Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-511

158 511. országos Illés Mii a jó tanácsot adom, hogyha ő a honeste viveré, neminem laedere, suum cuique tribuere elvét ajánlja nekünk, legyen olyan kegyes, nem messze az ut, fáradjon át az Alkotmány-utczába, a m. kir. törvényszékhez és ott győződjék meg TÓla, hogy miként vélekedik a törvényszék a honeste vivere ügyében egy olyan férfi felett, aki az önök vezére volt. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon. Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Szalmacséplés ! Elnök csenget.) Amennyiben ezzel önök is egyetértenek, a beszédnek ezen részével én a polémiát le akarom zárni éstwább ezzel a dologgal itt nem foglalkozom s egyesegyedül csak a szóbanforgó törvényjavaslat hézagait, hibáit kivánom birálat tárgyává tenni. (Halljuk ! Halljuk ! baljelöl.) T. képviselőház ! A legnehezebb problémák közé tartozik a politikai életben a választói jog reformja, a választói jog reformjának pedig legkényesebb része a kerületi beosztásról szóló intézkedés. Legyen bármily jó és bármilyen ideális egy választójog, ha el van hibázva a választókerületeknek beosztása, ezáltal a legüdvösebb törvényt is meg lehet rontani. Sajnos, a kerületi beosztásról szóló ezen törvényjavaslat oly sok hibával, oly sok hézaggal bir, oly sok mulasztás róható fel a terhére, hogy valóban bő anyagot nyújtana hosszú vitának és hogy ezt el kívánjuk kerülni, azt csak azért teszszük, mert — s ebben teljesen egyetértek a t. előttem szólott szónok úrral — itt megszűnt a kölcsönös kapaczitáczió lehetősége. (Igaz! ügy van ! a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) De különben felesleges is a bővebb, behatóbb bírálatot azon birálatok után, amelyek az ellenzék padjairól tegnap itt elhangzottak. Amikor én csak röviden birálat alá veszem e törvényjavaslatot, azt a nagy hibát akarom szóvá tenni, amely nemcsak a mi érdekünk, de nem is csak* az önök érdeke, nemcsak a most élő állampolgárok sorsa felett dönt, hanem a jövő állampolgárainak, sorsa felett, az ország sorsa felett dönt s ez az, hogy ezen törvényjavaslat mindent elmulaszt, — nem akarom azt a súlyos vádat mondani a t. belügyminister úrral szemben, hogy mindent megtesz — arra, hogy a magyar hegemónia ez országban megszűnjék. (Igaz! Ügy van ! a, baloldalon. Zaj és mozgás jobbfelől. Elnök csenget.) T. kéjxviselőház ! Én ebben a törvényjavaslatban egy régi jó ismerősre akadok és pedig egy olyan ismerősre, akivel az ország határain üdvül Ausztriában találkoztam. Ott vannak alkalmasint abban a dossierban, de ha nincs ott, akkor a belügyministeriumban minden esetre megvannak az osztrák Wahlausschuss Stenographische Berichtejei, amelyek talán ma is magukon hordják az én ezeruzajegyzeteim nyomait. Annak a Walausschussnak a tárgyalásaiban én ugyanarra az elvre akadok, amelyet itt a t. belügyminister ur felemiit, tudniillik ő a választói jognak alapjául az intelligenczia és az adóteherviselési képességnek czenzusát ép ugy.állítja fel, mint felállították Ausztriában akkor, mikor az osztrák választói reformot készítették elő. At. belügyminister urnak én ezt szemére nem vetném, ha ő ezt ugyanazon február Í8-án, szerdán. szempontból tette volna, amelyből ezt Ausztriában tették. Ausztriában egész nyíltan bevallották : »Mi Ausztriában G-aliczia kikapcsolásával a német hegemóniát akarjuk fentartani.« Akár a történelmi alapokra, akár a népszámlálás adatainak alapjára, akár egyesegyedül az intelligenczia alapjára helyezkedjünk is, lehetetlen, hogy a német hegemóniát meg tudjuk ott indokolni. Tehát oly kulcsot, oly alapot kellett találni, amelynek felhasználásával a német hegemónia az osztrák tartományokban biztosítva van és ez a kultúra, az intelligenczia és az adóképesség czenzusának kombinácziójából ered, amelynek eredménye az, hogy a kis, egy nagyobb magyar vármegyénél alig nagyobb területű AlsóAusztria aránylag sokkal több képviselőt küld, mint a nagy és gazdag Csehország, mert ezen két statisztikai adat kombinácziója alapján kiderült az, hogy nemcsak intelligencziára nézve jár elől, hanem adó képesség tekintetében is majdnem — nem egészen — a kétszeresét fizeti a kis AlsóAusztria azon adóilletményeknek, amelyeket a dúsgazdag Csehország fizet. Míg azt látom, hogy Ausztriában az egész törekvés arra irányul, hogy az osztrák tartományokban a német szupremácziát, Galiczíában pedig a ruthénekkel szemben a lengyel szupremácziát biztositsáli, addig ebből a törvényjavaslatból azt látom, hogy a magyar szupremácziára a törvényjavasalat indokolásának szavai szerint semmi gondot sem szükséges fordítani. Hogy mennyi gondot fordit ttak Axisztriában a szupremáczia biztosítására, azt egy valóban krasz példával fogom igazolni. Borislaw galicziai választókerületben a nagy lengyelpárt állott szemben a lengyel jiarasztpárttal. A számarány a kormányt támogató, biztos nagy lengyel pártnak kedvezett, azonban a harcz igen éles volt, a választási esélyek jjedig kétségesek voltak. Nagy erőfeszítések árán mindig a kormánypárt jutott győzelemre. Erre egy szocziáldémokratapárt keletkezett abban a kerületben, amely 6000 szavazatával a demokratapárt javára billentette a számarányt, ugy hogy nem a kormányt támogató nagy lengyelpárt, hanem a demokratapárt győzött. És mit tettek a lengyelek ? Akkor, midőn a választási reform kérdése szőnyegre került, ott nem adtak el konczessziókat, nem adtak el báróságokat, titkos tanácsosságokat stb., (Mozgás és felkiáltások balfelől: Sót!) semmiféle jjanamát nem csináltak, hanem egy egyszerű dolgot cselekedtek : fogták magukat és azt a 6000 lengyel szociáldemokrata választót Boriszlaw kerületéből kivették és egy távolfekvő rutén kerületbe, ahol a lengyel érdek aimigy is kívánta, hogy a rutének gyengüljenek, átcsatolták a rutén kerületbe. Ez az adat is t. miniszter ur, abból az idézett Wahlausschussreferatumból van kivonatolva. T. képviselőház ! Ha én ezzel szemben nézem a választókerületi beosztásról szóló törvényjavaslatnak intézkedéseit, akkor röviden a következő eredményhez jutok. Harminczegy megye van, amelyben az általános többség a magyar és tizen-