Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

i!>2. országos ülés 19í't január 13-án, kedden. 91 a munkapárt lesz az apja a tett propagandája politikájának Magyarországon. Minket nem érhet érte semmiféle felelőssége T. képviselőház! Kétségtelen dolog, hogy mihelyt egy nemzetnek, vagy a nemzet egy részének látnia kell, hogy minden szabadságjogában megkurtították, ha látnia kell, hogy tisztán hatalmi érdekből mindaz, ami a nemzetnek a múltban szolgálatot tett, mindaz az erő és energia, amely egy nemzet evolucziójában nagy és fontos szerepet játszik, a hatalmi önkény ós a hatalmi önérdek czéljából meg lesz gyengítve, el lesz kobozva : nem marad más hátra, mint hogy a legjobb gondolkozású, a legkonzervatívabb hajlandóságú, de igazságos és a szabadságot szerető emberek is oda lesznek kényszerítve, hogy a maguk igazságát, a közszabadságok védelmét forradalom utján igyekezzenek elérni. A legnagyobb forradalmár mindenkor a legnagyobb reakczionárius. (Igaz ! Ügy van ! a baloldalon.) Nem értem, t. ház, hogy az igen t. túloldal nem gondolja meg, hogy a maga utján tulaj donképen hova jutott. Mert ugyebár a t. túloldal gróf Khuen-Héderváry képviselőtársunk programmja alapján és vezetése mellett indult útnak, azt hangoztatván, hogy Magyarországon dolgozni kell? Es erre a dolgozásra, erre a munkára történik roppant sürün hivatkozás, mint egy óriási történelmi érdemre, amelyet mindenkinek meg kell becsülni. Természetes dolog, hogy ha a nemzet érdekében dolgozik valaki, legyen az kormány vagy párt, egyaránt megbecsülésre méltó, a történelem fel fogja róla ezt jegyezni és el fogja az ő érdemeit ismerni. De, t. ház, dolgozni magában véve még nem érdem. Munkálkodni, magában véve, még nem érdem. Mert hiszen igen sokan dolgoznak, akiknek a munkája veszedelmes és kárhozatos. A munkálkodásnak, a dolgozásnak a szavát igen-igen sokan használják az életben oly fogalomnak a jelzésére, amely, mint tudjuk, a büntetőtörvénykönyvbe ütközik bele. Nem az a kérdés, nem az az érdemnek a forrása, hogy vájjon dolgozik-e valaki vagy sem, hogy munkálkodik-e valaki vagy sem ; a kérdés az, hogy minő munkát végez, minő dolgot végez, mik az eredményei ennek a munkának. Az a munka, amelyet a t. kormány és a t. túloldal végez, igazán nem lesz érdemes semmiféle dicséretre és az a sok honmentés, amit a t. túloldal a ministerelnök úrral az élén elkövet, a nemzetnek önmagával szemben való örökös megvédése, azok az örökös Kasszandrajóslatok, amelyek felénk hangzanak, mikor valami szabadságot és jogot követelünk a nemzet számára, ezek nem lesznek olyan eredmények, amelyeket a történelem érdemül fog betudni. Az a munka, amelyet önök végeznek, mikor egyik törvényt a másik után alkotják meg a közszabadság gúzsbakötésére, nem olyan munka, amelyért önöknek hálás lesz az utókor ! Ez az a munka, amelyet mindazok el szoktak követni, akik a kort nem értik meg, akik önmagukat keresik és nem a nemzetet, (ügy van! bal jelöl.) akik meg akarják állítani a fejlődést, hogy kiélvezhessék a hatalmat és csak akkor hajlandók ebből a paradicsomi kertből kimenni, amikor a nemzet ereje, a lenyűgözött szabadságok forradalmi kitörése elsöpri őket. (Igaz! Ugy van 1 a báloldalon.) Az a részeg illúzió, amelyre a ministerelnök ur oly sokszor hivatkozik, legyen róla meggyőződve, még egyszer be fog következni és még egyszer lesz arra idő és mód és leszünk mi tanúi annak, hogy ez a nemzet az önfentartás ösztönének egy hatalmas megnyilvánulásával az urakat el fogja söpörni. A javaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a báloldalon.) Elnök: Szólásra ki következik? Hoványi Géza jegyző: Szebeny Antal! Szebeny Antal: T. ház! A szellemi és anyagi fejlődésnek a nemzet eletében alig van hatalmasabb eszköze, mint a gondolatnak és véleménynek sajtó utján való szabad nyilvánítása, vagyis amit egyszóval szabadsajtónak nevezünk. Ez a nemzet igy gondolkodott mindig ós mikor 1848 márczius 15-én tizenkét pontba foglalta politikai és polgári jogait, e tizenkét j)ont élére a szabadsajtó felállítását és a czenzura eltörlését tette és oly nagy súlyt helyezett rá, hogy a szabadsajtót a valóságban ki is vigye, hogy a tizenkét pontot és Petőfi nemzeti dalát azonnal czenzura nélkül ki is nyomatta. Ezek az érdekek itt ma előttünk egy uj formában vannak feltálalva, ellentétben a 48-iki márcziusi törvénynyel, amely eddig sajtószabadságunk formája volt. Ha összehasonlítom a 48-iki törvényt a mostani javaslattal, fájdalommal konstatálom, hogy mindaz, ami a 48-as törvényben jő volt, ebben a javaslatban többé-kevésbbé meg van nyirbálva, a jogok ahelyet, hogy kiterjesztetnének, megszorittatnak és mindaz ami a 48-as törvényben még a múlt idők sötét emléke volt, mint egy kisértet járt fel, nemcsak megmaradt, hanem még nagyon sok tekintetben súlyosbodott. (Ugy van! a baloldalon.) A 48-as törvényhozásnál érthető, hogy ők nem tudtak teljesen szabadulni a múlt emlékeitől, a bilincseket nem tudták egyszerre lerakni és igy a megelőző reakczionárius és konzervatív korszakból egy és más intézkedést átvettek még ebbe a törvénybe. Azonban azóta mind nálunk, mind az egész müveit külföldön a sajtónak hatalmas fellendülésével egészen más eszmekör fejlődött ki és a sajtó tekintetében egészen más követelmények támadtak. A 48-as törvényhozásnak azért sem róhatjuk fel ezt, mert aki figyelemmel olvasta a 48-iki törvények keletkezésének történetét, az látja, hogy az sietős munka volt, amelyet egyrészt az a vágy, hogy végre intézményesen biztosítsák a sajtó szabadságát, idézett elő, másrészt pedig az, hogy annyi intézmény várt megalkotásra, hogy ilyen oszlopos munkánál sokáig nem időzhettek. Amint azt tudjuk és ezt Tarnay János nagy érdemű munkájában meg is irta, 1848 12*