Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-512

212 512. országos ülés Í91í február 19-én, csütörtökön. szabályok korlátain, mihelyt valami nagy érdeket vél látni, amelyet csak ezen az utón óvhat meg. Világos, hogy a szubjektív jogszabály fölé helyezése megszüntet minden jogbiztonságot, valóságos anarchiát teremt. Mert ami egyszer megtörténhetett, azt megengedettnek elismerjük, megtörténhet annyiszor, ahányszor az elnök, a többséggel egyetértve, arra elegendő okot lát. Az elnöki állás, a parlamenti jogrend, a parlament összes tényezőinek helyzete ezzel teljesen ki van forgatva alapjaiból. Ezen az utón nincs megállás, ez a logika ellenállhatatlanul tovább dolgozik, az események fejlődésében, amint azt a képviselőház mostani elnökségének működése mutatja. A mostani elnök ur, mint alelnök ugyanis 1912 június 4-ike után szolidaritást vállalt az akkori elnökségnek azon szinte mindennapossá vált intézkedésével is, amelylyel minden törvényes felhatalmazás nélkül karhatalmat alkalmaznak országgyűlési képviselőkkel szemben. Még azok szempontjából is, kik az erőszak rendszere alatt létrejött törvényalkotásokat jogilag kifogástalannak tartják, ilyen felhatalmazás csak az 1912 : LXVII. t.-cz. alapján és e törvény hozatala óta létezik. Ezt megelőzőleg a karhatalom alkalmazása képviselőkkel szemben és a házban nyilvánvalólag törvénytelen volt. (Zaj.) A mostani elnök ur, a fentiektől kitetszőleg, mint alelnök szolidaritást vállalt a házszabályoknak a törvényes előfeltételek hijján, tehát törvénytelenül eszközölt kétrendbeli módositásával és résztvett az uj, jogérvényt nélkülöző házszabályoknak erőszakos végrehajtásában: az elnöki hatalomnak jogalap nélkül való. pusztán a karhatalomra való támaszkodó gyakorlásában. Ezek az indokok az aláírók szempontjából teljesen elegendők volnának arra, hogy mélységes bizalmatlansággal viseltessenek a mostani elnök ur és a vele szolidáris alelnök urak iránt. Vannak azonban bizalmatlansági indokok, amelyek akkor is fenforognak és súlyosan esnek latba, ha azt a parlamenti jogrendet érvényesen elfogadnék, amely az 1912 : LXVII. t.-czikken és az utolsó házszabályon épült fel. Az elnökség a mai többség politikai szükségéhez szabott azt az uj jogrendet sem ismeri el feltétlenül kötelezőnek, hanem valahányszor kiderül, hogy annak megalkotásánál valamit kifelejtettek és valamit előre nem láttak, ami a többség érdekei szempontjából ezélszerünek látszik : ugyanannyiszor az elnök túlteszi magát ennek a jogrendnek korlátain is és megtoldja annak intézkedését saját önkényével. Mi, alulírottak, ezen egy cseppet sem csodálkozunk ; csak logikai következményeit látjuk bemie az 1912 június 4-én életbelépett azon elvnek, amely a többség szubjektív czélszerüségi felfogását az objektív jogszabályok fölé helyezi. Mégis kiemeljük a főbb tényeket, amelyek ezt a jogbizonytalansági állapot kifejezésre jutatják, mint ujabb bizalmatlansági indokokat, mint olyanokat, amelyek a mai parlamenti jogrend híveinek szempontjából is, ha őszinték akarnák lenni, érvényesitendők. 4. A képviselőház egyik ülése végén az elnök napirendi indítványt tett abban az irányban, hogy a legközelebbi ülés napirendjére a sajtóról szóló javaslat tárgyalása tűzessék ki. Ezzel szemben az uj házszabály 196. §-a értelmében, amelynek első bekezdése teljesen egyezik a régi házszabályok 202. §-ával, felszólalás történt. A felszólalók azt akarták indokolni, hogy a jelenlegi többség az eredetéhez tapadó panamák miatt nincs hivatva alkotmánybiztositékokat érintő törvényeket alkotni és ebből az okból ellenezték a sajtójavasla,tok napirendretüzését. Ezek a felszólalások lehetnek a többségnek kellemetlenek, de teljesen házszabályszerüek voltak, mert az indokolás és a napirendi indítvány között kétségtelen volt a logikai összefüggés. Az elnök azonban a megokolás kifejtését nem engedte meg és attól a kéjDviselőtől, aki ezen kétségtelen jogához ragaszkodott, el is vonta a szót, azzal a sajátos indokolással, hogy nem lehet a házban már letárgyalt dolgokat a napirendi vita alkalmával hosszasan újból fejtegetni. Ez nyilvánvaló önkény volt, mert az uj házszabály sem ismer a napirend megállapítására vonatkozó vitánál más korlátozást, mint azt, hogy csak négyen szólhatnak hozzá ; sem arról, hogy a felszólalások rövidek legyenek, sem arról, hogy azokban ismétlés ne foglaltassák, a házszabályok nem intézkednek. Ez utóbbi tekintetben a régi házszabályok 238. §-a csupán azt a korlátozást tartalmazta, hogy a ház által elvetett indítvány ugyanazon ülésszakban többé tanácskozás alá nem kerülket. Az uj házszabály ezt az intézkedést kihagyta, mely különben sem lett volna alkalmazható az itt tárgyalt esetre. Nyilvánvaló tehát, hogy az elnökség a képviselők házszabályszerű felszólalási jogát önkényesen elkobozta, mert a többség politikai érdeke ezt igy kivánta. 5. Az elnök ur a delegáczió 1913 deczember havában tartott ülésszakára felrendelte és oda el is kisérte a képviselőházi őrséget és ott a felette való rendelkezési jogot átruházta a delegáczió elnökére. Sem az egyik, sem a másik intézkedéshez nem volt joga. A képviselőházi őrségi ügyrend 7. §-ának 4. pontja területi szempontból jogot ad ugyan az őrségnek arra, hogy a delegáczió tanácskozására szánt épületben eljárhasson, de ez az ügyrendi szabály a törvény szavával, létrejöttének körülményeivel, továbbá a főrendiház szuverén jogkörével és a delegáczió önálló szabályalkotási jogával flagráns ellentétben áll, vagyis nem képvisel ott mást, mint az elnök urnak egy ujabb túlkapását. Ami pedig a rendelkezési jognak a delegáczió elnökére való átruházásását illeti, ez már magának az ügyrendnek megsértése, mert az ügyrend 5. §-a taxatíve sorolja fel azokat a személyiségeket, akikre ez átruházás történhetik, t. i. a képviselőház háznagya és a képviselőház bármely választott vagy kinevezett tisztviselője, akik azonban csak az elnök, vagy a háznagy intézkedéseinek közvetítői lehetnek.