Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

Í99. országos ülés Í91k ja gorut.« Az eredeti szöveg (olvassa) : ». . . and pass such other sentence, warranted in law by the verdict, wether more or less severe . . «., tehát akár szigorúbb, akár kevésbbé szigorú. Ha egyszer el­itélés volt, a felsőbíróság rövid tartamú fegyház helyett akár életfogytig tartó fegyházat szabhat ki, tehát a szigorítás az esküdtbirósági eljárásban az angol jog szerint lehetséges. Hogy ez a javaslat vájjon elő fogja-e idézni azt az eredményt, amelyet a túloldal egyes szóno­kai elénk tártak, hogy nem lesz szabad ezentúl semmit megirni, vagy ha megírtak valamit, nem lesz szabad terjeszteni, — én ezen jövendőmon­dásra nézve némely olyan tételekre gondolok, amelyeket részben e vita folyamán, részben más alkalommal a műit időben az ellenzéki szónok urak felállítottak. Gróf Apponyi Albert az 1913. november 11-iki ülésben azt mondotta, hogy a kormány fel akarja használni az alkalmat, midőn az ellenzék normális parlamenti működést ki nem fejthet; Vázsonyi Vilmos képviselőtársunk peclig elénk tárta, hogy ennek a javaslatnak gyors elő­terjesztése nem más, mint statárium. Ezzel szem­ben van szerencsém ráutalni, hogy közel három hónappal a javaslat előterjesztése után még min­dig az általános vitában vagyunk. Bz a tény nem nagyon erősiti meg azt a tételt, mintha mi becsem­pészni, keresztülhajszolni, vagy statárialiter tör­vényerőre emelni akartuk volna a javaslatot. Méltóztattak mondani, hogy az uj házszabá­lyok gúzsba kötötték, megsemmisítették, leigáz­ták és méltóztassék kikeresni a sinonim kifejezése­ket a magyar nyelv szótárából, hogy mi mindent csináltak a szólásszabadsággal. Volt szerencsém 18 napon keresztül, és pedig nem egyszer, egy-egy szónok urat — nagyon jól tette — nyolcz órán keresztül és a tanácskozásra szánt időn túl még háromnegyed óráig nagy türelemmel és köteles érdeklődéssel hallgatni, (ügy van! TJgy van! a jobboldalon.) Ez sem egyértelmű azzal, hog}' az uj házszabályok a szólásszabadságot megsemmisí­tették volna. A közelebbi napokban hallottam egyik kép­viselő úrtól, hogy a kormány elkobozta a gyüle­kezési jogot is. Tessék megnézni a szoczialisták lapjait; méltóztatnak tapasztalni, hogy egy-egy nap 10—15—18—20 gyűlést is tartottak ezen javaslat ellen; gondolom, hogy ezen gyűlések tartása és az azokról szóló tudósítások sem bizo­nyítják a gyülekezési jognak végleges legázolását. Teljes meggyőződésem, hogy igy leszünk azokkal a profécziákkäl is, amelyeket sötét színekkel, bizonyára meggyőződésből, némely képviselő urak e javaslat alkalmazására nézve kifejtettek. Hogy mit lehet és mit szabad megirni, én a magyar sajtó azon hangjának ülusztrálására, ame­lyet t. képviselőtársaim is fejtegettek, felolvasok néhány sort egyik lapnak karácsonyi számából, amikor pedig a legtöbb lap mégis a béke és sze­retet hangját szokta megütni. Az illető czikkiró Kunfi Zsigmond tanár ur, akit, ha nem csal az emlékezetem, a t. túloldal nagyrabecsült vezér­muár 22-én, csütörtökön. 445 férfiaival is együtt láttam bizonyos gyűléseken. ö belőle, hogy a modern szocziológia nyelvén szóljak, bizonyos forradalmi strófákat vált ki az a hangulat és azt írja, hogy forradalomnak kell jönni, mert »a kitagadottak világában a haza az ő számukra a szolgaságok foglalata, a vallás az ő számukra a tudatlanság iskolája«, és azután a t. tanár ur reátér arra is, hogy milyen lesz az a forradalom és különféle variácziókat vet fel. »Az lesz-e a forradalom, kérdi ő, ha a tőkepénzesek és spekulánsok a gázlámpák és egyéb karok fülön­függői lesznek? (Derültség jobbról.) Vagy az lesz-e a forradalom, amikor az utolsó arisztokratát az utolsó pap belével fogják felakasztani?« (Zaj a jobboldalon.) Egy hatig (jobbról) : Ez a fegyvertárs ! Farkas Pál : Ez egy Diderot-vers ! Gr. Andrássy Gyula: Ma még sok arisz­tokrata él ! Balogh Jenő igazságügyminister: Ha azt mél­tóztatik kérdezni, hogy helyes-e és szabad-e ilyet irni, akkor azt mondom, hogy egy egész világ vá­laszt el ettől a gondolatmenettől, de most is, a jövőben a javaslat szerint is szabad lesz — még pedig anonim módon is — igy irni és minden köte­lezettség nélkül. Ez egyúttal arra is mutat, hogy nem a sajtónak minden ágában való féktelensége a legfőbb kincs, amelyért feltétlenül küzdeni kell. Legjobb meggyőződésem szerint vannak nagyobb értékei is ennek a nemzetnek, ennek a hazának varrnak nagyobb intellektuális és ethikai értékei is, amelyeket én nem szívesen látok egy féktelen sajtó teljes korlátlanságának odadobva. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hogy hogyan fogják használni ezt a javaslatot, ha törvénynyé válik, a sajtó igen tisztelt munkásai, arra nézve nem bocsátkozom jövendőmondásokba, de egyetértek igen tisztelt barátommal, az állam­titkár úrral, hogj^ nemcsak a nemzet egy részének, hanem az egész nemzetnek és a nemzetben a sajtó munkásainak is érdeke, hivatása, helyesen, jól felfogott érdeke volna, hogy ők a szabadság túl­tengéseitől ezentúl magukat visszatartsák. Mert meg vagyok győződve, hogy ha ezen az utón haladnak tovább, akkor az, amit egyik előző beszédemben a korlátlan szabadságnak, a túlságba vitt szabadságnak végzetes^ hatásairól mondot­tam, be fog következni. Es bocsánatot kérek Vázsonyi t. képviselő úrtól, aki amikor ezeket rekapitulálta, talán nem túlságosan finoman vágott oda, hogy ez ostoba beszéd. En azt hiszem, hogy a két Vilmos közül mégis csak Shakespeare volt a nagyobb. (Elénk derültség a jobboldalon.) Olyan bölcseség rejlik ebben, amelyet ezen ország jövőjé­ért aggódó hazafinak soha sem szabadna szem elől tévesztenie. Általánosságban elfogadásra ajánlom a javas­latot. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra ki következik? Vermes Zoltán jegyző: Nincs feljegyezve senki.

Next

/
Thumbnails
Contents