Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-510

122 510. országos ülés 19U február 17-én, kedden. ban oly rendelkezések foglaltatnak, amelyek nagy mértékben előlegezik már, az én meggyőződésem szerint és eszkomptálják azokat a kívánságokat, amelyeket talán ultimátum gyanánt a mai napon tartott tanácskozásból a ministerelnök ur elé fog terjeszteni a román komité. (TJgy van ! a bal- és a szélsobälöldälon.) Meggyőződésem szerint ez a javaslat nem a magyar nemzeti szempontokat védelmezi. (TJgy van! a bal- és a szélsobälöldälon.) E javaslatban a magyar nemzeti szempontokat ott, akol annak segitségével bizonyos pártkataimi czélokat akar vagy remél elérni, a t. kormány alárendeli a pártszempontoknak, alárendeli még akkor is, ha a kataimi szempontok összeesnek oly szempontokkal, amelyekről mindent inkább lehet elmondani, mint azt, hogy a magyar egységes nemzeti állam érdekeivel azonosak. De hát annak, ki még visszaemlékezik, vagy pedig ennek a javaslatnak tanulmányozása alkalmából elolvasta a választójogról szóló törvényjavaslatot, lehet-e pillanatig is kételkednie abban, hogy az egész választói reform kérdésével ugy alaki, mint anyagi részében legfőbb czélja a kormánynak s az őt támogató többségnek az volt, hogy a maga hatalmát minél tovább állandósitsa. (TJgy van! a bal- és a szélsobälöldälon.) Ezt nem lehet letagadni. Hiszen nem tudom megmondani egész tüzetes biztonsággal, de ugy hiszem, hogy a t. többség pártértekezletén, talán épen akkor, amikor a választójogi törvényjavaslatot előterjesztették, egyik támogató indok gyanánt épen a mai kormányzati rendszer stabilitása iránt való óhajtás fejeztetett ki. A ministerelnök ur fejét rázza. Nagyon jól megértem e tagadást, mert annyit mond, hogy az nem a mostani munkapárt uralmának stabilitására szánt óhaj volt, hanem a mostani közjogi alap stabilitásának és változhatatlanságának biztonságára szánt óhaj jutott kifejezésre. De a kettő között, t. ház, valami túlságos nagy különbség nincs, legfeljebb nekünk azt lehet megállapítanunk ezekről a padokról, hogyha valamiért — a mi pártunk programmjában foglalt okoktól eltekintve — semmikép nem kívánatos ennek az alapnak állandósítása, ugy különösen és főkép azért nem, mert ilyen kezekre jutott az t. képviselőház, (Igaz! TJgy van! balfelől.) amely kezek kiszaggatták abból még azokat a téglákat is, amelyek a nemzet még megmaradt önállóságának valamelyes biztosítására alkalmasak, ellenben mindent felhasználnak a nemzet és annak közjogi fejlődése és közjogi birtokállományának megóvása ellen, ami csak ebben az alapban megragadható. T. képviselőház! Azt mondtam volt, hogy e javaslat rendelkezései bizonyos mértékben mindenesetre már eszkomptálni látszanak azokat a tervezett megállapodásokat, melyekről a t. ministerelnök ur itt a házban is akként emlékezett meg, hogy azok képezik tartalmát a románajku honpolgárok megbizottaival való megegyezésnek, a velük kötendő békének. Meg kell állnom ennél a vonatkozásnál egy pillanatra. Békét akar a ministerelnök ur a románokkal. Ki akar velük háborúságot, t. képviselőház? Ez a békére való törekvés vájjon a ministerelnök urnak a privilégiuma? Erre a békére mi mindnyájan törekszünk becsületesen itt a házban és a házon kivül, kik a magyar nemzet jövendőjét igazán szivünkön hordozzuk (Helyeslés a baloldalon.) és legyen szabad megkoczkáztatnom azt az állítást, hogy sokkal őszintébben, mint egyik-másik államférfiú akár a múltban, akár talán a jelenben is, ki ebből a szempontból már egészen bátran sorozható azok közé a gyenge államférfiak közé, kik élethivatásukat kormányzati tevékenységük körében, főkép abban látják, hogy nekik akadjon mindig valami megmenteni valójuk. (TJgy van ! a báloldalon.) A nemzetiségi veszedelem volt mindig az a tér, melyről fegyvereket vitt a parlamenti harczokba nem egy ministerelnök, ez volt az az olcsó hazafiaskodás, melylyel itt a házban és a hordó tetejéről akárhol az országban olcsó tapsokat lehetett provokálni. A magyar hazafiság, az én meggyőződésem szerint, nem azt a pandurkodó magyarkodást jelenti ám, (Helyeslés balfelöl.) melynek az emanácziója ez a magatartás, amit ama bizonyos gyenge államférfiak részéről megállapíthatónak tartok. A magyar hazafiság nem jut ellentétbe sem az igazság, sem a szeretet parancsaival. A magyar hazafiság, az én meggyőződésem szerint, azt jelenti, hogy azt a kulturális fölényt, azt az igazi államalkotó, mert igazi asszimiláló, erőt, melyet bizonyított ezer esztendőn át a magyarság ebben az országban, nemcsak a maga javára, hanem kultúrában, gazdasági tekintetben elmaradottabb idegen ajkú testvérei, polgártársai számára is gyümölcsözteti és kamatoztatja. Ezt kell a magyar jövő politikának egyik feladatává tenni. Igazság és szeretet az egész vonalon, (Helyeslés balfelöl.) becsületes, részrehajlatlan és nem kortesszempontokat követő közigazgatás. (Igaz! TJgy van ! a baloldalon.) Ezek azok az instrumentumok, melyekkel meg lehet ebben az országban a nemzetiségi békét szerezni, amelylyel meg lehet szüntetni ebben az országban a nemzetiségi veszedelmet. (TJgy van! a baloldalon.) Ehhez azonban belátás kell, ehhez nagyobb felemelkedés kell, mint amely az ilyen törvényalkotásokban jelentkezik. (TJgy van ! balfelől.) Es itt eszembe jut egy ujságezikk, amely csak néhány nap előtt akadt a kezembe ; a bécsi Politische Correspondenzből vette át az illető újság. Talán nem gyanúsítás, ha annak a sejtelmemnek adok kifejezést, hogy a magyar kormány révén került oda ez a kommünikészerű czikk, amely —híven akarom idézni — azt a kij elentést foglalj a magában, hogy a mostani kormánynak egész politikai cselekvéséből ki van küszöbölve minden hipokrizis. Nem felejtettük még el itt ebben a teremben s