Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

7 fi ¥J2. országos ülés 19íí január 13-án, kedden. máznak, mint az Ígéretek, mert ahelyett, hogy a sajtószabadságot intézményesen biztosítanák, az engedélyezés, a kolportázs, a köteles példány benyújtása, a kolportázs visszavonásának módja által teljesen kiszolgáltatják a sajtószabadságot közigazgatási hatóságok jóindulatának, itt-ott esetleg a hatóságok önkényének. Ahelyett, hogy amint ígérték, a felelősséget megkönnyitenék, a felelősséget kiterjesztik a sugalmazón, a szerzőn, a felelős szerkesztőn, a munkatárson, a nyomdászon és a gépmesteren keresztül le egészen az utcza féllábú rikkancsáig. Nem hogy megkönnyítené a felelősséget a javaslat, hanem kumulálja, sőt kiterjeszti azt oly esetekre, amelyekben az eddigi törvény alapján felelősség egyáltalában nem létezett. Azt is ígéri a minister ur, hogy megszünteti a mechanikai személyzet czenzuráját. Ezzel szemben azonban ki fogom mutatni, hogy ezt nemcsak meg nem szünteti, hanem ellenkezőleg módot ad arra, hogy a szedőszemélyzet kritikát gyakorolhasson a lapnak nemcsak iránya, hanem minden egyes híre felett. Aki ismeri az összefüggést, amely létezik, nemcsak a szedőszemélyzet és a szakszervezet, hanem ennek révén a szedőszemélyzet és a szocziáldemokrata párt között, az be fogja látni, hogy a törvény ezen az alapon a szerkesztőséget nemcsak a mechanikai személyzet, hanem a szakszervezet, esetleg j>edig egy politikai párt vezetésének helvezi alá. Azt is igéri a minister ur, hog3

7 a sajtó munkásainak helyzetét is biztosítani fogja. Ezzel ellenkezőleg azonban abszolúte bizonytalanná teszi azt, sőt annak helyzete eszerint kevésbbé van biztosítva, mint a bérmunkásnak, mert anyagi érdekeit a sajtó szellemi munkásainak a mai törvények inkább védik meg, mint az itt kontemplált intézkedések. Hiszen a sajtó munkásainak önérzetes, becsületes és bátor munkáját az anyagi és nem anyagi kár megtérítésének szabályozása is lehetetlenné teszi, mert mindig felettük lebeg a Damokles kardja, amennyiben mindig számolniok kell azzal, hogy egyetlen hír leközlésével, amiben őket a jóhiszeműség vezette, de aminek valódiságáról nem volt módjuk meggyőződni, tönkre teszik kiadójukat és önmagukat, mert az ő sorsuk a kiadó sorsához van ideiglenesen kötve s annak anyagi kára feltétlenül visszahárul ő rá is. Végül a kauczió emelésével a sajtószabadságból privilégiumot csinál a törvénynyel a nagy kapitalistáknak, mert most már azoknak, akik ujságvállalatot akarnak alapítani, nem a régi, hanem a felemelt kaucziót kell letenniök, már ])edig közgazdasági törvény, hogy mindenki igyekszik a terhet, melyet vállalni kénytelen, másokra áthárítani s így a kiadók, már csak az önmagukról való gondoskodás érzeténél fogva is, nem fognak megelégedni azzal a kauczióval, mely a törvény értelmében teendő le, hanem követelni fognak a maguk számára egy továbbmenő kaucziót, mert hisz természetes dolog, hogy ők biztosak akarnak lenni afelől, hogy a lapvállalatra nem fognak saját hibájukon kivül ráfizetni. Végül a helyreigazítás statuálása által egyrészt végtelen zaklatásoknak teszik ki a szerkesztőséget, másrészt, ami az újság szempontjából még sokkal komolyabb beszámítás alá esik, a legkomikusabb helyzeteket készitik elő számára. Én azt hiszem, valóban nem ez az, amire a sajtó közönsége vár és nem ez az, amit az igen t. minister ur a sajtójavaslat által beígért. Az intenczió és az ígéret egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek és kénytelenek vagyunk kutatni azt a kezet, amety vezette a kodifikátort. Kénytelenek vagyunk megállajritani, hogy az a kéz nem viseltetik jóindulattal a sajtó iránt, mert hiszen látszik, hogy annyi csapóajtót, annyi vermet, annyi hurkot állit föl a szerkesztőség körül, mintha csak kiabálna ebből a törvényjavaslatból Magyarország ezidőszerinti egyetlen legiszlatorának az a kívánsága, hogy bárcsak minél hamarább zár alá kerülne a sajtó minden oly munkása, aki nem akarja dicsérni Caesart, hanem temetni akarja rendszerét. A tudóst és az igazságügyministert, amikor fogalmazni kezdett, teljességgel hatalmába ejtette az a rendszer, az a szellem ; a rendszernek részesévé lett, a szellem áthatotta. A ministerelnök ur, aki legfőbb képviselője ennek a szellemnek, ugy látszik, abban a hiszemben van, hogy neki küldetése van és ez a küldetés megfelel az Isten ostora küldetésének. És miután megpróbálkozott azzal, hogy végigostorozza Oroszországot és a Balkánt hatásos felszólalásával, hogy igyekezzék megállitani őket ezen az utón, amelyen reánk diplomácziai vereségeket és olyan hatalmi eltolódást készítettek elő, hogy azok a jövőre föltétlenül veszedelmesek lesznek reánk nézve ; miután megpróbálta, hogy Isten ostorának hivatását velük szemben gyakorolja és kénytelen volt belátni, hogy semmi néven nevezendő hatása a kemény ököl mutogatásának nem volt, azokat az ostorcsapásokat egyáltalán fel nem vették és vigan csinálták tovább azt, amit előre megállapitottak, amiről diplomácziánknak sejtelme sem volt; most, hogy a miniszterelnök ur ne legyen kénytelen őket megingatni az ő hivatásának a hitében, most végigostorozza a magyar nemzetet, végigostorozza a sajtót, az esküdtszéket, bünteti az ellenzéket, bünteti a magyarságot paktumával, mutatván, hogy minden fontos neki ebben az országban, minden nemzetiségnek a vágyai tiszteletreméltók előtte, csak épen a magyar nemzetnek a vágya az, amely előtt megáll, amely neki egyáltalán nem szükséges. Ilyen képzelődéstől eltelt, illetőleg üldözési mániától befolyásolt akaratnak a sajtóhoz hozzányúlnia nem volna szabad. Akit nem az a praemissa vezet, amely más embert szokott vezetni, hogy quisquis bonus, hanem az, hogy quisquis malus, tehát hogy mindenki gonosz, mindenki ártani vágyó ember mihelyt a hirlapirói pályára szánta magát és mindaz, aki lapot alapit, ezt felforgató szándékból teszi, hogy az veszedelmes egyén és