Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-511

511. országos ülés 191A február 18-án, szerdán. 183 (Mozgás balfelöl.) Be lehet bizonyítani különösen a Herrenhausníitgliedek nyilatkozataiból, akik sokkal függetlenebbek voltak, akik a néptömegekkel szemben ki merték mondani a véleményüket, bogy a németek közreműködésével történt ez, mórt kétharmad többség kellett, ennek következtében azután a szlávok, akik természetesen segítségükre voltak a németeknek ebben a törekvésükben, kénytelenek voltak konczedálni több választókerületet a németeknek és a németek ezeket a több választókerületeket elfogadták jóformán borravalónak az általános választói jogért s igy úgyszólván egy tál lencséért eladták a német nép szupremácziáját Ausztriában a szlávoknak. Ez a tényállás; én azt hiszem ennek következtében, hogy azok az argumentumok, amelyeket a képviselő urak erre alapitva felhoztak, abszolúte meg nem állanak. A törvényjavaslatot egyébként elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Almássy László jegyző: Holló Lajos!" Holló Lajos: T. képviselőház! A belügyminister ur ma reggeli beszédében arra invitált meg bennünket, hogy a vitában vegyünk beható részt és ők érveket helyeznek érveinkkel szemben. Sajnálattal kell ezt a felhívást részünkről visszautasítanunk, mert mi a jelenlegi parlamenti viszonyok közt a vitát ily értelemben fel nem vesszük és csak arra szorítkozunk, hogy az ellenzék részéről a javaslattal szemben elfoglalt álláspontot kifejezzük, másrészről azonban ragaszkodunk ahhoz az állásponthoz, hogy itt a parlamenti viszonyok nem olyanok, amelyek a rendes parlamenti vitát lehetővé tennék. (Igás! TJgy van! a szélsobaloldalon.) A parlamentnek alapja uraim, a jogszerűség, (Igaz! TJgy van! a balés a szélsobaloldalon.) és amely esetben egy j>árt, egy többség, egy kormány e jogszerűségen magát tul teszi, egyúttal lehetetlenné teszi azt, hogy alkotmányos pártok abban a törvényhozási működésben szabályszerűen, parlamentáris módon részt vegyenek. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Igenis, mi ide jövünk, én is válaszolok néhány provokáló szóra, mely a vitában elhangzott, különösen pedig kiemelni akarok egy dolgot, ami nekem annyival inkább kötelességem, mert én egy oly városi kerületet képviselek, amely város felett ezen törvény alkotmányunk szellemével és alkotmányunk intézményével merőben ellentétes, erőszakos és jogfosztó lépésre szánta el magát. A t. belügyminister ur azt mondotta, hogy ő külföldi példát nem követ, hanem saját viszonyaink megítéléséből meríti a szabályokat. Jól is teszi a t. minister ur, ha nem nézi a külföldi kultúrnépek példáit, mert ezeknél csak azt találná, hogy ezek féltő gonddal őrzik mindazt, amit a történelem folyamán alkotmányuk védelmére és megerősítésére összehoztak. Azok arra törekszenek, hogy ezeket a drága kincseket szaporítsák és gyarapítsák. De arra példát a kulturnépeknél nem talál, hogy saját fiaik tépjék ki a törvénykönyvből azokat az értékes kincseket, a melyek alkotmányuk megerősítésére szolgálnak. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Még a mi keserves történetünkben is, midőn a mi szabadságunk, alkotmányunk védelmében semmi kíméletben nem volt részünk, ezen a téren egy teljesen intakt múltra mutathatunk vissza. A legsötétebb abszolutizmus korszakában sem iparkodtak hozzáférni törvényhozásunk struktúrájához, nem akarták összerombolni annak alapjait. Még a legczentralisztikusabb irányú kormányzatok is mindig megőrizték a nemzetnek ebben az irányban a maga önkormányzati jogát és annak teljességét. Azok az országgyűlések, amelyek századokon keresztül összejöttek, nem függtek sohasem a hatalom kegyétől, mindig a nemzet akaratának voltak kifolyásai. Azt megtehették, hogy országgyűléseket össze nem hivtak, hogy éveken keresztül azok nélkül kormányoztak, de hogy odáig mentek volna, hogy megrontsák a törvényhozás szervezetét, hogy azt a hatalom kezébe kerítsék, akár erőszakkal, akár más illegitim fegyverek felhasználásával, ez még csak kísérlet tárgyát sem képezte. Most érkeztünk el ahoz a korszakhoz, a mikor azokat, a mik az alkotmányosságnak erősségei, pillérei és oszlopai voltak, saját gyermekeink rombolják le, hogy a hatalom czéljaira könnyűvé tegyék később is a munkát. (TJgy van! balfelöl) Itt van ez az intézkedés is. A t. belügyminister ur rendkívül ártatlan arczczal mondja, hogy mi különbség van aközt, ha ő állapítja meg a kerületeket vagy ha az keresztülmegy a vármegyék retortáin és ugy jön a kérdés legfelsőbb döntés végett hozzá. íme csak egy lépés kell, hogy eltéveszszük a jogosságnak a folyományát. A t. belügyminister ur csak odáig emelkedik, hogy esetleg reábízza a vármegyékre a kerületek egész szervezetének összeállítását és a döntés majd az ő kezébe lesz letéve, de nem megy el odáig, hogy magától a törvényhozástól követelje meg ezen leglényegesebb konstruktív elemnek megalkotását, hogy nemcsak afölött, hogy az anyagi törvények alapján kik bírjanak választói joggal, hogy milyen alapon alakittassók meg az ország képviselete, hanem azon kerületek megállapítása fölött is, amelyek követkülclési joggal bírnak, a törvényhozás elhatározása és szankcziója döntsön. 0 csak azt látja, hogy a vármegyék csinálhatják, a vármegyék legfőbb szerve pedig a belügyminister és a belügyminister fog ezek fölött vógeredményesen dönteni. 1848-ban, amidőn pedig a jogtisztelet erős volt, mert hisz tudjuk, hogy nagy, nemes önfeláldozás és felbuzdulás hatotta át a 48-iki törvényhozásnak egész életét, amidőn ezeréves kiváltságokat ajánlottak fel önként, nemes felbuzdulásból a jogegyenlőség oltárára, akkor is gondoskodott a törvényhozás arról, hogy azt a rést is, amelyre már nem volt ideje, hogy önmaga alkossa meg, áttegye a saját autonómiája-