképen ugyanazon alapgondolatból indul ki, mint a törvényjavaslatok, amelylyel szemben a gazdaszövetség a maga aggodalmait kifejezi. A gazdaszövetség idézett memoranduma azt mondja, hogy (olvassa): »Köztudomásu, hogy Ausztria és Magyarország közel áll ahhoz, hogy megszűnjék mezőgazdasági export-terület lenni. Belső piaczainknak termelünk, s ha idővel lenne is nagy és rendszeres tömegkivitel, azt a forgalmat más módon talán nem is segített gőzösökön valószínűleg sokkal olcsóbban tudjuk lebonyolítani, s nem kellene nagy áldozatokat márczius 2-án, hétfon. hozni . . . ma nem létező érdekekért.« Es ennek daczára súlyos hibának minősiti, hogy a kormány az 1911: VII. t.-czikk 2. §-ában biztosított abbeli jogával, mely szerint az Adria szerződést, minden anyagi megterhelés nélkül jogában lett volna 1921-ig fentartani, élni nem kivan. Aki a javaslatokat és az azokhoz csatolt indokolást figyelmesen elolvassa, az igazat fog adni nekem abban, hogy a mélyen tisztelt kormány is azon az állásponton áll, hogy Magyarország előbb-utóbb meg fog szűnni mezőgazdasági exportterület lenni és épen azért nem állott módjában, hogy a törvényhozásnak ajánlja egy oly szerződés további fentartását, amely rendszeres hajójáratok hiányában úgyszólván kizárólag az időszaki járatokon, tehát a mezőgazdasági terményekből álló rakományok időszaki elfuvarozásán alajjult. Tény az, hogy a gazdaszövetség csupán csak a gondolatot szegzi le, de nem megy tovább az okfejtésben, pedig ha ezt a gondolatot tovább vinné, ugyanazon eredményekre kellene jutnia, mint amelyre a törvényhozás elé terjesztett törvényjavaslatok is eljutottak. Hogy gazdasági fejlődésünk, a Gazdaszövetség által vázolt fejlődés képét mutatja, ez egy örvendetes tünet, amelyre törekedtünk a múltban és amelyre törekedni fogunk a jövőben is. Nincs a termelésnek még egy ága, amely annyira megsinylené, ha belföldi fegyasztópiacz hiányában a világforgalmi konjunktúrák szerint változó piaczokat kénytelen felkeresni, mint épen a mezőgazdaság. Ennek pedig csak egy ellenszere van; emeljük az ország egyéb foglalkozási ágait, emeljük az ország iparát, emeljük az ország kereskedelmét s ezzel emelni fogjuk az ország fogyasztóképességét a mezőgazdasági termények szempontjából is. Az az ellenvetés pedig, hogy hazai iparunk fejlesztéséhez nem szükséges a drága és költséges hajóutak révén uj piaczokat keresnünk, mert hiszen a mi ijsarunk felveheti a versenyt idehaza is a külföldi ipar termékeivel szemben, ugyancsak nem áll a maga egészében. Tény t. i. az, hogy közönségünknek izlése meglehetősen kényes és finomult, hogy részben indokoltan, sokszor azonban, elismerem, teljesen indokolatlanul divatból, megszokásból a külföldi ipar termékeit favorizálja. Ezzel szemben a hazafiúi felbuzdulás, sajnos, igen kevés eredményt tud felmutatni. Emlékezzünk csak vissza a legutóbb lefolyt tulipán-mozgalom szalmalángszerü fellobbanására. Ezzel szemben tény az, hogy hazai iparunk talán több eredménynyel veheti fel a versenyt a hozzá földrajzilag közelálló olyan területeken, amelyek elmaradottságukból most bontakoznak ki, és amelyek teljesen uj befogadási területeket alkotnak az ipari területek számára. Alig szorul bizonyításra az, hogy abban az esetben, hogyha hazai iparunk így megerősödik, eredményesebben veheti fel a versenyt idehaza is a külföldi ipar termékeivel szemben.