Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-513
258 543. országos ülés 191í február 20-án, pénteken. Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Bujanovics Gyula: I. ház! Engedje meg a t, ház, !hogy a ministerelnök urnak imént elhangzott, a kérdést ' teljesen kimerítő, annak minden fázisát a -tőle megszokott őszinteséggel feltáró s a hazafiúi magyar érzés és az igazság meggyőző erejével előadott nagyszahásu fejtegetéseihez a magam részéről egészen röviden hozzáfűzhessem szerény és igénytelen reflexióimat. (Halljuk! Halljuk!) Nemcsak én, aki a kormányt támogató pártnak vagyok tagja, de, azt hiszem, minden higgadtan gondolkozó ember, kinek látását a pártszenvedély még teljesen el nem homályosította, kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy a ministerelnök urat e tárgyalások meginditásánál és vezetésénél nem a hangzatos jelszavakban megnyilvánuló és azok puffogásában ki is merülőpózolás, de az az igazi törhetetlen magyar érzés, az ország sorsa iránti az a gondos aggodalom vezérelte. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) amely az ő egyéniségétől elválaszthatatlan, amely vele teljesen össze van nőve, amely nem latolgatja azt, vájjon egyes tetteivel nem ad-e és milyen mértékben okot és alkalmat ellenfeleinek a legméltatlanabb támadásokra, de amely mindezekre való tekintet nélkül egyedül csak az általa helyeselt, az ország érdekében megfelelőnek s kívánatosnak tartott czél felé törekszik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ez esetben feladatául tűzte ki, hogy a hazánk határain belül élő nemzetiségekkel sikerüljön megtalálni a teljes harmónián alapuló békés együttélés és kölcsönös megértés lehető feltóteleit. En igen nagy eredménynek látnám, ha ebbeli törekvését siker koronázná és ha sikerülne hazánk ama nemzetiségei között, amelyekkel való együttélésünkben ez az állapot talán még fenn nem áll, megtalálni a lelkek harmóniáján, a megbékélésen alapuló együttműködés és együttérzés maradandó feltételeit. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy ez nem kiméra, egy talán elérhetetlen czél, erre talán elég meggyőző példa 'a szászok példája, kik, midőn teljes őszinteséggel bele tudtak helyezkedni a magyar nemzeti állam kereteibe, ezzel nem akadályozták meg saját külön nemzeti kultúrájuk terjedését, sőt minden téren, anyagi, kulturális és erkölcsi téren a haladásnak ós fejlődésnek oly példáját mutatják, amely csak örömmel tölthet el mindnyájunkat s amely meggyőző czáfolata annak a mesének, annak a ráfogásnak, mely itt-ott a nemzetiségeknek a magyarok által való elnyomásáról szól. A románoknál ma még nem érett meg az a tudat, hogy saját külön kultúrájuknak, minden tekintetben való érdekeiknek akkor tesznek leginkább eleget, ha minden fentartás nélkül csatlakoznak a magyar állameszméhez és belehelyezkednek az egységes magyar állam kereteibe. (Helyeslés a jobboldalon.) ha ott keresik az ő valódi barátaikat, ahol azok tényleg meg is találhatók, nem jjedig holmi ismeretlen tényezőknél, akik őket esetleg időnként eszközül akarják felhasználni, keresik abban a népben, amelylyel a sors meg nem változtatható akarata és rendelése szerint századok óta együtt él, melylyel a jövőben is együtt fog élni, keresik barátaikat a magyarságban, amely nekik őszinte barátjuk, amely megadja haladásuknak és fejlődésüknek minden feltételét és nem kivan tőlük semmi egyebet, csak azt, hogy azokhoz a létfeltételekkez, melyek a magyar nemzeti állam letétalapját képezik, teljes őszinteséggel csatlakozzanak. (Elénk helyeslés.) Sajnálom, hogy a mostani tárgyalások azzal az eredménynyel, hogy az összes kontroverziák pontokba szedve teljesen elimitálhatók lettek volna, ma még nem jártak. A nehézség nem is az időnkint elhangzott sérelmek mivoltában állott, mint inkább abban a hangulatban, hogy a románok még nem viseltetnek kellő bizalommal a magyar állam, a magyar állam vezetői iránt, nem volt meg még a lelkeknek az a harmóniája, az az egyetértése, amely megszülte volna azt a bizalmon alapuló viszonyt, mely nélkül az egyes kontroverziákat nem lehetett tartósan, alaposan elsimítani. (Igaz ! Ugy van! a jobboldalon.) En ezeket a tárgyalásokat mégsem tekintem meddőknek. Azt hiszem, az a közeli érintkezés, mely hosszabb időn keresztül a románok t. vezetői és a ministerelnök ur között fennállott, az a körülmény, hogy megismerhették azokat az intencziókat, melyek a ministerelnök urat és azt hiszem, mindnyájunkat vezérelnek. (Igaz! Ugy van!) ahhoz a mindnyájunk által óhajtott czélhoz, a minden bizalmatlanságot mellőző, őszinte, testvéries állapot előidézéséhez egy hatalmas lépéssel vittek közelebb. (Igaz! Ugy van!) A t. ministerelnök ur válasza engem egyénileg kielégít. De tekintve a tárgy fontosságát, tekintve azt a nagy érdeklődést, melyet ez a kérdés felkeltett, kívánatosnak, sőt szükségesnek látom, már csak az eszmék kialakulása és tisztázása szempontjából is, hogy ez a kérdés minden oldalról megvilágositást nyerjen és ezért, ebben honorálva a t. ministerelnök ur kívánságát is, azt indítványozom, hogy a t. ház a ministerelnök ur válaszát ne vegye egyszerűen tudomásul, hanem tűzze napirendre. (Élénk helyeslés.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni? Gr. Tisza István ministerelnök: Nem. Elnök: Ha nem, akkor következik a határozathozatal. Kérdem. a t. házat, méltóztatik-e a ministerelnök ur válaszát az ő óhajtásához képest tárgyalás végett napirendre kitűzni, igen, vagy nem ? {Felkiáltások: Igen!)
