Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

Í92. országos ülés 1914 rovatik ki, mert ez csak 3 hónapi fogházzal és legfeljebb 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel van illetve. De az eredeti javaslat sajátszerüleg még ezen is tulment, mert ezen uj vétségre, amelyet más törvényhozás nem ismer, 400 koronáig menő pénzbüntetést állapított meg, tehát épen kétszeresét a rágalmazásra kiszabott büntetésnek. Hogy ez a helytelen, viszás és sérelmes intézkedés hová vezethet, azt előttem már mások is kimutatták: oda t. i., hogy a sajtó utján becsületében sértett vagy sajtó utján rágalmazás által sértett egyén nem rágalmazás miatt fog vádat emelni, hanem ellenkezőleg, a 21. § 6. pontja ^lapján, amely neki nagyobb előnyt biztosit. És igy odajutunk, hogy indirekté, a sajtó utján történt becsületsértéssel és rágalmazással szemben, az egyéni becsület megvédése tulajdonképen nem fog megfelelő módon hatályosulni. Pedig egy jó sajtótörvénynek, amely az igazi visszaélések ellen akar biztosítékot nyújtani és amely megfelelő megtorlásra törekszik, ez lenne a leglényegesebb feladata. (Helyeslés a haloldalon.) De ezen a 6. ponton is tiílmegy még a 24. §. 6. pontja, amely egész szerkezetében egyrészről teljesen értelmetlen, másrészről a legkülönbözőbb magyarázatokra és a legeltérőbb értelmezésekre adhat alkalmat a gyakorlati életben. Mert ezen 24. §. 6. bekezdése mellett teljesen elégséges, ha valaki csak a valóságot is mondja meg vagy nem szándékosan, tehát nem kártokozó szándékkal közöl valami valótlanságot, (Zaj. Mnöh csenget.) hogy már ezáltal is vétséget kövessen el, még pedig olyan vétséget, amely elég súlyos büntetéssel sujtatik és igy ez a j>ont bizonyos tekintetben túltesz még a 24. §. 7. pontján is, mert még a valóság közlését is a sajtóvétségek körébe bevonhatóvá teszi olyankor is, mikor tulajdonkópi bűncselekmény jelenségei nincsenek is meg abban. A valótlan hír közlése pedig, ha szándékos, a 7. pont szerint feltótlen vétséget képez, ha ezzel kár okoztatik. Már most tegyük fel, valaki tudatosan valótlanságot ir, de minden károkozási szándók nélkül, sőt esetleg igen jó szándékkal Mondjuk pl. háborús időben egy csata nem végződik eldöntéssel. Bizonytalan annak egész kimenetele és egy hazafias iró, hogy a hadsereget továbbra is kitartásra buzdítsa és a közönségben önbizalmat keltsen, ugy irja meg azt a csatát, mint amely részünkről teljes diadallal végződött. Ennek alapján egyes börzespekulánsok a börzén spekulácziőba bocsátkoznak. Utólag kiderül, hogy a csata nem lett megnyerve, az árfolyamok visszaesnek és az illetők veszteséget szenvednek. Ezek ezen újságíró ellen, aki az illető hírt közölte, bűnvádi eljárást indíthatnak, mert ezen intézkedés szerint ez uj vétségnek van statuálva. De ezen kívül ellene ezen az alapon akár százan is kártérítési igénynyel. lépjanuár 13-án, kedden. 69 hétnek fel, súlyosbítva azzal, hogy a nem vagyoni kár is pénzben térítendő meg. A sajtójogi felelősségre vonatkozó visszás intézkedések következtében pedig, amelyre majd szintén rátérek, egész sorozata is a sajtó munkásainak exisztencziájukban tehetők tönkre. (Helyeslés.) Épen ilyen túlhajtott a javaslatnak 39. §-a is, amely a kártérítésre vonatkozik, különösen összefüggésben a 24. és 25. §-okkal, amelyeknek intézkedéseit épen most tettem kritika tárgyává. Magában véve igen helyes az, hogy a sajtóbeli bűncselekmény által okozott károkért is az, aki különben büntetőjogilag felelős szintén helytállni tartozik, tehát, hogy az ezáltal, okozott vagyoni kárra vonatkozólag jogigény statuáltassék. De ha el is fogadom azt az elvet, hogyha valaki szándékosan, ha nem is károsító szándékkal valótlan közleményt tesz közzé, vagy a kellő gondosságot elmulasztja és ezzel másnak kárt okoz, kártérítésre legyen kötelezve; azért e tekintetben az általános magánjogi felelősségnél is messzebb menni nem lehet akkor is megállapitani kártérítési kötelezettséget, ha sem dolus, sem culpa nem fordul elő, ez mégis csak túlszigoru. Azonkívül ez az uj kártérítési igény a rendes magánjogi 32 éves elévülési időnek vettetnék alá. Ily hosszú ideig lehetne mindazt a sok embert, a kire ez a felelősség kiterjed, zaklatni. Túlzásnak tartom azt is, hogy a vagyoni káron kivül egyéb kárért és — jobban mondva hátrányért — j>énzbeli megtérítés járjon. Ez a legképtelenebb igények támasztására fog alkalmat nyújtani, úgyhogy teljesen jogosult volt az az éles kritika, amelyben ezt az intézkedést a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Budapiesti Újságírók Egyesülete részesítette. Hiszen azon határon, amelyet a mostani magánjog megállapít, csak azok mehetnek tul, akik a sajtószabadságnak határozott ellenségei! (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A nem vagyoni kárnak pénzbeli megtérítését mai magánjogunk nem is ismeri, arról csupán a polgári törvénykönyv tervezetében van szó, amely még egyáltalában a gyakorlati élet által ki nem próbált újítás, melynek beválása is még kétséges. Hiszen mi magánjogászok a fjraetium affectionis megtérítési kötelessége ellen is küzdöttünk, mert nem tartottuk helyesnek, hogy ez a kártérítés keretébe bevonassák.' Hiszen lehetséges, hogy valaki kegyeletből százezer koronáért sem adna oda valamely olyan tárgyat, amely még száz koronát sem ér meg a közforgalomban, hol itt tehát a határ és a megfogható alap a biróra. A sajtójogi reform terén nem szabad ilyen veszedelmes kísérleteket tenni! Áttérek most röviden a sajtójogi felelősségre vonatkozó intézkedésekre. Ezzel is már számosan foglalkoztak ós a budapesti ügyvédi kamara, valamint az előbb említett szaktest!!-