Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

H2 4.92. országos ülés l'Jli január 13-án, kedden. szabad terjesztéstől, ami egymás nélkül el nem képzelhető. A sajtó dolgában nagyon helyes egy angol írónak mondása, hogy: »Nincs középút a szolgaság és szabadság között. Ha mindazoknak a megbecsülhetetlen javaknak, melyeket a sajtó­szabadság biztosit, hasznát akarjuk venni, akkor alá kell vetni magunkat a kellemetlenségeknek is, amelyek belőlük származhatnak. Mert ama­zokat ugy elnyesni, hogy ezek alól kibújhassunk, oly illúzió, melybe közönségesen csak beteg nemzetek ringatják bele magukat.« Én azt hiszem, hogy a t. igazságügyininis­ter ur igen rossz bizonyítványt állit ki a magyar nemzet egészségéről, mikor azt hiszi, hogy a sajtószabadságból származik minden káros hatás és a büntető-paragrafusokkal, a terjesztés lehe­tetlenné tételével,, vagy erős megnehezítésével kell a nemzetet megvédelmezni. Egy egészséges szervezet sok mérget elbir, mert azt ki tudja vetni magából. Egy egészséges nemzet elbir ilyen nagy sajtószabadságot és nem is láttam, hogy a magyar nemzetnek a sajtószabadság az a mérve, ami idáig volt, megártott volna valami lényegesen. Ha azt gondolja mégis a t. igazságügy­minister ur, hogy ma már a nemzet nem birja ki azt a sajtószabadságot, ami idáig volt, hogy ma már gyengébb és érzékenyebb, hogy ma már ellentállásra nem annyira képes, mint régen, akkor újból tévedés állott elő, hogy a t. kormány önönmagát és saját pártját, saját poli­tikáját állítja a nemzet helyébe és miután ön­magát gyengének, betegnek, sebesithetőnek érzi, miután oka van a kritikától félni, miután attól a szellemi vesszőfutástól, amelynek az ő rend­szere szükségképen ki van téve, van oka tar­tani, azért gondolja, hogy a nemzetet kell meg­védelmezni a sajtó szabadságával szemben. {Igaz! Ugy van! a szélsöbáloläalon.) A nemzetnek nincs szüksége erre a véde­lemre. Tessék a tévedést korrigálni, mert a nemzet ilyen védelemre nincs rászorulva, nem lévén beteg, szervezete egészséges és ki tud vetni magából minden, a sajtó révén testébe került kórt, a politika révén testébe került kórt és lesz módja arra, hogy magát regene­rálja és minden szabadságát a nemzet javára hasznosítsa. III. Erigyes Vilmos egy rendeletében szin­tén szól a sajtószabadságról és jellemző dolgot mond, melyet bátor vagyok a t. ház figyelmébe ajánlani. Azt mondja: »Becsületes publiczitás a kormányzat és az alattvalók részére a legbizto­sabb zálog arra, hogy a tisztviselők — gondo­lom, politikaiakat is értett alattuk — hanyag­sága és rosszakarata ellen megvédelmezzék a nemzetet, azért azt minden módon követelni és védeni kell«. Én azt hiszem a magyar nemzetnek is, a magyar államkormányzatnak is, a magyar állam­főnek is szüksége van egy erős sajtóra és szük­sége van a sajtó szabadságára, mert itt is meg­van, mint mindenütt a világon, a sajtónak az a hivatása, hogy ellenőrizze a kormányzatot, ellen­őrizze a kormányzat vivőit, ellenőrizze mind­azokat, akik közhatalommal rendelkeznek eb­ben az országban. Azt hiszem, nekünk sincs okunk a sajtónak ezt az ellenőrző képességét gyengíteni, nincs okunk nekünk sem attól tar­tani, hogy kárára lesz az országnak, ha a köz­tisztviselőknek, a kormányférfiaknak akczióit, cselekvését a sajtó ellenőrzi, mert mi is azt akarjuk, hogy a sajtószabadság biztosítson ne­künk olyan kormányzatot, amely a kritikát a sajtó, a parlament, a külföld részéről egyformán kiállja. Nekünk szükségünk van az ellenőrzés szem­pontjából, a jó kormányzat szempontjából is egy szabad sajtóra és a sajtó szabadságának intéz­ményes biztosítására. Valószínű, hogy tisztán önmagára gondolt a kormány és a munkapárt akkor is, amikor a sajtótermékek terjesztésénél ilyen szigorúbb, illetőleg nem is szigorúbb, hanem tulajdonké­pen tág magyarázatu szabályozás alá vonta a plakátokat. Mert mindenki, aki modern orszá­goknak választási harczát egyetlen egyszer vé­gignézte, olyan országoknak választási harczát, ahol az egész nemzet járul az urnához, ahol a többségi elv csakugyan keresztül van vive, mert csakugyan a nemzetnek többsége szabja meg a kormányzatnak lényegét, irányát: ott kénytelen volt látni, hogy a választási harcz modern or­szágokban általános választójog mellett főképen plakátokkal és választási röpivekkel történik. Hiszen a korteskedésnek, illetőleg a választási harcznak az a formája, amely nálunk, a mi el­maradott állapotaink között ma még lehetsé­ges, a faluzás, a kortesbeszédek tartása egy modern országban, ahol a szavazók milliói já­rulnak az urnához, ahol az általános választó­jog alapján történik a szavazás, ahol a kultúra már előrehaladottabb, ahol írni és olvasni min­denki tud, a korteziának ez a módja, amely még nálunk ez idő szerint divik, jóformán tel­jességgel ismeretlen. Ha pedig mi a választójogot csak vala­mennyire is kiterjesztettük, ha a választók szá­mát megnöveltük, ha módot adtunk arra is, hogy legalább részben automaticze is emelked­jék a választók száma jövőre, akkor nálunk is kénytelen a kortézia igénybe venni ezeket a fegy­vereket, a plakátot, a választási röpiveket, még pedig sokkal inkább, mint a gyűlést, sőt jófor­mán ezekre fog kelleni támaszkodnia, annál is inkább, mert hiszen a t. túloldalnak, a t. kor­mánynak volt már gondja arra, hogy a kortes­kedésnek régi formáját is lehetőség szerint megszüntesse, a korteskedés lehetőségének útját vágja, mert oly szabályozást hozott be a gyűlé­seknél, hogy megint tisztára a közigazgatási hatóság kénye-kedvére van bizva, vájjon egy ellenzéki jelöltnek módot nyujt-e arra, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents