Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-500
500. országos ülés 1914 vita keretei közt, nem ugy, hogy ennél a nagyfontosságn kérdésnél részletesen, tüzetesen vitattuk volna meg az anyag nagy halmazát. A vita nem adott arra módot, hogy mindezzel foglalkozzunk, ma pedig nincs már alkalom arra, hogy az egész kérdést tüzetesen megvitassuk. Mert a kérdésnek vonatkozásait a büntetőjog szempontjából is szemügyre kell vennünk. Az 1878. évi V. törvényozikknek, mint ismeretes, 263. és 264. g-ai tartalmazzák exeeptio veritatis szabályait. Megállapítják, hogy a bűnesetek bizonyos eseteiben szabad bizonyítani, másokban nem szabad. Hogy egy példát hozzak fel, kizárja a törvény a valódiság bizonyítását — a magyar törvényhozásnak ez messzemenő lovagiassäga •— a női becsület és a családi élet viszonyaira vonatkozó kérdésekben. Ha arról van szó, hogy egy nevelőnő vagy egy társalkodónő, kire egy anya nélkül növekedő fiatal leánynak gondozása és nevelése van bizva, erkölcstelen életet folytat, ezt nem szabad bizonyitani, mert kizárja a 264. §. 4. pontja. Pedig nyomós magánérdek foroghat fenn, mert az illető meg akar menteni egy családot egy nem kifogástalan erkölcsű asszonytól. Csak vázlatosan ráutaltam arra, hogy a kérdésnek megoldása felfogásom szerint kell, hogy összekapcsolódjék az exeeptio veritatis kérdésének tüzetes megvizsgálásával és ujabb szabályozásával. Minthogy pedig miként különben már volt alkalmam bejelenteni, a becsületnek hathatósabb védelmét ebben a korszakban különösen szükségesnek tartom, már hónapok előtt intézkedtem, hogy a büntetőjogi törvényelőkészitő bizottságnak egyik tagja a büntetőtörvénynek idevágó fejezetéhez egy novelláris javaslatot dolgozzon ki. Ebbe a javaslatba fog tartozni annak a megállapítása is, hogy a valódiság bizonyításának közérdekből és hozzáteszem, amire gróf Esterházy Móricz nem nyilatkozott, jogos magánérdekből is, mint pl. abban a családi példában, melyet felhoztam, mikor lehet helye. En tehát köteles vagyok gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársammal szemben egy múlt alkalommal tett nyilatkozatom folytán annak ismételt hangsúlyozására, hogy igenis a valódiság bizonyításának közérdekből és jogos magánérdekből való ujabb szabályozása kell hogy a magyar törvényhozásnak egják feladata legyen a legközelebbi időben. Köteles vagyok arra is, hogy obligót vállaljak aziránt, hogy ezt a feladatot a legrövidebb idő alatt igazán szeretném hónapokon belül, megoldjam és akkor azon bizonyítási szabályok változván, természetesen változik a kártérítési kötelesség, melyet ma esetleg egy formális bizonyitási szabály megállapíthatna. De sajnos, ma nem vagyok abban a helyzetben, hogy javasoljam akár a 39., akár a 40. §-nál olyan toldásnak a felvételét, mely különben magánjogi elemi tétel lehet, de nem vág a javaslat kereteibe, mert kombinálni kelleiie azt a büntetőtörvénykönyv megfelelő rendelkezéseivel. Készséggel elismerem azonban, hogy a töryény előkészítése alkalmával — ez hibám volt, január 23-án, pénteken. 475 a teljes felelősséget én vállalom érte — megfeledkeztem arról a szabályról, melylyel ki kellett volna egészítenem a 39. és 40. §-t és pedig a kártéritési felelősségnek elévülési idejét nem szabályoztam. Kétségtelen, hogy mig a javaslat ezen két paragrafusa az általános magánjogi szabályokra utal, azokat tartja háttérben, addig nem helyes és nem indokolt, hogy mai magánjogunknak tulhosszu elévülési ideje ezen esetekre is alkalmaztassék. (Igaz! Ugy van!) Van szerencsém ennek folytán javasolni, méltóztassék a 40. §. végére a következő uj bekezdést felvenni (olvassa) : >>A kárért való felelősségből származó követelések mind a 39., mind a jelen szakasz esetében három év alatt évülnek el annak az évnek végétől kezdve, melyben az a sajtóbeli közlemény megjelent.« (Helyeslés jooofelől.) Ezzel a kiegészitéssel vagyok bátor a 39. §-t és majd a 40. §-t is elfogadásra ajánlani. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni ? Ha nem, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom és a vitát bezárom. Az igazságügyminister ur kiegészitő módosítását a 40. §-hoz nyújtotta be, a 39. §. tehát változatlanul marad. Felteszem a kérdést, elfogadj ház a 39. §-t eredeti szövegezésben, igen vagy nem ? (Igen !) A ház a 39. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 40. §. Pál Alfréd jegyző (olvassa a 40. §-t.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Nem !) Ha szólani senki sem kivan, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. Az igazságügyminister ur a 40. §. változatlan szövege után uj bekezdés gyanánt a következő kiegészitő módosítást ajánlotta elfogadásra (olvassa) : »A kárért való felelősségből származó követelések mind a 39. §., mint a jelen paragrafus esetében három év alatt évülnek el, annak az évnek a végétől kezdve, amelyben a sajtóbeli közlemény megjelent*. Minthogy a két szöveg nem áll egymással ellentétben, de ez a módositvány kiegészítése a szövegnek, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 40. §-t az igazságügyminister ur kiegészitő módosításával, igen vagy nem ? (Igen !) Határozatilag kimondom, hogy a ház a 40. §-t az igazságügyminister ur kiegészitő módosításaval fogadja el. Pál Alfréd jegyző (olvassa a 41—44. §-okat, a IV. fejezet czimét, a 45—56. §-okat, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa az V. fejezet czimét és az 57. §4). Rudnyánszky György jegyző: Béla Henrik ! Béla Henrik : T. ház ! Az 57. §. 2. bekezdésébe egy kis módosítást van szerencsém ajánlani, még pedig a következőt. Itt arról van szó, hogy a felmondás ideje, ha a felek előzetes szerződéssel hoszszabb határidőt nem állapítottak meg, a felelős szerkesztőre egy év, a segédszerkesztőre és a fontosabb munkakörrel biró munkatársakra szintén meg van állapítva, hogy mennyi időre szól a felmondás. Bátor vagyok a >>munkatársakra« szó után a következő 60*