Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-513
513. országos ülés 191^ február 20-án, pénteken. 243 mellett Ítélhessen a közvélemény eljárásom felett és Ítélhessen azok felett a nagyhangú vádak és támadások felett, amelyek ezt az egész akcziót kisérték és diszkreditálni törekedtek. Előre kegyes elnézését kérem a t. háznak, ha talán száraz és unalmas leszek, (Halljuk ! Halljuk !) de feladatomat ma elsősorban abban látom, hogy minden részletében megismertessem a t. házzal a kormánynak ez eszmecserék körébe felvett összes kérdésekre nézve elfoglalt álláspontját, tett kijelentéseit. (Halljuk! Halljuk!) Az alól, hogy a kérdés alapelve körüli álláspontomat kifejtsem, felmentve érzem magamat. Fölmentve nemcsak azért, mert hiszen talán egy három évtizedes közéleti múlt után szükség-* telén volna bizonyítanom, hogy más alapelvekből nem indulok ki én sem, mint a minőből a nemzetiségi kérdés megítélésénél minden magyar embernek ki kell indulnia. (Helyeslés.) De másfelől azért is, mert a közelmúltban ismételten volt alkalmam e kérdésben nyilatkozni. Epén a nemzetiségi kérdés alapszempontjaira vonatkozólag igen beható eszmecsere fejlődött itt ki gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam és csekélységem között és ez alkalommal is teljesen kifejthettük és tisztázhattuk az alapvető elvi szempontokat. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Én tehát csak a kép teljessége végett ismétlem és reasszumálom egészen röviden, hogy ebben a kérdésben természetszerűleg abból a nagy igazságból indultam ki, mely szerint a magyar nemzeti állam az országban lakó nem magyarajku polgárokkal való testvéries jó egyetértésben keresi a maga hivatásának megvalósítását. (Helyeslés.) A magyar nemzeti politika abban keresi a maga sikereit, a maga érvényesülését, hogy a magyar állam nemzeti jellegének fentartása mellett a magyar állam, a magyar nemzet czéljaival összhangba hozza ez ország idegenajku polgárainak jogos érdekeit, jogos törekvéseit, (ügy van! a jobboldalon.) Történik ez az egyenjogúságnak és történnie kell a testvéries érzésnek alapján, mert csak a jogok terén való bőkezűség és a testvéries érzés együtt teremtheti meg az e hazában élő nem magyarajku polgárok anyagi, kulturális emelkedésének, társadalmi érvényesülésének, egyszóval jólétének összes előfeltételeit, (Ugy van! a jobboldalon.) teremtheti meg azt a légkört, amelyben ők csakugyan jól érezhessék magukat s megelégedett polgárai lehessenek e hazának, (ügy van !) Hogy ez a légkör kifejlődhessék, az természetesen nemcsak a magyar nemzeten, hanem az ország idegen ajkú polgárain is múlik. (Ugy van !) Nekik kell olyan magatartást tanúsítaniuk, nekik kell a maguk jogos törekvéseit a magyar nemzeti állam létfeltételeivel ugy összhangzásba hozmok, hogy ezáltal eloszlassák a félreértést, eloszlassák a bizalmatlanságot és megteremtsék a bizalomnak, az együttérzésnek alapjait. (Elénk helyeslés.) Épen ebből a szempontból tekintve a helyzetet, nem most, nem is tegnap, de már évtizedekkel ezelőtt végtelenül sajnálatos jelenségnek találtam azt a tényt, hogy ez az összhang, amely, hál' Istennek, megvan ez ország idegen ajkú polgárai igen nagy többségénél, talán legkevésbbé van meg épen annál a népfajnál, amelyiknél pedig ennek összes előfeltételei a legteljesebben megvannak, hogy épen annak a népfajnak: a román népfajnak többsége ma még olyan állásponton áll, amely ellentétet, bizalmatlanságot jelent és von szükségképen maga után, amelyik népfajra nézve nemcsak az áll, ami áll ez ország minden polgárára, hogy — ha jól meggondolja helyzetét — meg lehet elégedve azzal a sorssal, amelyet az évezredes alkotmánynyal biró és évezredes egész múltjában a szabadságot kereső magyar nemzet biztosit számára, de amelynél még a legsovinisztább naczionálista álmok is azt követelik, hogy azok a románok, akik ebben a monarchiában laknak, e monarchia dualisztikus jellegének, a magyarság preponderans uralmának jöjjenek segítségére. (Igaz! Ugy van!) Ez indított már évtizedek előtt arra, hogy minden alkalommal, szóban és cselekedetben igyekezzem kifejezésre juttatni ezt a meggyőződésemet, — igyekezzem keresni a megértést, keresni az összhangot ez ország román ajkú polgáraival. Kerestem a mindennapi élet terén, ahol épen a nyelvhatáron lakván, a jó szomszéd szíves jó viszonya köt román ajkú polgártársaimnak százaihoz, talán ezreihez s ahol a mindennapi élet apró-cseprő bajai és örömei közt látom azt, milyen hálás talajra talál az ő fogékony lelkükben a jóakaratnak, a rokonszenvnek minden megnyilatkozása. De kerestem ezt a helyhatósági életben is és kerestem, ahol alkalmam nyilt rá, az országos politika mezején. Már a kilenczvenes években volt egyszer s másszor alkalmam ilyen irányban tenni lépést. Hiszen talán méltóztatnak emlékezni rá, egy izben, amidőn sajnálatos utczai botrányok törtek ki a Nagyváradon lakó románokkal szemben, az én csekélységem volt az, aki Bihar vármegye közgyűlésében olyan hangnak adott kifejezést, olyan hangon ítélte el ezeket a botrányokat, amely ismét helyreállította a románok és magyarok közötti ottani hagyományos jó viszonyt, amelyet ez a csekély inczidens képes lett volna alapjában felborítani. Hasonló érzelmeknek adtam kifejezést a román egyháznak azon a lélekemelő ünnepélyén, amely boldog emlékű Goldis püspök installácziója alkalmával folyt le Aradon. Nekem még most is élénk emlékezetemben áll az a hollófekete szakállú, tüzesarczu román pap, híres nemzetiségi agitátor, akinek akkor leolvastam az afczáról és a szemeiből azt a hatást, amelyet felszólalásom rá gyakorolt és aki ma, ősz hajjal és szakállal, de fiatal, erőteljes lélekkel itt szolgálja a mi sorainkban a magyarok és románok közt megértés és egyetértés ügyét. (Élénk éljenzés.) És, t. ház, igyekeztem ezt az ügyet szolgálni abban a nagyon rövid időben is, amidőn tiz évvel ezelőtt ugyanebből az állásból felelősség mellett vezettem a közügyeket. Akkor csak bizonyos 31*
